Elvonások - Alig marad valami a digitális átállásra előirányzott keretből

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011. évi költségvetési fejezeti előirányzatából 20,61 milliárd forint kerül a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékba - derül ki abból az írásbeli válaszból, amit Fellegi Tamás miniszter adott Scheiring Gábor LMP-s parlamenti képviselői kérdésére.

A parlament honlapján megjelent dokumentum szerint a fejezeti kezelésű előirányzatból 19,67 milliárd forintot faragnak le. A költségvetési törvény szerint a fejezeti kiadási előirányzat 362,46 milliárd forint. Az intézmények - az Országos Atomenergia Hivatal, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság és a Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság pedig összesen mintegy egymilliárd forinttal kap kevesebbet a költségvetésben előirányzottnál.

 

Az Útpénztár kiadásait 9,58 milliárd forinttal kell csökkenteni, ezen belül 5,74 milliárd forinttal kevesebbet lehet felújításra és további kétmilliárd forinttal kevesebbet egyéb intézményi felhalmozási kiadásokra - praktikusan beruházásokra - költeni. Az úthasználati díjakból és pótdíjakból 2011-re 47,3 milliárd forint bevételt irányzott elő a költségvetési törvény az Útpénztárba.

 

A 2011-ben csaknem ötmilliárd forintos gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzatot 1,2 milliárd forinttal kurtítják meg. A 13,41 milliárd forintos Turisztikai Célelőirányzattól 2,62 milliárd forintot vonnak el, míg a digitális átállásra előirányzott 3,15 milliárd forintból alig marad valami a 2,98 milliárd forintos elvonás után. A közösségi közlekedés összehangolására és akadálymentesítésre 212 millió forinttal kevesebb jut az idén a zárolás miatt.

 

A 2011. évi költségvetési törvényben ugyan nem szerepel "Magyar Film támogatása" sor a nemzeti fejlesztési minisztérium fejezeti előirányzatában, de 375 millió forint szerepel ilyen címen az elvonások között. A zárolások között szerepel a magán és egyéb jogi személyek kártérítésére előirányzott 49 millió forint 33,8 millió forinttal történő csökkentése. Sheiring Gábor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek is feltette a kérdést a stabilitási tartalékképzés részleteiről, de még nem kapott választ - közölte az LMP sajtóosztálya az MTI kérdésére.

A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Az elmúlt évben érezhetően csökkent a különbség az új építésű és a felújítandó lakások ára között, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva - vetette fel kedden kiadott elemzésében a Duna House.
2025. 06. 17. 12:00
Megosztás:

A Tron tőzsdei áttörése: Nasdaq-fúzió, 100 milliós TRX és az Eric Trump-szál tisztázása

A Tron kriptovaluta projekt újabb történelmi mérföldkőhöz ért: 210 millió dolláros visszafordított tőzsdei egyesülés révén bekerült a Nasdaq kötelékébe. Eközben 100 millió dollárnyi TRX tartalékot allokálnak, ami élénk piaci reakciókat váltott ki – ám az Eric Trump-kapcsolat körüli pletykákra is pont került. Nézzük meg, mit jelent mindez a kriptovilág számára.
2025. 06. 17. 11:30
Megosztás:

Gyenge maradt a dollár, 1,15 felett ragadt az EUR/USD

Bár tegnap érkezett olyan hír, miszerint Irán hajlandónak mutatkozik a béketárgyalásokra, ez nem igazán hatotta meg az amerikai kötvénypiacot: a rövidebb hozamok 2-3, a hosszabbak 5-6 bázisponttal emelkedtek, a tízéves ismét 4,5% felé közelít a Fed e heti döntése előtt. Európában, ahol az első negyedévben 4,1%-ról 3,4%-ra lassult az éves bérdinamika és az előzetesnél is alacsonyabb lett az olasz infláció, a hozamok alig változtak: a francia és az olasz tíz éves esett, a német minimálisan emelkedett és továbbra is meghaladja a 2,5%-os szintet. A dollár kissé gyengült az euróval szemben; továbbra is a hároméves csúcsán, 1,15 felett mozog az EUR/USD.
2025. 06. 17. 10:30
Megosztás:

Az XRP Ledger jelentése, értelmezése és működése – A digitális pénzforgalom villámgyors blokklánca

A blokklánc-technológia forradalmasította az online tranzakciókat, de a különböző hálózatok nem egyforma célokra készültek. Az XRP Ledger (röviden XRPL) egy különleges blokklánc, amelyet kifejezetten gyors, olcsó és környezetbarát pénzmozgásokra terveztek. Cikkünk részletesen bemutatja, hogy mi az az XRP Ledger, hogyan működik, miben különbözik más blokkláncoktól, és hogyan illeszkedik a globális kriptogazdaságba.
2025. 06. 17. 10:00
Megosztás:

Mostbet alkalmazás vagy böngésző? A mobilapp előnyei magyar játékosoknak

A sportfogadás világa gyorsan alkalmazkodik a technológiai fejlődéshez. Egyre több magyar játékos választja a mobilos megoldásokat a kényelmesebb, gyorsabb és biztonságosabb élmény érdekében.
2025. 06. 17. 09:48
Megosztás:

