Ennél csak jobb lehet

Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.

Ennél csak jobb lehet

50 841 vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, amivel a véget ért esztendő messze lekörözött minden korábbi évet a fekete krónikában. Az eddigi legrosszabb évben, 2014-ben összesen 41 069 vállalkozást töröltek a cégbíróságok, így a korábbi rekordhoz képest csaknem 24 százalékos volt a növekedés. „2015- re valószínűleg úgy fogunk emlékezni, mint az évtized nagytakarítására, amikor az évek óta tartó konszolidációs folyamat legintenzívebb szakaszán sikerült túljutni a hazai cégvilágnak” – mondja a negatív rekordról Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

 

A jogalkotók konszolidációs törekvései leginkább a cégbíróság által indított kényszertörlési eljárások számának alakulásában érhetők tetten. Ezzel a lehetőséggel 2013 tavasza óta él intenzíven a hatóság: a megelőzőleg indított havi néhány száz kényszertörlés 2014 végére havi 4-5 ezerre kúszott fel. A folyamat ezután lecsengett: tavaly a második félévben jellemzően már csak 1500–2500 új eljárást indított a hatóság. „A cégtörlések magas száma azonban nem kizárólag technikai hatásoknak köszönhető: hozzájárult a tényleges gazdasági helyzet és az üzleti etikai alacsony szintje is.

 

A jogi kiskapukkal történő visszaélések, az alacsony tőkeellátottság, az ingadozó kereslet és a gyorsan változó gazdasági környezet sem kedvez a hazai cégeknek, bár kétségtelen hogy van némi fejlődés ezeken a területeken is” – mondja az Opten igazgatója. Pertics óvatos optimizmusát támasztja alá a pórul járt beszállítók és más hitelezők által indított felszámolási eljárások számának alakulása is. 2014 minden egyes negyedévében több mint négyezer ilyen eljárást tett közzé a cégbíróság, az új eljárások száma azonban 2015-ben látványosan apadt, s a felszámolási ráta a tavalyi második félévre gyakorlatilag megfeleződött.

 

 

„Ez azt mutatja, hogy a cégtörléseken belül jelenleg a technikai hatások dominálnak a gazdasági folyamatokkal szemben” – értékel az Opten igazgatója. Pertics Richárd szerint a cégbíróság munkája nyomán jóval kevesebb, ugyanakkor jobb likviditású és aktívabb cég várja, hogy 2016-ban lendületbe jöjjön a gazdaság. Ennek feltételei szerinte adottak, mert a cégvilág zömét adó kisebb szolgáltató és termelő vállalatok rendkívül érzékenyek a lakossági fogyasztás változásaira és a fogyasztói bizalomra, ami - mint a mögöttünk álló karácsonyi bevásárlási szezon is mutatja – fellendülőben van. Az igazgató úgy véli, hogy a fellendülés haszonélvezői a kereskedők, a vendéglátás, az idegenforgalom és a többi szolgáltató szektor lehet; ezekben a gazdasági ágakban hagyományosan sok vállalkozás tevékenykedik.

 

Ráadásul éppen ezekben a szektorokban volt a legerősebb a cégbíróság által végrehajtott nagytakarítás, itt csökkent a nemfizetések és a lánctartozások száma, illetve gazdaságtorzító ereje. „Külön figyelmet érdemel az építőipar, ahol a 2013-ban indított nagyberuházások ellenére rendkívül sok vállalkozás szűnt meg az elmúlt években, mert a kisebb társaságok kevésbé részesedtek a központi infrastruktúra-fejlesztések generálta munkákból” – mondja az Opten igazgatója. A szektor lakásépítésben és -felújításában érdekelt cégei azonban már abból is hasznot húzhattak, hogy tavaly a lakáspiac bizonyos szegmenseiben jelentős fellendülés volt tapasztalható.

 

Ha az év végén bejelentett új támogatási formák beérnek, ennél is több munka juthat az ágazat kisebb szereplőinek, amelyek 2008, azaz a válság első éve óta ácsingóznak erre. A cégalapítási kedv 2014 eleje óta meglepő stabilitást mutat. Negyedévről negyedévre mintegy 6500 új vállalkozást jegyez be a cégbíróság, az utolsó három hónap azonban mintha ebben is némi pozitív elmozdulást hozott volna. 2015 utolsó negyedévében több mint 7000 új társaságot alapítottak – ez a legmagasabb szám 2014 eleje óta. „A cégalapítások száma várhatóan stabilizálódik 2016-ban és következő években.

 

A konszolidációs folyamat által redukált alapítási számokat ellensúlyozni fogja a lassan beinduló gazdaság” – jósolja az Opten igazgatója. 2015-ben összesen 25 ezer céget alapítottak közel 51 ezer törlés mellett. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt év nemcsak törlési rekordot hozott, hanem a cégek számának csökkenése is rekordot döntött. Az esztendő végére megmaradt 560 ezer cégből mintegy 60 ezer már most is megszüntetésre irányuló eljárás alatt áll, így a rendben működő cégek száma rövidesen 500 ezer alá csökken. 2016-ban még egy komoly technikai hatás éri a cégeket: a 2014-ben érvénybe lépett új Ptk. jegyzett tőkére vonatkozó követelményeinek március 15-ig kell eleget tenniük a kft.-knek.

 

Az új feltételeknek a cégek egy része várhatóan nem tud – vagy nem akar – majd megfelelni, így 2016 első felében jelentősen emelkedhet az átalakuló vagy végelszámolással megszűnő vállalkozások száma, a második félévtől pedig a feltételeknek nem megfelelő társaságok hatósági kényszertörlései fogják rontani a megszűnési rátát. E hatások eredőjeként az Opten becslése szerint 2016-ra is 45 ezer feletti cégtörlés várható mintegy 25 ezer cégalapítás mellett.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: