Erős forint: kire milyen hatást gyakorol a tőzsdén?

Az elmúlt hetek tendenciái nyomán talán nem korai végigtekinteni a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvények között, hogy milyen hatással lesz működésükre és eredményességükre az, ha a forint hosszútávon is erős marad, esetleg tovább erősödik. A KBC elemzőinek összefoglalója szerint vegyes a kép: az általában kedvezőtlen következmények mellett pozitív hatások is felmerülnek.

Év eleje óta a forint az euróval szemben több mint 5 százalékot[1] erősödött, a dollárhoz képest viszont több mint kétszer annyit, majdnem 13 százalékot[2]. Ha a forint tavalyi legrosszabb napjaival vetjük össze a jelenlegi árfolyamot, akkor pedig 9 százalék[3] és 24 százalék[4] a relatív erősödés a két vezető valutához képest.

 

Általános ökölszabályként mindenki számára ismert, hogy a hazai fizetőeszköz erősödése – más folyamatokat nem számítva – azoknak kedvez, akik devizában fizetik beszerzéseiket, tehát például terméket vagy alapanyagot importálnak, és emellett bevételük hazai pénznemben keletkezik. Következésképpen az ellenkező oldalon azok állnak, akik termékeiket exportpiacon értékesítik és költségeik pedig hazai valutában keletkeznek. A Budapesti Értéktőzsdén erre a legjobb példák a gyógyszercégek: mind az Egis, mind a Richter számára alapjában véve rossz, ha a forint erősödik azokkal a devizákkal szemben, amelyek piacain termékeiket értékesítik.

Ennél persze a valós folyamatok általában összetettebbek, és mindig szükséges végignézni azt is, hogy milyen egyéb feltételek módosítják ezt a gyorsmérleget. Lehetséges, hogy valamilyen természetes módon, egyszerű eszközökkel ellensúlyozza az árfolyam-alakulás kockázatát az adott cég, de nem ritka, hogy kifinomult eszközökkel, alkalmi, vagy folyamatos, dinamikus pénzpiaci műveletekkel fedezi pénzáramlását.


Az EUR/HUF árfolyam 1 éves alakulása

 

Kattintson a grafikonra!

 

A védekezés elsődleges formája, ha a működésünkből adódó kockázattal ellentétes kitettséget vállalunk fel a finanszírozás terén. Ezt az úgynevezett természetes hedge műveletet választja például a Richter, vagy a Mol, melyek hiteleiket a számukra kritikus devizákban veszik fel, így a Richter euróban (mintegy 150millió euró értékben), a Mol pedig dollárban. A hitelek törlesztései és átértékelései kedvezőbben alakulnak, ha tartósan erős a forint, és ez némileg ellensúlyozza, hogy a bevételi oldalon csökkennek a számok. „Persze sosem egyeztethető össze ezzel a módszerrel egy az egyben a két oldal” – mondja Császár Péter, a KBC elemzője. Ráadásul éppen ezek az iparágak támaszkodnak nagymértékben vegyipari alapanyagokra, melyek maguk is tőzsdei termékek, a devizákhoz hasonlóan volatilis áralakulással. „A szabályt erősítő kivétel az Egis, mely hedge-eli a dollárt, ugyanakkor azzal, hogy az orosz exportpiacán rubel-elszámolásra tért át, tovább csökkentette a dollárral szembeni nettó kitettségét, ami így 25 százalékról mérséklődött 13 százalékra.” – meséli Pálffy Gergely, a KBC részvénypiaci elemzője.

 

Noha a fedezeti ügyletek sokkal szofisztikáltabbak a bevételeket azonos devizában jegyzett hitelekkel szembeállító finanszírozási politikánál, a pénzpiaci műveleteknek is megvan a maguk veszélye. Érdemes visszaemlékezni a Rába 2008-as fiaskójára, mikor a jól kialakított fedezeti stratégiába belerondított a világválság, elapasztva a bevételi oldalt, és ezzel erősen elbillentve a mérleget a fedezeti ügyleteken elszenvedett veszteségek irányába. Noha az árfolyamok kedveztek a Rábának, az értékesített mennyiség visszaesése révén mégis összességében veszteséget kellett elkönyvelni a valós bevételeket messze meghaladó arányú fedezeti műveleteken.

A rossz emlékű műveletek óta a járműipari cég sokkal óvatosabb: a 60 százalékos exportkitettséget (mely részint euro, részint dollár elszámolású) inkább a hitelek révén fedezi, és sokkal kisebb pozíciókat vállal határidőkből és opciókból. „Ez azonban azt jelenti, hogy a jelenlegi erősödésben – mely az ökölszabálynak megfelelően nem kedvez az exportőr Rábának – a vállalat nem biztos, hogy megfelelő mértékben védve van a kockázatok ellen.” – vélekedik Császár Péter.

A Magyar Telekom is aktívan védekezik az árfolyamkockázat ellen: kamatláb swapokkal kezeli eurós kitettségét, ugyanakkor ezzel nem tud teljes fedezetet teremteni, amennyiben balkáni érdekeltségeinek árbevétele forintban kisebb lesz az erősödés miatt.

 

Az USD/HUF árfolyam alakulása az elmúlt 1 évben

Kattintson a grafikonra!

 

Összességében elmondható, hogy a forint erősödése csak akkor fejt ki számottevő hatást, ha néhány napnál, vagy hétnél tovább marad fent a tendencia. Mindazonáltal – figyelmeztetnek a KBC elemzői – az erősödés hatásainak megítélésében szerepet játszik az is, hogy milyen árfolyamszinteken történik meg. Az OTP esetében például alapjában véve nem kedvező a forint erősödése, hiszen ezzel az ügyfelei devizában meglévő hiteleinek összértéke csökken, ezzel zsugorodik mérlegfőösszege, és az ezeken nyerhető kamatbevétel is. Ugyanakkor jelen helyzetben mégis inkább jótékony hatást fejt ki az erősödő forint, hiszen csökkenti a nem fizető ügyfelek miatti céltartalékok és leírások várható mértékét, azaz valós bevételekben akár még hozhat is a konyhára, a KBC elemzői szerint. „A frankkal szembeni forintárfolyam olyan kritikus szintek közelébe került, ahol már tömeges ügyfélbedőléseket vizionáltak a szakértők, az innen való elmozdulás megnyugvást hoz mind az ügyfeleknek, mind nekünk” – mondja Császár Péter. Hasonló a helyzet az FHB esetében, ahol a devizás hitelek aránya nem tér el számottevően.

 

Az OTP esetéhez némileg hasonlít a Mol viszonya az erős forinthoz: a Mol elsősorban a dollár-elszámolású olajpiacnak van kitéve, így a forinterősödés nem kedvez neki. Azonban az elmúlt időszakban folyamatosan rekordokat döntő benzinárak a fogyasztást is csökkentették, és ha itt némi enyhülést hoz az erős forint, akkor valójában ez jót tesz a Molnak, a forgalom bővülésén keresztül. Ugyanakkor érdemes hozzátenni, hogy az erős forint kedvezőtlen hatása elenyésző lesz a magas kitermelői árrések pozitív hatásához viszonyítva.

 

Említést érdemelnek még mindazon cégek, melyek beruházásaikhoz import gépeket és alapanyagokat használnak, hiszen ezekhez olcsóbban juthatnak hozzá. Ilyenek a tőzsdén nagy kedvenc E-Star és a PannErgy, melyek költségoldalon nyernek az erősödő forinton, és mivel a lej jelenleg együtt mozog a forinttal, ezért ottani bevételeiknél nem képződik árfolyamveszteség. Fontos különbség azonban, hogy a PannErgy műanyagipari érdekeltségének eurós exportpiaci kitettsége ellensúlyozza a cégnél a kedvező hatást.

 


[1] MNB euró deviza középárfolyam, 2011. április 11-én: 264,78; 2011. január 3-án: 278,85

[2] MNB dollár deviza középárfolyam, 2011. április 11-én: 183,12; 2011. január 3-án: 209,87

[3] MNB euró deviza középárfolyam, 2010. július 20-án: 290,03

[4] MNB dollár deviza középárfolyam, 2010. június 7-én: 240,57


Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás: