Erdei - A bankszektor idei eredménye lényegesen rosszabb lesz a tavalyinál

Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség szerdán megválasztott régi-új elnöke szeretné, ha az érintett felek szakértői minél előbb tárgyalóasztalhoz ülnének a jegybank javaslatainak megvitatására, ezt tartja "az első száz óra" legsürgetőbb feladatának. A magyar gazdaság még nem érte el mélypontját, a kkv-szektorban komoly pénzügyi, likviditási gondok várhatók, és arra számít, hogy a bankszektor idei nettó eredménye lényegesen rosszabb lesz a tavalyinál, néhány bank veszteséges is lehet.

Erdei Tamás az MTI-nek adott interjúban elmondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) javaslata - ezt a szövetség hivatalosan még mindig nem kapta meg - nem csupán a devizaalapú hiteleket korlátozná, hanem valamennyi lakáshitelt visszafogná. Az MNB rendkívül restriktív intézkedésre tesz javaslatot, amely az igénylők jelentős részének lehetetlenné tenné a hitelhez jutást. Az sem elhanyagolható szempont, hogy mindez milyen hatással lenne az ingatlanpiacra valamint az építő- és építőanyag-iparra - tette hozzá.

 

A pénzügyi stabilitást szolgáló javaslatokkal - ezek közé sorolta a forinthitelek felé való terelést, a jelzáloghitelek megfelelő korlátok közé szorítását, a hitel/érték arány szabályozását - maximálisan azonosulni tud a szövetség. A forint- és euró alapú hitelek esetében egyaránt 80 százalékos hitel/fedezet arányt (LTV) tartanának elfogadhatónak a bankok, az egyéb devizahitelek esetében azonban ennél kisebb LTV-be is belemennének. A szövetség ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja annak központi szabályozását, hogy a jövedelem mekkora része fordítható törlesztésre.

 

Ennek kockázatát ugyanis a bankok viselik, azt pedig, hogy mennyire prudenciálisan járnak el, a felügyelet ellenőrzi. Bár az MNB egyoldalúan lépett, azt szeretnénk, ha az érdekelt felek a tárgyaló asztal mellett gyorsan kompromisszumot kötnének, amely figyelembe veszi nem csak a jegybank pénzügyi stabilitási és a PSZÁF prudenciális, de a bankok hitelezési szempontjait is. "Szeretnénk tárgyalásos úton, a szakértők szintjén rendezni a nézeteltéréseket" - mondta Erdei.

 

A bankszövetség elnöke szerint, ha sikerül a jelenlegi tendenciát fenntartani, a forintkamatok csökkenésével és a törlesztési terhek közeledésével fokozatosan növekedni fog a kereslet a forinthitelek iránt. A bankszövetség előtt további fontos feladatok is vannak - mondta az elnök. Ezek között említette a Magatartási Kódexhez kapcsolódóan a hitelintézeti törvény (Hpt.) módosítását, aminek előkészítését "gőzerővel" meg kell kezdeni ahhoz, hogy még az idén átmenjen a parlamenten.

 

A felügyeleti rendszer átalakításáról is mielőbb meg kell kezdeni az egyeztetést. Az erős felügyelet minden piaci szereplőnek érdeke, mert a tisztességes versenyt segíti, ha világosak a játékszabályok, és van bíró, aki felügyeli. Erdei Tamás szerint kiemelten fontos a bizalom visszaszerzése, különösen, hogy az elmúlt időszakban bankellenes hangulat alakult ki, s választási kampány közeleg, amelyek idején slágertéma szokott lenni a bankszektor. "Fontos, hogy a lakosság és a vállalkozók bízzanak abban, hogy a bankok nem élnek vissza helyzetükkel, üzletpolitikájukkal nem kívánnak károkat okozni" - mondta.

 

Ezt szolgálja a Magatartási Kódex, valamint a PSZÁF és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerepkörének megerősítése. Óvott ugyanakkor attól, hogy a politika saját céljaira használja fel a bankellenességet. "Az egészséges pénzügyi rendszer az alappillére minden gazdaságnak, a bizalomvesztés pedig komoly károkat tud okozni a gazdaságban, ezért senkinek nem lehet érdeke" - emelte ki. A bankok az idén nagyon nehéz évet zárnak, és jövő évi kilátásaik sem jobbak mondta a bankszövetség elnöke. az MTI-nek.

 

A bankszektor aktivitása Erdei Tamás szerint várhatóan a tavalyi szinten marad. A magyar gazdaság még nincs a mélyponton, különösen a kis- és középvállalati szegmensben kell még komoly pénzügyi, likviditási gondokkal számolni, és a lakossági hitelek egy részénél is komoly céltartalékot kell képezniük a bankoknak - mondta. A szektor bevételei várhatóan nem emelkednek a tavalyihoz képest, a megnövekedett céltartalékolás miatt azonban az eredményesség jelentősen mérséklődik.

 

Erdei arra számít, hogy a bankszektor az idén a tavalyinál lényegesen rosszabb nettó eredményt ér el. Néhány bank kénytelen lesz veszteséget is elkönyvelni, ezt azonban tőkéjük elbírja. A jövő év első felében hasonló tendenciára lehet számítani. Bár forrásgondok már nincsenek, a bankok kockázatérzékenysége jelentősen megnő és nagyon megválogatják majd az új kihelyezéseket. A magas hitelkamatok Erdei szerint egy ideig még maradnak, a betéti kamatok néhány hónapon belül csökkenni fognak, s akkor a hitelkamatok is mérséklődhetnek valamelyest, ám legfeljebb negyed-fél százalékponttal, mondta.

 

A vállalati finanszírozás kormányzat által elvárt bővítését már nem a forrásszűke akadályozza - mutatott rá az elnök -, hanem az, hogy a fogyasztási oldalon beláthatatlan mozgások vannak, nehéz kiszámítani, hogy 6-8 hónap múlva lesz-e piaca egy-egy cégnek. A kkv szektorban van egy egészséges kör, más részük azonban nem fogja túlélni a válságot. A bankok a meglévő ügyfélkört próbálják kiszolgálni - bár az eddiginél kisebb volumenben - - mondta Erdei Tamás.


Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás: