Ész nélküli a hazai végrehajtási gyakorlat?

A Magyar Hitelszövetség azt javasolja, hogy 500 ezer forint alatti tartozás esetén mentesüljenek a végrehajtási eljárás alól azon jelzáloggal terhelt ingatlanok, amelyek után a hitelt rendben fizeti az adós. A szervezet szerint ezzel elkerülhető lenne a lakáshitelek értelmetlen felmondása.

Barabás Gyula, a hitelszövetség elnöke az MTI-nek elmondta: az átmeneti könnyítést kérők jelentős részének a jelzáloghitelen kívül hitelkártya, személyi kölcsön vagy áruhitel tartozása is van. A bajba került családok esetében szinte általános ez a halmozódás, amihez a közüzemi díjtartozások rohamos bővülése társul. A lakáshiteleket, ha nehezen is, de fizetik az adósok, lehet, hogy az egyéb adósságokat részben ennek érdekében halmozták fel - tette hozzá.

 

A törlesztési késedelem azonban rövid időn belül a - viszonylag alacsony összegű - hitelek, szolgáltatói szerződések felmondásához, majd a követelés végrehajtási eljárás keretében történő behajtásához vezet. Ha pedig a végrehajtás érinti az adós tulajdonában álló, jelzálogjoggal terhelt ingatlant, a hitelező - értesülve a végrehajtási eljárásról - általában felmondja a hitelt akkor is, ha a törlesztőrészleteket rendben fizetik.

 

A hitelszövetség elnöke hangsúlyozta: általános tapasztalatuk, hogy a végrehajtásban nem törekszenek az arányosságra, kizárólag az eredményesség szempontja dominál. A kialakult gyakorlatot a szervezet egyértelműen károsnak tartja. Barabás Gyula szerint a végrehajtást sok esetben zsarolásra használják, hogy az adós minél előbb kifizesse a tartozását.

 

A hitelszövetség szerint a felhalmozott, viszonylag csekély mértékű adósságok rendezése ésszerűbb végrehajtási gyakorlattal is eredményesebb lehetne, a tartozások kiegyenlítése ugyanis sok esetben az ingó vagyon lefoglalásával is megoldható lenne, ezért fogalmazták meg javaslatukat. A teljes hiteldíj mutató (THM) maximálásáról (a parlament előtt lévő törvényjavaslat szerint mértéke nem haladhatná meg a mindenkori jegybanki alapkamat tízszeresét) Barabás Gyula úgy vélekedett, ez anti-Provident rendelet, ami kijátszható.

 

A járulékos szolgáltatások egy részét ugyanis elvileg kiszervezhetik, a futamidőt pedig lerövidíthetik. A THM nem a kamat miatt magas, hanem azért, mert az ügyfelekkel járulékos szolgáltatásokat (a hitel házhoz vitele, a törlesztés személyes beszedése stb.) is megfizettetnek. A THM-et pedig a három hónapnál hosszabb lejárattal rendelkező lakossági kölcsönök esetén kell alkalmazni - mutatott rá. Úgy vélekedett: "ha egy áruházban megjelennek a zsebesek, nem az áruházat kell bezárni".

A Bitcoin már nagyobb, mint a Google és az ezüst – Az Amazon a következő célpont?

A Bitcoin újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja immár meghaladja az Alphabet (Google) és az ezüst értékét is. Miközben sokan még mindig kétkedve tekintenek a kriptovalutákra, a legnagyobb digitális eszköz feltartóztathatatlanul tör előre – a következő kihívott pedig nem más, mint az Amazon.
2025. 07. 12. 19:00
Megosztás:

Kitört az XRP árfolyama? Indul az „XRP-szezon” – Erődemonstráció a Bitcoinnal szemben

Az XRP hetek óta a háttérben gyűjtötte az erőt, most viszont végre áttörte azt az ellenállási szintet, amely korábban rendre visszafogta a mozgását a Bitcoinhoz képest. Alex Cobb elemző szerint „elég volt, most indul az XRP-szezon”. Vajon tényleg új altcoin-ciklus elé nézünk? Elemzünk, értékelünk, és megmutatjuk, mit érdemes figyelni.
2025. 07. 12. 18:00
Megosztás:

A Binance áttöri a falakat: Halal kriptostaking a muszlim világ számára

A kriptovaluták világa új korszakba lépett: a Binance elindította a világ első, hivatalosan is saría-kompatibilis staking szolgáltatását. A Sharia Earn névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy elérhetővé tegye a passzív kriptojövedelmet azok számára is, akik eddig vallási okokból tartózkodtak az ilyen típusú pénzügyi termékektől. Ez az újítás akár több mint 1,9 milliárd ember pénzügyi életét formálhatja át világszerte.
2025. 07. 12. 17:00
Megosztás:

Így hoz megtérülést a jól tervezett reklám

A vizuális jelenlét ma már minden vállalkozás számára nélkülözhetetlen. Egy jól megtervezett, látványos molinó pedig bármelyik cég számára hatalmas versenyelőnyt jelenthet. Így ha jól tervezzük meg reklámeszközünk gyártásának lépéseit, akkor egy kiváló, hosszú távú befektetést jelentő eszköz lehet arra, hogy hosszú távon is erősítse a márkajelenlétet, valamint hogy a vállalkozás kommunikációjának látványos eleme legyen.
2025. 07. 12. 16:00
Megosztás:

Kapszulagardrób férfiaknak – tippek a megvalósításhoz

A férfiak számára a ruhavásárlás sokszor csak nyűg, és nem kifejezetten veszik rá magukat szívesen. Éppen ezért ebben a cikkünkben most nekik hoztunk egy szuper tippet arra, hogyan lehet kevés ruhadarabbal is boldogulni úgy, hogy közben mindig stílusosak maradunk.
2025. 07. 12. 14:00
Megosztás:

Hankó Balázs: megújult és sikeres a magyar felsőoktatás

Megújult és sikeres a magyar felsőoktatás, hazánk 12 egyeteme a világ legjobb öt százalékában van és 19 ezerrel több diák jár műszaki, agrár, mérnöki és orvostudományi képzésekre - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője pénteken, Gödöllőn.
2025. 07. 12. 13:00
Megosztás:

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóktól, mintegy 40 milliárd dollár értékben – közölte a washingtoni Fehér Ház.
2025. 07. 12. 12:00
Megosztás:

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
2025. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Otthon Start: Mélypont után fordulat jöhet a támogatott lakáshitelek piacán

Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program. Ennek oka, hogy kevesebb feltételt kell hozzá teljesíteni, és az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, jobban igazodva a megemelkedett ingatlanárakhoz, így szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé az első lakás megszerzése – derül ki a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének (FPKOSZ) elemzéséből.
2025. 07. 12. 10:00
Megosztás:

Németországban emelkedtek a nagykereskedelmi árak

Németországban júniusban gyorsult a nagykereskedelmi árak éves növekedése, havi összevetésben maradt a májusi ütem a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett adatai szerint.
2025. 07. 12. 09:00
Megosztás:

Vegyszerbotrány? – A szúnyoggyérítők szerint alaptalanok a félelmek

Nem igaz, hogy magzatkárosító a kémiai szúnyoggyérítés során Magyarországon használt vegyszer - közölték sajtóhírekre reagálva a katasztrófavédelem által megbízott szúnyoggyérítő konzorcium vezetői pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 08:00
Megosztás:

Nyugdíjasok figyelem! Az élelmiszer utalvánnyal a postás csak egyszer csengethet

Újabb bomba a nyugdíjasoknak: csak egyszer viszi ki a postás a címre a kormány adományát, a 30 ezer forintos élelmiszer utalványt, s aki nincs otthon a kézbesítéskor, az bottal ütheti a nyomát.
2025. 07. 12. 06:46
Megosztás:

Szuperszámítógép figyeli az M1-M7 közös bevezető szakaszán a forgalmat

Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 06:00
Megosztás:

Új fokozatra kapcsol a Demján Sándor 1+1 Program – elindultak a kifizetések, az első 100 vállalkozás már meg is kezdhette tervezett fejlesztéseit

A Kormány Magyarország forrásait a magyar családok és vállalkozások támogatására fordítja és mindent megtesz a hazai kkv-k termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében.
2025. 07. 12. 05:00
Megosztás:

3%-os hitellel itt lehet esély új építésű lakásra

Az új Otthon Start Program sokak számára nyitja meg a lehetőséget, hogy végre saját otthonba költözzenek – akár új építésűbe is. Kérdés viszont, hogy hány darab olyan új építésű ingatlan létezik, ami megfelel a feltételeknek? A Duna House adatai szerint ilyen jellegű megoldás leginkább a budapesti külső kerületekben, valamint egyes agglomerációs településeken és vidéki nagyvárosokban jöhet szóba az első lakást keresőknek.
2025. 07. 12. 04:00
Megosztás:

Hazánk jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat

Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kereskedelmi megállapodás, a dollár árfolyamának és szerepének változása, a közép-európai és feltörekvő piacok fellendülése mind meghatározó tényezői lesznek az idei második félév gazdasági folyamatainak.
2025. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjreform magyar módra! Előbb mehetnek nyugdíjba a férfiak, mint a nők?

Az egységes nyugdíjrendszer 2011-es bevezetése óta időről időre felmerül az igény a rendszer átalakítására vagy javítására. A leggyakrabban visszatérő javaslat az, hogy a férfiak számára biztosítsanak valamilyen kedvezményt, amely lehetővé tenné számukra a korábbi nyugdíjba vonulást.
2025. 07. 12. 02:00
Megosztás:

Hogyan fogyjak le 20 kilót könnyen és gyorsan?

Mégis hogyan fogyjak le? - Sokak álma, mások kétségbeesett vágya, hogy gyorsan, lehetőleg minél kevesebb szenvedéssel megszabaduljanak 20 kiló feleslegtől. Ez a cél első hallásra ijesztőnek tűnhet, hiszen a 20 kiló jelentős mennyiség, és a legtöbb divatdiéta, villámmódszer inkább csak ideiglenes eredményeket produkál. De vajon lehetséges-e mégis könnyen és gyorsan leadni ezt a súlyt? A válasz: igen, de fontos megérteni, hogy mit jelent valójában a könnyű és a gyors.
2025. 07. 12. 01:00
Megosztás:

Eldőlt! A nyugdíjakkal ez történik, ha Magyarország bevezeti az EURÓ-t

Az alábbi pénzügyi elemzői összefoglaló a magyar euróbevezetésről és annak nyugdíjakra gyakorolt hatásáról megbízható források alapján készült.
2025. 07. 12. 00:05
Megosztás:

Kerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában

Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2025. 07. 11. 23:00
Megosztás: