Erősödhet a magyar-osztrák barátság

Magyarország és Ausztria barátságát a közelmúlt megpróbáltatásai sem rendíthetik meg, sőt a két ország barátsága tovább erősödhet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, miután kitüntetést adott át Hans Niessl burgenlandi tartományfőnöknek.

Erősödhet a magyar-osztrák barátság

Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta Hans Niesslnek érdemei elismeréseként, a kétoldalú kapcsolatok erősítéséért végzett munkájáért. Az elismerést a burgenlandi kormányfőnek, az Osztrák Szociáldemokrata Párt tartományi vezetőjének Szijjártó Péter adta át.
   
A külügyminiszter az eseményen kifejtette: még a legszorosabb barátságban is van jobb és kevésbé jó időszak, amely próbára teszi. Az elmúlt időben Magyarország egyik legrégebbi ilyen kapcsolatát, a magyar-osztrák barátságot komoly megpróbáltatások érték a körülmények miatt - mondta.
   
Szijjártó Péter szerint az EU történetének legsúlyosabb kihívását éli át jelenleg, a bevándorlási válsághoz fogható nehézségekkel alapítása óta nem kellett szembenéznie. A súlyos válsághelyzetek szokatlan reakciókat idézhetnek elő, és még a legjobb barátok is hajlamosak meggondolatlan kijelentéseket tenni, de a barátság ereje abban mutatkozik meg, hogy ezen a későbbiekben túl tudnak lépni - magyarázta.
   
A tárcavezető beszédében méltatta a szoros magyar-burgenlandi kapcsolatokat, mint mondta, Magyarország az osztrák tartományok közül Burgenlanddal folytatja a legszorosabb együttműködést. "A határ összeköt, és nem elválaszt minket", de a súlyos kihívások közepette küzdeni kellett azért, hogy ezt a mondatot ma hitelesen ki lehessen mondani - vélekedett. Hozzátette: Hans Niessl sokat tett azért, hogy ne elválasszon, hanem összekössön minket a határ még a legsúlyosabb időkben is.
   
Szijjártó Péter megjegyezte: ma jobban átjárható a magyar-osztrák határ, 12 kilométerenként van lehetőség a határátlépésre.
   
A külügyminiszter azt is felidézte, hogy a múlt héten a bevándorlási helyzetről egyeztettek a magyar és az osztrák belügy-, illetve védelmi miniszterek. A két ország egyetért abban, hogy ha támogatják a nyugat-balkáni útvonal mentén fekvő országokat, akkor nem lesz szükség olyan intézkedésre, amely hátrányosan érintheti a magyar-osztrák határ mellett élőket.
   
A tárcavezető méltatta a tartományfőnök tevékenységét, mint mondta, Hans Niessl elkötelezetten dolgozik a magyar-osztrák és a magyar-burgenlandi kapcsolatok erősítéséért, mindig tárgyszerűen közelített Magyarországhoz. Arra kérte az osztrák politikust, hogy a továbbiakban is maradjon elkötelezett partnere Magyarországnak.
   
Hans Niessl azt hangsúlyozta: mivel Magyarország Burgenland közvetlen szomszédja, mindig is kiemelten fontosnak tartotta, hogy jó kapcsolatokat ápoljanak az országgal. Burgenlandnak több mint 350 kilométeres közös határszakasza van Magyarországgal - tette hozzá.
   
A tartományfőnök is üdvözölte a magyar és osztrák miniszterek múlt heti tárgyalását. Felidézte, hogy annak idején Burgenlandban vágták át a vasfüggönyt, és bár az szimbolikus lépés volt, jól mutatja, hogy ha nehéz időkben összetartanak, az bizalmat teremt és erősíti a kapcsolatokat. Ha a magyar-osztrák együttműködésben voltak is nehézségek, arra kell összpontosítani, hogy miként lehet megküzdeni a kihívásokkal és Magyarország és Ausztria javára tevékenykedni - emelte ki Hans Niessl, hozzátéve: továbbra is mindent megtesz a kétoldalú kapcsolatok erősítéséért.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: