Euróövezeti recesszióra számít a Goldman Sachs
A világgazdaság jövő évi bővüléséről szóló előrejelzését a korábbi 4,2 százalékról 3,5 százalékra mérsékelte, míg az euróövezet esetében mindössze 0,1 százalékkal számolt, holott korábban 1,2 százalékot várt. Az eurózóna gazdasága a Goldman várakozásai szerint a negyedik negyedévben és a jövő év első negyedévében 0,1 százalékos csökkenést fog mutatni.
Az északi-tengeri Brent olajfajta év végi árára vonatkozó becslését 120 dollárról 112,50 dollárra fogta vissza a Goldman. A Brent ára kedden reggel 100,99 dolláron állt, ami 72 cent csökkenés a hétfői záróhoz képest. A bankcsoport szerint december végén 1,38 dolláron áll majd az euró, szemben az eddig várt 1,40 dolláros kurzussal. Kedden reggel 1,3218 dolláron jegyezték az eurót, a hétfő késő esti 1,3173 dollár után. A bankcsoport várakozása szerint a New York-i értéktőzsde részvények szélesebb körét felölelő S&P 500-as indexe az évet 1.200 ponton zárja. A Goldman eddig 1.250 pontot várt. Hétfőn 1.099,23 ponton fejezte be a kereskedést a mutató.