Növekedtek a vezető indexek a tengerentúlon

Az amerikai részvénypiacok hétfőn emelkedéssel zártak, mivel az Izrael és Irán közötti támadások nem érintették a kőolajtermelést és -exportot, ami enyhítette az inflációs aggodalmakat.
2025. 06. 17. 09:30
Megosztás:

Korrigálni tudtak az európai részvénypiacok a hét első napján; növekedett a BUX

Az európai részvénypiacok hétfőn emelkedtek, részben ledolgozva az előző heti veszteségeket.
2025. 06. 17. 09:00
Megosztás:

Gyengült kedd reggelre a forint

Gyengült kissé a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 06. 17. 08:30
Megosztás:

Stabilitás vagy hatalmi játszma? – A szenátus új stabilcoin-törvényjavaslata

Az Egyesült Államok Szenátusa hamarosan szavazásra bocsátja a stabilcoinok első átfogó szabályozását, amely rendkívül fontos mérföldkő lehet a kriptovaluta-szektor legitimációjában. Azonban egy sor mögöttes politikai és személyes érdek – köztük Trump elnök és környezete – színt visz ebbe a látszólag technokrata döntéshozatalba. Íme a részletes helyzetkép.
2025. 06. 17. 08:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a kereslet, a fejlesztők mégis optimisták

A használt lakásokénál is nagyobbat zuhant a tavasz második felében az új lakások iránti kereslet, ennek ellenére a legnagyobb fejlesztők továbbra is optimisták. A zenga.hu elemzésében a legfrissebb számok bemutatása mellett a lakásfejlesztők is megosztották piaci várakozásaikat és elmondták, kik, hol, milyen típusú lakásokat vásárolnak most a fővárosban.
2025. 06. 17. 07:00
Megosztás:

Gyenge júniusi ipari adatok érkeztek New Yorkból

Az elemzők által vártnál jóval meredekebben csökkent New York államban a feldolgozóipar teljesítménye júniusban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) New York-i részlege által készített havi felmérés (Empire State Manufacturing Survey) hétfőn közzétett adatai szerint.
2025. 06. 17. 06:00
Megosztás:

Már több mint 4000 elektromos autóra fizettek támogatást a céges pályázatban

Újabb mérföldkőhöz érkezett a céges flották zöldítését 30 milliárd forinttal ösztönző pályázat: a kifizetések elértek a négyezredik járműig, a nyertesek a kérelmekben érintett autók közel fele után már megkapták a 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást - számolt be az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn a Facebook-oldalán.
2025. 06. 17. 05:30
Megosztás:

Több vonat járt pontosan májusban – a MÁV szerint már látszik a fejlesztések hatása

Bár haváriahelyzetektől májusban sem volt mentes a vasúti közlekedés, a tavalyi év azonos időszakához képest érdemben javítani tudott a MÁV a pontossági mutatókon - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán megjelent havi riport adatait értékelve.
2025. 06. 17. 05:00
Megosztás:

Júliustól kérhetik a cégek a minimálbér-emeléshez kapcsolódó támogatást

Brüsszel minden forrást Ukrajnára és a háborúra fordítana, ezzel szemben a magyar kormány továbbra is minden eszközével azért küzd, hogy megvédje és tovább támogassa a családokat és a vállalkozásokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
2025. 06. 17. 04:30
Megosztás:

Spanyolország: májusban héthavi mélyponton az infláció

Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október óta a legalacsonyabbra csökkent májusban az áprilisi 2,2 százalékról - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) végleges adataiból.
2025. 06. 17. 04:00
Megosztás:

Wizz Air: elkerülik az izraeli, iraki, iráni és szíriai légteret

A közel-keleti helyzet eszkalálódása és a térség több lezárt légtere miatt a Wizz Air szeptember 15-ig meghosszabbította a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatok felfüggesztését, emellett elkerüli az izraeli, iraki, iráni és szíriai légteret - közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 17. 03:30
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Csalók hamis hirdetéseket jelentetnek meg a közösségi média felületeken a Magyar Államkincstár nevében, és olyan hamis információkat terjesztenek, hogy az ügyfelek elveszítik a befektetéseik után járó kamatokat, ha 2025. július 15-ig nem nyújtanak be kérelmet a WebKincstáron keresztül- hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár hétfői közleményében.
2025. 06. 17. 03:00
Megosztás:

Minimálbér emelés 2026 és 2027 - a vállalkozók kompenzációt kapnak a Kormánytól

A bérmegállapodás eredményeként a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal, 328 600 forintra, 2027-re 14 százalékkal, 374 600 forintra emelkedik.
2025. 06. 17. 02:00
Megosztás:

Fontos OTP felhívás az internetbank használóihoz

A lakossági ügyfelek igényeihez alkalmazkodva a hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.
2025. 06. 17. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjkorhatár változás – Friss bejelentés a 67 éves korhatár tervezett bevezetéséről!

Egyre több európai ország dönt úgy, hogy megemeli a nyugdíjba vonulás korhatárát, válaszul a lakosság élettartamának növekedésére – és könnyen elképzelhető, hogy ez a tendencia hamarosan Magyarországot is eléri.
2025. 06. 17. 01:00
Megosztás: