Enyhén csökkent a BUX
A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint szerdán két nagy kibocsátó árfolyamát is jelentős mértékben befolyásolhatták a napközben érkező hírek.
Az OTP erősödött Csányi Sándor elnök-vezérigazgató délelőtti kijelentésére, amely szerint a pénzintézet jövőre új piacokon jelenhet meg, és osztalékfizetésre is készen áll, ha erre engedélyt kap a közgyűléstől - mondta Török Lajos.
A Richter ugyan eséssel fejezte be a szerdai kereskedést, de a gyengülés mértéke záráskor csekélyebb volt, mint napközben. A gyógyszergyártó árfolyamának jót tett egy saját fejlesztésű termék bejelentése, amely a hírek szerint hatékony a koronavírus ellen - mondta az elemző.
A Mol részvényeinek ára 31 forinttal, 1,86 százalékkal 1640 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,80 százalékkal 10 080 forintra erősödött, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,83 százalékkal 364 forintra nőtt, forgalma 128,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,76 százalékkal 6505 forintra esett, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3375,67 ponton zárt szerdán, ez 24,20 pontos, 0,72 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.