Európai Valutaalap létrehozását akarja javasolni Brüsszel

A görögországi fizetési válság hatására Európai Valutaalap létrehozására kíván javaslatot tenni az Európai Bizottság, ehhez azonban szükséges a 16 euróövezeti ország egyetértése is - mondta hétfőn Brüsszelben Amadeu Altafaj Tardio, aki Olli Rehn pénzügyi EU-biztos szóvivője. (MTI)

Mint jelezte, a bizottság még ebben a félévben, vagyis a spanyol soros EU-elnökség alatt bejelentést fog tenni a kérdésben. Hozzátette, hogy egyelőre kezdeti szakaszában tart a vita. Hangsúlyozta, hogy az új intézményt nem kifejezetten Görögország megsegítése érdekében kellene létrehozni, hanem annak nyomán, hogy levonják a tanulságot a görög esetből, és azért, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elő.

 

Az alap létrehozása időt igényel, márpedig Görögország helyzetére most kell megoldást találni - mondta. A szóvivő szerint az Európai Valutaalap nem a globális tevékenységű Nemzetközi Valutaalap riválisa lenne, hiszen az elgondolás az euróövezeten belüli gazdasági kormányzás javítását célozná. Az Európai Valutaalap az euróval fizető országok kisegítésére szolgáló alapot jelentene arra az esetre, ha pénzügyi nehézségekkel találják magukat szembe.

 

Az ötletet a hét végén vetette fel nyilvánosan Wolfgang Scha:uble német pénzügyminiszter, aki szerint az új európai alap hasznosíthatná a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tapasztalatait. Altafaj szerint azonban ma még az sem tisztázott, hogy valóban új, önálló költségvetésű, saját külön személyzetet alkalmazó uniós intézmény létrehozására van-e szükség, vagy csupán új pénzügyi eszközt hoznának létre.

 

Így nem tudható, vajon az alap létrehozása szükségessé teszi-e majd az uniós alapszerződés egyhangúságot igénylő módosítását. Annyi már most is biztos, hogy a Európai Valutaalapnak nem csupán a már előállt gondok orvoslása, hanem azok megelőzése is feladata lenne.

A keresőoptimalizálás összeomlását élőben nézzük

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van. A mesterséges intelligencia (AI) térhódítása és a nagy tech cégek stratégiaváltásai alapjaiban rengetik meg az eddig jól működő online marketingmodelleket.
2025. 07. 09. 03:30
Megosztás:

Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel

A kormány döntése alapján 2025 végéig minden 1000 fő feletti magyarországi településen elérhetővé válik a bankjegykiadó automata (ATM), ám nem mindegy, melyik bank automatája kerül a falvakba. A money.hu elemzése szerint az ATM-használat költsége bankonként jelentősen eltér: az ingyenes készpénzfelvételi keret felett a saját számlavezető bank automatájából történő felvétel legtöbbször lényegesen olcsóbb, mint más bank ATM-jének használata – van, ahol így több mint duplájába kerül a pénzfelvétel.
2025. 07. 09. 03:00
Megosztás:

A klímát a konyhába szerelték Nálad? Akkor nagy bajban vagy!

A konyhai pára alattomos ellensége a klímádnak, sokan túl későn veszik észre. Nem mindegy, hogyan használod a klímát a konyhában.
2025. 07. 09. 02:00
Megosztás:

Donald Trump levelét megírta, elküldte - baj lesz?

Trump levélben üzent: az amerikai elnök hétfőn 14 ország számára meghatározta az új vámtételeket.
2025. 07. 09. 01:00
Megosztás:

A francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát

Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát.
2025. 07. 08. 23:30
Megosztás:

Milliárdos kárbejelentésre számít a Groupama Biztosító a hét eleji viharok kapcsán

A biztosítótársaság arra kéri az otthonuktól távol tartózkodókat, illetve a balatoni nyaralótulajdonosokat, hogy lehetőség szerint mielőbb ellenőrizzék ingatlanjaikat – akár családtag vagy ismerős segítségével is.
2025. 07. 08. 23:00
Megosztás:

Több vármegyében visszavonják a tűzgyújtási tilalmat

Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása következtében egyes területeken mérséklődött a tűzveszély, ezért 2025. szerdai hatállyal Budapesten és további öt vármegyében a hatóság visszavonja a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 22:30
Megosztás:

Késve fizeti ki a számláit a magyar vállalatok több mint fele

BA magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitelek kockázatát, ami a felmérés szerint 6 százalék mértékű. A cégek 52 százaléka szerint több partnere megy csődbe az idén, mint tavaly. A felmérés 210 vállalat megkérdezésével készült.
2025. 07. 08. 22:00
Megosztás:

AI a befektetések szolgálatában: új dimenziók a vagyonkezelésben

A K&H Alapkezelő, a KBC Csoport tagjaként már nyolc éve alkalmaz mesterséges intelligencia alapú modelleket (AI) a befektetési döntéseinek támogatására, ezzel nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is úttörő szerepet tölt be.
2025. 07. 08. 21:30
Megosztás:

A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Az áremelések elleni harc első lepéseként a kormány 30 élelmiszer termékkategória esetében árréscsökkentést vezetett be, amelyet kiterjesztett a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási termékekre is. A kiskereskedelmi árréscsökkentés alá eső élelmiszereknél mintegy 20%-os, a pipereáruknál pedig közel 26%-os átlagos árcsökkenés tapasztalható. A kormány önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is. Július elsejétől pedig 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény ára vált kedvezőbbé a gyógyszeripari szereplők önkéntes árkorlátozásával.
2025. 07. 08. 20:30
Megosztás:

Allianz Globális Biztosítási Jelentés – stabil növekedési kilátások, egyre növekvő igény a védelemre

Az Allianz Research legfrissebb Globális Biztosítási Jelentése szerint 2024-ben impozáns bővülést ért el a globális biztosítási ágazat, a teljes díjbevétel 7 ezermilliárd euróig emelkedett. Folyamatosan nő az igény a biztosítások által nyújtott védelemre, ennek megfelelően a jelentés készítői stabil, éves szinten 5,3 százalékos globális növekedésre számítanak a következő évtizedre, míg a teljes magyarországi biztosítási szektor várható átlagos éves növekedését 5,5 százalékra teszik.
2025. 07. 08. 20:00
Megosztás:

Nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb károkat okozó vihara után nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei – olvasható az MVM közösségi oldalán kedd késő délután megjelent bejegyzésben.
2025. 07. 08. 19:30
Megosztás:

Vészjósló előrejelzést adott ki a Samsung

A Samsung a második negyedéves üzemi nyereségének év/év alapú 56%-os csökkenését prognosztizálja.
2025. 07. 08. 19:00
Megosztás:

A vártnak megfelelő a magyar infláció - hogyan tovább?

A júniusi infláció a piac által vártnak megfelelően alakult idehaza. Az árak év per év alapon 4,6 százalékkal emelkedtek a májusi 4,4 százalékot követően.
2025. 07. 08. 18:30
Megosztás:

Új tachográf-szabályozás – átalakul a szállítmányozási piac?

A tachográfok fontos szerepet töltenek be a közúti árutovábbításban. Ellenőrizhető velük az európai uniós jogszabályokban előírt vezetési és pihenőidők betartása, valamint rögzítik a járművek sebességét, így mindenki számára biztonságosabbá teszik a közlekedést. 2026. július 1-jétől jelentősen változik a tachográfokra vonatkozó szabályozás, a nemzetközi áruszállításban ekkortól a 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszongépjárművekben is kötelező lesz a használata. Megváltoztatja vajon a módosítás a szállítmányozási piacot? Hogyan hat mindez a kisebb, egy teljes kamiont nem megtöltő küldemények továbbítását végző furgonos és a gyűjtőszállítmányozásra?
2025. 07. 08. 18:00
Megosztás:

Ismét távolabb került a jegybanki célsávtól az infláció

Júniusban átlagosan 4,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak itthon, az előző év azonos időszakához képest, ami megegyezett várakozásunkkal és az elemzői konszenzussal is. Májusban még 4,4%-ot tett ki az áremelkedési ütem.
2025. 07. 08. 17:30
Megosztás:

Óriási károkat okozott a vihar a horvátországi Splitben

A heves vihar, amely kedden a kora délelőtti órákban érte el a horvátországi Splitet, percek alatt káoszt okozott az Adria-parti városban: a víz elöntötte az utcákat, többen megsérültek, és elszabadult egy komp, amely két nagyobb hajóval ütközött, az egyik közülük elsüllyedt - adta hírül a helyi média.
2025. 07. 08. 17:00
Megosztás:

Júniusban országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak

Júniusban az előző hónaphoz képest országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak, viszont Budapesten havi összevetésben megállt az áremelkedés, míg éves alapon 19,4 százalékos volt a drágulás, ami továbbra is a legmagasabb az országban - közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 16:30
Megosztás:

Az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban

A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden a Békés vármegyei Szeghalmon.
2025. 07. 08. 16:00
Megosztás:

Rekordévet zárt a Pek-Snack Csoport tavaly

Rekordokkal zárta a 2024-es évet a mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, a hat országban jelenlévő Pek-Snack Csoport árbevétele 5 százalékkal 12,7 milliárd forintra emelkedett, adózott nyeresége pedig több mint duplájára nőtt, 589 millió forintra emelkedett az előző évi 214 millióról - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2025. 07. 08. 14:30
Megosztás: