Erős forint jöhet a következő egy évben a befektetők szerint
K and H Alapkezelő friss felmérése szerint még a legpesszimistább intézményi befektetők sem számolnak 300 forintnál magasabb euró árfolyammal. Az alapkezelő a pénztárak, pénzintézetek és egyéb intézményi ügyfelek körében végzett felmérést arról, hogy milyen változással számolnak az elkövetkezendő egy évben. A felmérésben részt vevő 35 pénzintézet együttesen több száz milliárd forint intézményi vagyont kezel.
A befektetők pozitívan ítélték meg a nemzetközi részvénypiacok változását is, hiszen a fejlett és a feltörekvő országok részvénypiacain is minimális növekedésre számítanak. A legnagyobb megosztottság a magyarországi és az uniós jegybanki alapkamat változását illetően volt: miközben a megkérdezettek többsége az alapkamat csökkentését tartja valószínűnek, nagy számban voltak olyanok is, akik éppen ennek ellenkezőjét várják. Jelentős eltérés mutatkozik az egy év múlva várható MNB alapkamat értékére vonatkozóan is, hiszen a válaszadók által valószínűsített érték 4 és 7,25 százalék között mozog.
Az egy év múlva várható európai központi banki alapkamat értékét illetően a jelenlegi 1 százalékos szint tartását feltételezik leginkább az intézményi befektetők, de minden harmadik válaszadó úgy véli, növekedni fog az euró alapkamat. Hasonlóan nagy véleménykülönbséget tapasztaltak a 10 éves magyar államkötvény referenciahozamára vonatkozóan is: a megkérdezett befektetők az augusztus végén tapasztalt 7,27 százalékos értékhez képest egy év múlva átlagosan 7,21 százalékra számítanak. Egyes vélemények ettől jelentősen eltérnek, hiszen a válaszolók 5 és 10 százalékot is megjelöltek a jövő augusztusban várható referencia hozamértékére vonatkozóan.
Az intézményi befektetők a tipikusan menekülő befektetésnek tartott arany magas árszintjének további növekedését feltételezik, így a válaszadók többsége az arany árának emelkedésével számol, ami az elmúlt hetekben, hónapokban tapasztalt bizonytalanság szinten maradását valószínűsíti - idézi a közlemény Horváth Istvánt, a K and H Alapkezelő befektetési igazgatóját. (MTI)