Emelkedéssel, új 3-hetes csúcson zártak az európai piacok

A nagy nyugat-európai részvénypiacok, egész heti bizonytalankodás után, vegyesen végeztek pénteken, de a legnagyobb részvények háromheti csúcsra érkeztek, jó vállalati eredmények hatására.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékos emelkedéssel kezdte a napot, és előzetes adat szerint 0,4 százalékos többlettel 1.018,65 ponton, háromheti csúcson végzett. Ezen a héten 2,6 százalékkal emelkedett. Most 22,44 százalékkal jobb a tavaly év véginél, 57,8 százalékkal erősebb a március 9-én elért történelmi mélypontjánál.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 19,88 pontos, 0,38 százalékos javulással 5.296,38 ponton zárt pénteken, 19,31 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.  A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 22,87 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel 5.686,83 ponton végzett, 18,24 százalékkal a múlt év végi értéke fölött.  Párizsban a CAC-40 2,06 ponttal, 0,05 százalékkal 3.806,01 pontra csökkent, 18,24 százalékkal meghaladva az év végit.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 6 centtel drágább, a nyugat-európai értéktőzsdék zárása után, hordónként 75,82 dolláron, 18 centtel olcsóbb volt a csütörtöki zárónál. Csütörtökön 1,93 dollárral olcsóbbodott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója (159 liter) 76,51 dollár volt New Yorkban, 43 centtel olcsóbb a csütörtöki zárónál.

 

Pénteken lejjebb nyomta a kőolaj árát, hogy a gazdasági növekedés az euróövezetben kisebbnek bizonyult a vártnál a harmadik negyedévben, továbbá a dollár erősödött az euró kárára, és az Egyesült Államokban ismét jelentősen nőtt a stratégiai tartalék kőolajból, gyenge felhasználást valószínűsítve. A héten az amerikai energiaügyi minisztérium után a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is emelte a világ olajfogyasztására szóló előrejelzését.

 

Az amerikai jóslat szerint a világfogyasztás jövőre napi 84,92 millió hordóra nőhet az idén várt napi 83,82 millió hordóról. Mindkét előrejelzés napi 150 ezer hordóval több, mint amit októberben valószínűsített az amerikai minisztérium. Az IEA most napi 86,2 millió hordós világfogyasztást vár jövőre az idén valószínű, napi 84,8 millió hordó után. Az idei előrejelzését napi 210 ezer hordóval, a jövő évit napi 140 ezer hordóval emelte az októberi jóslatához képest. Tavaly napi 86,3 millió hordós volt a világfogyasztás az IEA szerint. A túltermelés továbbra is nagy - és növekszik - ahhoz képest, hogy az IEA szerint októberben napi 85,6 millió hordónyi volt a kínálat világszerte, napi 650 ezer hordóval több, mint szeptemberben. Az ügynökség szerint a mostani negyedévben első ízben nő a világfogyasztás éves összehasonlításban a tavalyi második negyedév óta. Az IEA szerint a kőolaj- és földgázkitermelő beruházások idén világszerte majdnem 20 százalékkal elmaradtak a tavalyitól: hosszabb távon ez ártámogató tényező. Figyelmeztetett arra, hogy a növekvő olajárak árthatnak a világgazdaság gyógyulásának.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4872 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4883 dollárnál tartott, 0,0043 dollárral drágábban a csütörtöki későinél, de 0,0112 dollárral olcsóbban a csütörtök reggelinél. Most 6,47 százalékkal erősebb a tavaly év véginél. A dollárnak pénteken nem kedveztek a legújabb adatok az amerikai külkereskedelmi hiány növekedéséről és a fogyasztói bizalom csökkenéséről. Október 26-án az euró 1,5064 dolláron új, tizennégy havi csúcsot ért el a dollárral szemben. Azóta gyengült a közös valuta, miközben a dollárnak kedvezett a részvénypiaci visszaesés. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt tavaly július 15-én érte el. Az euró tavaly 4,27 százalékkal lett olcsóbb a dollárhoz képest.

 

Az arany unciánként 1.114,55 dollár volt pénteken késő délután Londonban azonnalra, drágább a csütörtöki késői 1.103,60 dollárnál. Csütörtökön napközben, a héten harmadszor, ismét rekordot döntött az arany ára: unciánként (31,1 gramm) 1.122,85 dollárig emelkedett. Az arany hónapok óta drágul, mert a dollár alapvetően lefelé tartó pályára került a világgazdaság javulása és a továbbra is nulla közeli amerikai alapkamat-kilátások miatt, ám a piacon mind jobban tartanak az állami gazdaságösztönző programok hosszú távon inflációt gerjesztő hatásától, és növekvő tartalékolásra számítanak a portfoliójukat színesíteni akaró ázsiai központi bankok részéről is.


Az egészségügyi miniszternek augusztus közepéig kell kidolgoznia a várólista-csökkentő programot

A közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban a várakozási idők jelentős mértékű csökkentése érdekében az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig célzott egészségügyi várólista-csökkentő és kapacitásbővítő programot kell kidolgoznia az érintett szakmai szervezetek és háttérintézmények bevonásával - a kormány erről szóló döntése a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
2026. 07. 03. 06:30
Megosztás:

ASemcorp tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben

A Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért a társaság tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben - közölte a város önkormányzata az MTI-vel csütörtök délután, miután a lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai vállalat közleményben jelezte: tényfeltáró vizsgálatot indít a helyi üzemével kapcsolatos környezetvédelmi problémák feltárására.
2026. 07. 03. 06:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 03. 05:30
Megosztás:

Otthont és új lehetőséget kapnak a nehéz helyzetben lévő családok Drávagárdonyban

Új funkcióval, felújított otthonként kapcsolódik vissza a gyermekvédelmi ellátórendszerbe a korábban Sorsfordító Házként működő drávagárdonyi ingatlan az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerségének köszönhetően. A mintegy két éve üresen álló, leromlott állapotú épület teljes körű megújítása az MBH Tudatos Segítség Program újabb mérföldköve: a felújított ház a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyként működik tovább, biztonságos lakhatást és komplex szakmai támogatást nyújtva azoknak a családoknak, akik már elindultak az önálló élet felé, de ehhez még megerősítésre van szükségük.
2026. 07. 03. 05:00
Megosztás:

A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez képest jelentősen megugrott a Bank360 oldalán megkötött utasbiztosítás szerződések száma.
2026. 07. 03. 04:30
Megosztás:

Európában elsőként, a világon harmadikként alkalmaztak új szívbillentyűt tartalmazó érprotézist az SZTE szívsebészei

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szívsebészeti Osztálya: Európában elsőként, a világon pedig harmadikként alkalmaztak egy innovatív műtéti eljárást, amelynek során egy különleges biológiai eredetű szívbillentyűt tartalmazó érprotézist ültettek be két fiatal, veleszületett szívbetegségben szenvedő páciensnek.
2026. 07. 03. 04:00
Megosztás:

Ne féljünk attól, hogy unatkozik a gyermekünk

Hároméves kor alatt egyáltalán nem javasolt a digitális eszközök használata, mivel azok kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyermekek mozgás- és beszédfejlődését – egyebek mellett erre mutat rá a Bethesda Gyermekkórház és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa. A „Kis kezekben nagy képernyők” című tájékoztató elsődleges célja, hogy szakmai tanácsokkal segítse a szülőket a kisgyermekek képernyőidejének csökkentésében. A két intézmény szakértői arra is rámutatnak, hogy a következetes szülői példamutatás a legfiatalabbak digitális védelmében is elengedhetetlen.
2026. 07. 03. 03:00
Megosztás:

A flamingó-forradalom geo- és biztonságpolitikai olvasata

Tiranában, Vlorëban és több albán városban hetek óta ezrek tüntetnek a Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök veje – nevéhez köthető luxusüdülő-projekt ellen, amely az ország délnyugati részén található Pishë Poro-Nartë környezetvédelmi területen és az egykori katonai bázisként szolgáló Sazan-szigeten valósulna meg.
2026. 07. 03. 02:30
Megosztás:

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
2026. 07. 03. 02:00
Megosztás:

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás:

A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás:

A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)
2026. 07. 02. 19:00
Megosztás: