Emelkedés után kivárás következhet Európában
Azonban ezt követően vélhetően kivárásra rendezkednek be a piacok, illetve a befektetők a közép-európai idő szerint 14:30-kor megjelenő augusztusi amerikai foglalkoztatottsági és a munkanélküliségi adatok megismeréséig. Még a délelőtt folyamán nyilvánosságra kerül az európai végleges szolgáltatóipari adat, valamint a kiskereskedelm alakulására vonatkozó mutató, melyek a várakozásoktól eltérő számadatai szintén megmozgathatják az indexeket.
A várakozások szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 öt pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tíz pont körüli többlettel nyithat pénteken. Csütörtökön az FTSE-100 4,63 pontos, 0,09 százalékos erősödéssel 5.371,04 ponton zárt, 0,77 százalékkal alacsonyabban a tavaly év végi értékénél. A DAX-30 csütörtökön 0,05 ponttal, 0,0008 százalékkal 6.083,85 pontra csökkent, 2,12 százalékkal az év végi értéke fölött végzett.
Az amerikai tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé (DJIA) pénteken, reggelre 0,20 százalékkal 10.288 pontra csökkent, a Nasdaq piac összetett mutatójáé 0,10 százalékkal 1.835,50 pontra fogyatkozott, az S&P 500-asé 0,26 százalékkal 1.086,80 pontra apadt.