Erste - Vártnál nagyobb nyereség a tavalyi utolsó negyedévben

Az osztrák Erste Bank - hálózatának nagyságát tekintve a második számú bankcsoport Kelet- és Közép-Európában - 718,9 millió euró veszteséget jelentett szerdán tavalyról kisebbségi részesedések nélkül, 2010-ben 878,7 millió euró volt az eredménye adó után.

A tájékoztatás szerint az elmúlt év végén javult a helyzet: a tavalyi utolsó negyedévben az adózott eredmény 254,1 millió euró volt, 3,8 százalékkal több az egy évvel korábbi 244,9 milliónál. Az elemzők csak 181 millió eurót vártak a negyedévről. A hitelkockázati tartalékolást tavaly 12,2 százalékkal 2,267 milliárd euróra növelték a 2010-es 2,021 milliárdról.

 

Az egész évi visszaesést is főleg ezzel magyarázták a beszámolóban, kiemelve a 450 millió euróra taksált "rendkívüli" tartalékolást Magyarországon, amely - mint írták - remélhetőleg nem ismétlődik meg idén. Az egyszeri tartalékolási többlet kényszerét nem csak az adósminőség rosszabbodásának, hanem a devizahitelek végtörlesztésének is tulajdonították a beszámolóban.

 

A fő piacokon, azaz Ausztriában és Kelet-Európában a nem teljesítő hitelek összege 10,543 milliárd euró volt tavaly év végén, 12,2 százalékkal több a 2010 végi 9,398 milliárdnál. Ezen belül Magyarországon tavaly év végén 1,589 milliárd eurónyi nem teljesítő hitelt tartott nyilván az Erste, ami 60 százalékkal több a 2010 végi 993 millió eurónál. Tavaly a csoport nettó kamatbevétele 2,4 százalékkal 5,569 milliárd euróra nőtt a 2010-es 5,439 milliárdról, a jutalékbevétel 3 százalékkal 1,787 milliárd euróra csökkent 1,843 milliárdról, a sajátszámlás ügyletek nettó eredménye 122,3 millió euró volt, 62 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 321,9 milliónál.

 

Magyarországon az Erste csoport vesztesége kisebbségi részesedések nélkül 566,6 millió euró volt tavaly. Előzőleg, 2010-ben 21,8 millió euró volt a veszteség. A magyar részlegben a kockázati tartalékolást 812 millió euróra növelték 244,3 millióról az Erste Bank szerdán Bécsben kiadott beszámolója szerint. Magyarországon a nettó kamatbevétel tavaly 4 százalékkal 402,7 millió euróra emelkedett, a jutalékbevétel 9,7 millió euró maradt, a sajátszámlás ügyletek többlete 19,1 millió euróra apadt 23,2 millióról. (MTI)


Több ezer cég kerülhet be a KIVA-ba 2026-tól

Jelentősen kibővülhet a KIVA-ra jogosult vállalkozások köre 2026-tól, miután megduplázódnak a belépési értékhatárok. Az új szabályok alapján már 6 milliárd forintos bevételig és 100 fős létszámig választható a kisvállalati adózás. Szakértők szerint a változás miatt egyre több cég vizsgálhatja felül jelenlegi adózási struktúráját az osztalékfizetési szezonban.
2026. 05. 20. 05:00
Megosztás:

A Geely Holding eladásainak több mint fele már elektrifikált jármű volt az idei első negyedévben

A kínai Zhejiang Geely Holding Group (Geely Holding) autóipari portfóliómárkáinak 2026. első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az elektrifikált járművek az összes eladás 52,4 százalékát tették ki - tájékoztatta a Geely Auto Central and Eastren Europe az MTI-t közleményben kedden.
2026. 05. 20. 04:30
Megosztás:

Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
2026. 05. 20. 04:00
Megosztás:

Tiszta lap a közbeszerzésekben: Újra versenyhelyzetre és decentralizációra készülhetnek a magyar vállalkozások

Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak nyerteseivé, amelyek időben felkészülnek a szigorú, de átláthatóbb szabályrendszerre.
2026. 05. 20. 03:30
Megosztás:

Csaknem kétmilliárd forintról döntött az MKIK mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 66 új kérelmet vett nyilvántartásba az idén az első negyedévben, ezekben a felek több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg; végül az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló TSZSZ 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg - közölte az MKIK kedden az MTI-vel.
2026. 05. 20. 03:00
Megosztás:

Íme a trükk, amitől 10-szeres lesz a paradicsomod!

A fürtös cherry paradicsom sok kertben úgy viselkedik, mint egy kiszámíthatatlan aranybánya: néha ontja a termést, máskor pedig csak virágzik, de alig köt. A titok sokszor nem a több locsolásban vagy a még erősebb tápoldatban rejlik, hanem néhány kevésbé ismert, de látványos eredményt hozó termesztési fogásban.
2026. 05. 20. 02:00
Megosztás:

A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad

A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az állam, a társadalom és a politika az időskorról, a munkáról, a szolidaritásról és az egyéni felelősségről. Az öregségi nyugdíj ma természetesnek tűnő intézmény, de hosszú út vezetett odáig, hogy a munkában eltöltött évtizedek után az állampolgár rendszeres ellátásra számíthasson.
2026. 05. 20. 01:00
Megosztás:

Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re

Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is ajánlatot tehet a részesedés megvásárlására - közölte Zorana Mihajlovic volt energiaügyi miniszter kedden.
2026. 05. 20. 00:30
Megosztás:

A NATO-nak nincs terve a Hormuzi-szorosra vonatkozóan, de fontolgatja

A NATO nem készített tervet esetleges hozzájárulására az Irán által blokád alá vett Hormuzi-szoroson keresztül a hajózás biztonságát szavatolni célzó művelethez, de fontolgatja - közölte a NATO európai erőinek főparancsnoka, Alexus Grynkewich tábornok Brüsszelben kedden.
2026. 05. 19. 23:30
Megosztás:

Brit külügyminiszter: globális élelmiszerválság fenyeget a Hormuzi-szoros lezárása miatt

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint globális élelmiszerválságot okozhat a Hormuzi-szoros lezárása.
2026. 05. 19. 23:00
Megosztás:

Bajnokok Ligája - A Budapest Airport készül a repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésére

A Budapest Airport a hatóságokkal és az illetékes szervezetekkel közösen hónapok óta készül az UEFA Bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, az 1. terminál az esemény idején teljes értékű terminálként üzemel majd, a rendezvény időszakában valamennyi érintett szervezet megerősített létszámmal, teljes kapacitással működik - közölte a Budapest Airport kedden az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 19. 22:30
Megosztás:

Zcash: lezárult a SEC-vizsgálat, miközben a Foundation 36,7 millió dolláros tartalékkal lépett tovább

A Zcash Foundation az első negyedéves jelentésében fontos mérföldkövekről számolt be: az amerikai SEC lezárta a szervezet ellen indított vizsgálatát, a hálózat működése az Electric Coin Company körüli zavarok ellenére is stabil maradt, a kincstár pedig továbbra is jelentős likvid tartalékkal rendelkezik. A privacy coin szektor számára ez különösen fontos fejlemény, hiszen az adatvédelmi fókuszú kriptovaluták továbbra is fokozott szabályozói és tőzsdei figyelem alatt állnak.
2026. 05. 19. 21:30
Megosztás:

Lízingszövetség: folytatódott a lízingpiac bővülése az első negyedévben

Folytatódott a lízingpiac bővülése 2026. első negyedévében, az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett - közölte az MTI-vel kedden a Lízingszövetség.
2026. 05. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 19. 20:00
Megosztás:

Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
2026. 05. 19. 19:30
Megosztás:

A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás:

Erősíti együttműködését a hazai termelőkkel a Kifli.hu

Bővíti magyar partneri hálózatát és tovább növeli a friss, helyi termékek kínálatát a Kifli.hu a következő években - mondta az online szupermarket ügyvezető igazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 05. 19. 18:30
Megosztás:

Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
2026. 05. 19. 18:00
Megosztás:

Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?

Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
2026. 05. 19. 17:30
Megosztás:

A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás: