Emelkedő hozammal zárult az idei évi utolsó állampapír aukció

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 50 milliárd forint értékben hirdetett meg 3, 5, és 10 éves lejáratú államkötvényeket jegyzésre csütörtöki aukcióján. Az elsődleges forgalmazók összesen 98,810 milliárd forint értékben tettek ajánlatot.

Az aukció a 3 éves kötvényre az előző aukcióhoz képest 13 bázisponttal magasabb, 7,45 százalékos, az 5 éves kötvényre 5 bázisponttal magasabb, 7,68 százalékos, a 10 éves kötvényre 12 bázisponttal magasabb, 8,01 százalékos átlaghozamot eredményezett. A három kötvényből az ÁKK összesen 50 milliárd forintot hirdetett meg, 50 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el és 50 milliárd forint értékben bocsátott ki.

 

Az aukció lezárását követően rendezett, úgynevezett nem-versenyző tenderen, ahol a forgalmazók versenyző áras aukciós vásárlásuk 40 százalékáig az aukció átlagárán vehetnek még a kötvényekből, további tételeket értékesített az ÁKK: 2015/A jelű 5 éves kötvényből 7,68 milliárd forintot, a 2019/A jelű 10 éves kötvényből pedig 3,52 milliárd forintot. A 2013/E jelű 3 éves kötvényre nem érkezett ajánlat. A kötvényekből így a teljes elfogadott és a teljes kibocsátott mennyiség 50 milliárd forintról 59,706 milliárdra emelkedett.

 

Az ÁKK a 2013/E jelű, 3 éves kötvényből a meghirdetett 25 milliárd forint helyett 20 milliárdot fogadott el és bocsátott ki, a 2015/A jelű, 5 éves kötvényből a meghirdetett 15 milliárd forint helyett 20 milliárdot fogadott el és bocsátott ki, a 2019/A jelű, 10 éves kötvényből a meghirdetett 10 milliárd forintnyit fogadott el és bocsátott ki.

 

Az ÁKK a 2013. október 24-én lejáró 2013/E jelű, 3 éves államkötvényre az elsődleges forgalmazók 40 ajánlatot nyújtottak be 25,465 milliárd forint értékben, míg a két héttel ezelőtti aukción 48,81 milliárd, az egy hónappal korábbi aukción pedig 43,1 milliárd forintnyi ajánlat futott be. Az ÁKK 30 ajánlatot fogadott el a meghirdetett 25 milliárd forintnál alacsonyabb, 20 milliárd forint összegben. A teljes kibocsátás 20 milliárd forint lett, szemben az előző 35, és az egy hónappal ezelőtti aukció 25 milliárdjával. A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya a mostani aukción 1,27 lett az előző 1,95 és az egy hónappal ezelőtti 1,72 után. Az aukción 7,45 százalékos átlaghozam alakult ki, 13 bázisponttal magasabb az előző aukció 7,32 százalékánál.

 

A 2015/A jelű, 2015. február 12-én lejáró, 5 éves államkötvényre az elsődleges forgalmazók 73 ajánlatot nyújtottak be 46,49 milliárd forint értékben az előző aukción benyújtott 22,63 milliárd forint és az egy hónappal ezelőtti 48,0 milliárd forint ajánlattal szemben. Az ÁKK 28 ajánlatot fogadott el a meghirdetett 15 milliárdnál magasabb, 20 milliárd forintos összegben. Az előző aukción a meghirdetett 15 milliárdnál alacsonyabb, 10 milliárd forintos, egy hónapja a meghirdetettnél 15 milliárdnál magasabb, 20 milliárd forintos összegben fogadott el ajánlatokat az ÁKK. A teljes kibocsátás 20 milliárd forint lett, magasabb az előző 14 milliárdnál, és ugyanannyi, mint az egy hónappal ezelőtti aukción. A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya 2,32 lett a két héttel ezelőtti 2,26 és az egy hónappal ezelőtti 2,4 után. Az aukción 7,68 százalékos átlaghozam alakult ki, 5 bázisponttal magasabb a két héttel ezelőtti 7,63 százaléknál.

 

A 2019/A jelű, 2019. június 24-én lejáró 10 éves államkötvényre az elsődleges forgalmazók 61 ajánlatot tettek 26,855 milliárd forint értékben, szemben az előző aukción tett 35,7 milliárd forintos és az egy hónappal ezelőtti 28,87 milliárd forintos ajánlattal. Az ÁKK 18 ajánlatot fogadott el a meghirdetett 10 milliárd forintos összegben. A teljes kibocsátás 10 milliárd forint lett. Az előző négy aukción 10 milliárd, azt megelőzőleg két aukción 15-15 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot az ÁKK. A teljes kibocsátás az előző aukción 14 milliárd forint, az egy hónappal ezelőtti aukción 10 milliárd forint, a hat héttel ezelőtti aukción 14 milliárd forint volt. A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya 2,68 lett a két héttel ezelőtti 3,57 és az egy hónappal ezelőtti 2,88 után. Az aukción 8,01 százalékos átlaghozam alakult ki, 12 bázisponttal magasabb a két héttel korábbi 7,89 százaléknál. Egy hónappal korábban 7,37 százalék, hat hete 7,36 százalék volt az átlaghozam.


A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
2026. 10. 14. 00:30
Megosztás:

Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás: