Erősödik a nemfizetési trend Európában is

Az európai vállalati számlák értékének közel egyharmadát késve egyenlítik ki, 6 százalékuk legalább 60 napja lejárt, míg 3 százalékukat sohasem fizetik ki – derül ki az Atradius Hitelbiztosító 13 nyugat- és dél-európai ország, valamint Törökország vállalati fizetési szokásait áttekintő legfrissebb tanulmányából. Az Atradius Fizetési Szokások Barométer szerint a helyzet Görögországban a legrosszabb, ahol a 90 napon túli tartozások aránya megközelíti a 20 százalékot.

A vállalati hitelezés megtorpanása – négy évvel a gazdasági válság kirobbanása után is – jelentős problémákat okoz Európában: a vállalkozások erősödő szállítói hitelezési kockázattal, valamint késedelmes fizetéssel szembesülnek. Az Atradius Fizetési Szokások Barométerének legfrissebb, májusi felmérésében 14 európai ország - Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Svájc és Törökország - közel 3 000 vállalkozását kérdezték meg ügyfeleik fizetési szokásairól. A válaszokból kiderült, hogy – elsősorban likviditási problémák miatt – háromszor annyian számítanak a szállítói hitelezés kockázatainak növekedésére a következő hat hónapban, mint ahányan arra, hogy a helyzet javulni fog.
 
  A cégvezetők borús jövőképét az Atradius piaci statisztikái is alátámasztják: a felmérésben résztvevő országokban a kibocsájtott számlák összértékének 30 százalékát csak késedelmesen, 3 százalékát pedig egyáltalán nem fizetik ki. Ugyancsak általánosan jellemző, hogy a már lejárt számlák mintegy ötöde 60 napon túli tartozás.
 
  Nem meglepő módon a vizsgált országok közül Görögországban a legrosszabb a helyzet, ahol a felmérés 30 százalékos átlagával szemben a céges számlák 41,1 százalékát egyenlítik ki késedelmesen. Nem sokkal jobb a helyzet Olaszországban és Írországban sem, ahol ugyanez az arány 39,5 illetve 38,2 százalék. A 90 napon túli tartozások aránya átlagosan 6 százalék volt a vizsgált piacokon, azonban a fent említett országok itt is kilógnak a sorból: Görögországban 18,7, Olaszországban 11,7, Írországban pedig 6,5 százalék a 3 hónapnál régebben lejárt számlák aránya. A dél-európai országok vezetik a nemfizetési toplistát is: Görögországban a belföldi számlák 7,4, míg Olaszországban 5,4 százalékát egyáltalán nem fizetik ki.
 
  Ami a halasztott fizetés arányát illeti, az átlagos értékek alig változtak egy év alatt: a cégek belföldi partnereiknek az esetek 52,5, míg külföldiekkel kapcsolatban az esetek 46 százalékában adták meg a halasztott fizetés lehetőségét. Egy évvel korábban 46 illetve 44 százalék volt az arány. Ugyanakkor, Görögország és Törökország esetében az átlagtól rendkívül eltérő értékeket mért az Atradius, elsősorban a belföldi kereskedelem területén. Görögország vállalkozásai a második, míg Törökországé a harmadik helyen állnak a legnagyobb arányban halasztott fizetést nyújtó szállítók listáján 66,1 illetve 65,8 százalékos értékükkel; ezen a területen egyedül Spanyolország cégei előzik meg a két országot 73,1 százalékos aránnyal. A határon átnyúló üzletek esetén az írek a legengedékenyebbek, ők külföldi számláik 69,4 százaléka esetében engedélyezték a halasztott fizetést.
 
  A vizsgált piacokon a fizetési határidők átlagos hossza belföldi forgalomban 39,4 nap, határon átnyúló ügyletek esetén pedig 34,6 nap volt. 2011-ben belföldi számlák esetén 35, külföldiek esetén pedig 36 nap volt az átlagos fizetési határidő, azaz vállalkozások láthatóan engedékenyebbek lettek hazai vevőikkel szemben. A belföldi vevőknek adott fizetési határidők esetében Törökország és Görögország vezet: 84,7, illetve 74,6 nap áll a vevők rendelkezésére a számla kiegyenlítésére. A lista másik végén Ausztria és Németország helyezkedik el, jóval szigorúbb 21,3, illetve 22 napos átlagos fizetési határidőkkel. Külföldi vevők esetén ugyancsak a mediterrán országok vállalkozásai a legengedékenyebbek: a spanyol vállalatok 51,1, míg a törökök 43,1 napon belül várják számláik ellenértékét. A skála túloldalán ismét Ausztria áll, ahol átlagosan 24,3 nap határidőt adnak a külföldi vásárlóknak.
 
A késedelmes fizetés háttérében meghúzódó okok sem változtak az elmúlt egy évben: a megkérdezett vállalkozások túlnyomó többsége továbbra is likviditási problémákkal küzd, és fizetőképessége fenntartása érdekében, kényszerűségből választja a szállítói hitelezést. Belföldi számlák esetében a megkérdezettek 66,8, külföldiek esetében pedig 46,2 százaléka mondta azt, hogy egyszerűen nincs elég pénze fizetni.
 
 „Az európai gazdasági környezetben továbbra is sok a bizonytalansági tényező. A Görögország euróövezeti tagságával kapcsolatos aggályok, valamint a kontinens számos országára jellemző gyenge gazdasági kilátások miatt a késedelmes és a nemfizetési esetek számának növekedésére számítunk. Európa egészében a fizetésképtelenségi eljárások számának 5-10 százalékos növekedése várható, ilyen kilátások mellett pedig a nemfizetési kockázatok kezelése életbevágóan fontos lesz” – állítja Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója.
 
  A késedelmes fizetés, illetve a nemfizetési kockázatok ellen a megkérdezett cégek 48,6 százaléka tett már valamilyen lépést: az aktív hitel- és követelésmenedzsment, felszólító levelek kiküldése, a vevők hitelképességének ellenőrzése, valamint a biztonságosabb fizetési megoldások előírása tartoznak a leginkább alkalmazott módszerek közé. A fizetésösztönző eszközök közül egész Európában egyre népszerűbb a lejárat előtti fizetést honoráló kedvezmény: a megkérdezettek csaknem 35 százaléka adott már ilyet vevőinek, Olaszországban pedig ez az arány a 60 százalékot is meghaladja.
 


Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás: