Erősödhet a forint a választásokat követően
2010. 04. 09. 12:40
Tovább csökkenő jegybanki alapkamatra, de ezzel együtt is az eddig vártnál erősebb forintra számítanak a magyarországi választásokat követő egy évben londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint a Fidesz-kormány el fogja nyeri a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatását egy új stabilizációs programhoz, és ez csökkenteni fogja a magyar befektetési konstrukciókat terhelő kockázati felárakat. (MTI)
A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlege pénteken kiadott - teljes egészében a választások után várható magyarországi gazdasági fejleményeknek szentelt - felzárkózó piaci helyzetértékelésében közölte: 3, 6 és 12 havi távlatban most 265, 265 és 255 forintos euróárfolyamot vár az eddigi előrejelzésekben szereplő 270, 275 és 275 forintos árfolyamok helyett.
A GS londoni elemzői ezzel együtt 5,50 százalékról 5,00 százalékra módosították az idei jegybanki kamatmélypontra adott prognózisukat, emellett - a még folytatódó recessziót valószínűsítő konszenzussal szemben - már az idei év egészére is valamelyes - 0,1 százalék körüli - gazdasági növekedést jósolnak.
Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
Átvilágítják az agrárkamarát
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
Duna-parti fejlesztések Mohácson
A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását
A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig
A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit
Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni
Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
Magyar Péter: felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése
Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
Az Otthon Starton túl: Kedvezőbb időszak jöhet a piaci lakáshitelek számára
Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköltségeket meghatározó BIRS látványos tavaszi csökkenése érdemi lehetőséget adhat a bankoknak a piaci lakáshitel-kamatok mérséklésére.
A női vállalkozók 58%-a tapasztalt már hátrányt a neme miatt - az empátiát elvárják tőlük az üzleti életben
Nem veszik őket komolyan, többet kell bizonyítaniuk a férfiaknál - a női vállalkozók nagy része találkozott már negatív megkülönböztetéssel az üzleti életben. A Számlázz.hu felmérést készített, amelyből az is kiderül, mivel töltenék a felszabadult idejüket a női vezetők, valamint vállalkozók.
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek
A COVID, a chiphiány és a geopolitikai válságok után a gyártási képesség kritikus nemzeti erőforrássá vált – ez volt a Magyar Ipari Célgép Nagydíj egyik fő üzenete. A Hungaroringen bemutatott 115 pályázat azt jelezte, hogy a hazai célgépgyártás nem laboratóriumi fejlesztésekre, hanem a műhelyszinten megoldott, gyakorlati ipari problémákra épül. A szakmai megszólalók szerint minden sikeresen megtervezett magyar célgép csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, miközben a gépek és szállítóeszközök exporttöbblete 2025 első félévében elérte a 10,9 milliárd eurót.
Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenek körüli hype?
A Mastercard újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetési infrastruktúra felé: a vállalat szabályozott stabilcoinokat is beemelne az elszámolási rendszerébe. A kriptopiaci szereplők számára azonban a valódi kérdés nem az, hogy melyik stabilcoin logója mutat jól egy sajtóközleményben, hanem az, hogy hol, mikor és milyen megbízhatóan lehet elszámolni. A kereskedők, fintech cégek, PSP-k és treasury csapatok számára ugyanis nem a tokenmárka, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozási megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás teremti a valódi értéket.