Évekig kitart még az lakásépítési boom

A járványt megelőzően, 2019 végén még a kedvezményes áfa kérdése mozgatta a lakóingatlan-építés piacát. Azóta nagyot fordult a világ, de mindenhonnan azt hallani: az építőipar végigdübörögte a válságot is. Gombamód szaporodnak a lakóingatlanfejlesztések vidéken és a fővárosban egyaránt.

Évekig kitart még az lakásépítési boom

A járványhelyzet a lakóingatlanpiacra, a fejlesztésekre is rányomta a bélyegét azáltal, hogy késleltette az átadásokat. De ez elsősorban a vevők óvatosságának tudható be, ugyanis maga a fizetőképes kereslet megvan az újlakásokra. Emiatt pedig szaporodnak a fejlesztések, főleg a sűrűn lakott fővárosi és agglomerációs településeken – értékeli a piaci helyzetet Kővári Mihály, a Sberbank projektfinanszírozási vezetője.

Vidéken is tempósan épülnek az újlakások. Főleg a megyeszékhelyek zárkóznak fel árban és népszerűségben. A nagy termelő vállalatok, amelyek letelepednek ezeken a településeken, könnyedén el tudják csábítani a fiatal mobilisabb korosztályt. Ők pedig a falusi CSOK-ot és a Babaváró hitelt veszik általában igénybe a könnyebb életkezdethez. Ezeket a forrásokat jellemzően szintén a lakásépítési projektek szívják végül fel. (A bank egy korábbi kutatása szerint a Babaváró hitelt igénylők 53%-a lakásvásárlásra, építésre költené legnagyobb részben a kölcsönösszeget, az érintettek negyede pedig felújításban gondolkodik.)

Mivel még így is elmaradunk azonban a kívánt éves negyvenezres újlakásmennyiségtől, ami a lakásállomány megújulásához kell, az építőipari boom még évekig kitarthat. A 2026 végéig megépült lakásokat ráadásul érinti a kedvezményes áfa-finanszírozás is, tehát évekre előre biztosítva van az utánpótlás.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Más kérdés, hogy bírja-e az építőipar a megnövekedett igényt, mondja Kővári Mihály. A kapacitás ki van feszítve: a munkaerő ára emelkedik és az ellátási láncok covid miatti el-elakadása is jelenthet csúszást. Ugyanakkor óriási az állami beruházások fejlesztési igénye is – stadionok, vasútfejlesztés, infrastruktúra épül – ezért az építőipari vállalkozás most biztos üzlet. A Sberbank szakemberének tapasztalata alapján jelenleg technológiafejlesztésre, kapacitásbővítésre igényelnek hitelt az építőipari vállalkozások.

Hozzászólások

Csökkent az új családi házak értékesítése az USA-ban

Jelentősen csökkent az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban májusban, immár a második egymást követő hónapban.
2021. 06. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok majdnem fele tervez lakás- vagy házfelújítást

Magyarországon a lakosság 49 százaléka tervez lakás- vagy házfelújítást egy éven belül - közölte az újHÁZ Centrum építőanyag-kereskedelmi hálózat szerdán az MTI-vel a féléves Trendriportja alapján.
2021. 06. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlanpiac: nyáron lehet jó üzletet kötni

A koronavírus-járvány lecsengése és az otthonteremtési kedvezmények hatására ugyan az év első felében fellendült az ingatlanpiac, ami az árakban is megmutatkozik, de mivel az emberek a tavalyinál is jobban kiéheztek a pihenésre, nyáron valószínűleg ismét beköszönt az uborkaszezon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint július-augusztusban még komolyabban kell vennie az érdeklődőket az eladóknak, a vásárlóknak pedig azt javasolja, tartsák nyitva a szemüket, mert könnyebb lesz alkudni.
2021. 06. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Válsághelyzetben is keresik paneleket a lakáspiacon

A panellakások már a járvány előtti szinten vannak az érdeklődéseket tekintve - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely több mint 100 ezer hirdetés alapján mérte fel a panellakások és a téglaépítésű társaik iránti keresletet és kínálatot, valamint a június közepén érvényes kínálati árakat.
2021. 06. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem kell az amerikaiaknak a használt ingatlan

Májusban már a negyedik hónapja csökkent a forgalom a használt lakóingatlanok piacán az Egyesült Államokban az égető lakáshiány következtében, amelynek hatására rekordszintre emelkedtek az árak, ami viszont kiszorítja a potenciális vásárlók egy részét a piacról.
2021. 06. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Felpörgött az ingatlanpiac!

Idén az első fél évben az újabb otthonteremtési támogatások bevezetése és a nyitás miatt nagyon felpörgött az ingatlanpiac: számos lakás és ház elkelt az elmúlt hónapokban, ugyanakkor folyamatosan csökken az ingatlanhirdetések száma - közölte az Ingatlantájoló.hu kedden az MTI-vel.
2021. 06. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is kelendőek a panelek

Idén havi átlagban már többen érdeklődtek a panellakások iránt, mint a járvány előtt, a téglaépítésű használt lakások még csak megközelítik azt a szintet - közölte az ingatlan.com legújabb elemzése alapján kedden.
2021. 06. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az építőipari alapanyag-drágulás okait vizsgálja a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálói csoportot hozott létre, hogy kiderítse az építőipari alapanyagok drágulásának okait - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
2021. 06. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha a rúgott gólokban nem is, az ingatlanáremelkedésben mi vagyunk a legjobbak az EB csoportban

Magyarország 5 évet várt arra, hogy újra futball Európa-bajnokság keretein belül szurkolhasson nemzeti együttesének. Azt, hogy mennyit fejlődtek ez idő alatt a focisták, nem tudjuk, de a Duna House elemzése alapján az ingatlanárak így alakultak az F csoportba sorsolt országokban.
2021. 06. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az induló társasházi lakásprojektek száma vidéken

A megyei jogú városokban a járvány okozta mélypontról elmozdult az ingatlanpiac: idén a második negyedévben 36 társasházi lakásprojekt indult el, 24 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában - közölte az Otthon Centrum pénteken az MTI-vel.
2021. 06. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben

Csökkent áprilisban az építőipari termelés az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált jelentése alapján.
2021. 06. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt érdemes most ingatlanba fektetni

Az ingatlanpiac ismét magára talált, azonban a bérleti díjak még messze vannak a koronavírus-járvány előtti csúcstól. A lakásvásárlás ma is értékálló befektetés, de az elérhető bérleti hozam mellett mára a hosszú távú értéknövekedés is nagy súllyal esik latba a megtérülési számításban. Mit, mikor és hol érdemes megvásárolni? Az OTP Ingatlanpont szakértője befektetési szempontból vizsgálja a lakóingatlanok piacát.
2021. 06. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelten nőtt a megkezdett lakóingatlan-építések száma az USA-ban

Mérsékelt ütemben nőtt a megkezdett magánlakóingatlan-építések száma májusban az Egyesült Államokban.
2021. 06. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az építőipari termelés volumene Romániában

Romániában az első négy hónapban 5,7 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
2021. 06. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Durván emelkedhetnek az építési költségek

Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2021. 06. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország-Portugália másképp: hol, mennyit kell dolgozni egy fővárosi lakásért és egy óceánparti vagy balatoni nyaralóért?

Portugália fővárosában, Lisszabonban közel 170 millió forint kell a kínálat alapján egy 100 négyzetméteres lakáshoz. Budapesten elég 75 millió. A mostani portugáliai nettó átlagfizetést 34 évig kellene félretenni a szóban forgó lakáshoz. A budapestinek az árát 22 évi magyar átlagbér fedezné, tehát a fővárosokban a magyar szurkolók örülhetnek jobban. A nyaralóknál viszont fordított a helyzet, a legszebb strandokkal rendelkező portugál óceánpart környékén 19 évnyi portugál nettó átlagfizetés kellene egy 100 négyzetméteres nyaralóhoz, siófoki társáért 23 évre járó magyar fizetésre lenne szükség.
2021. 06. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megint irányt váltott az építőipar

Továbbra is változékonyan szerepel az építőipar, az ágazat termelése áprilisban csökkent. A rendelésállomány viszont növekedett.
2021. 06. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aktív május, dráguló agglomeráció

A Duna House adatai és becslései az elmúlt évek legerősebb májusi ingatlanpiacát mutatják, amely az adásvételek számában 2019-hez képest 5%-os, a COVID első hulláma okozta tavalyi mélyponthoz képest pedig közel 70%-kos növekedést jelent. A szakértők várakozása szerint az ingatlanpiac 38-40 ezer tranzakciós összforgalommal zárhat a második negyedévben.
2021. 06. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is aktív volt az ingatlanpiac

Továbbra is aktív volt az ingatlanpiac májusban: a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint a múlt hónapban 14 198 darab adásvétel történt, a jelzáloghitel piac becsült volumene pedig meghaladta a 100 milliárd forintot - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2021. 06. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fellendülés várható az építőiparban

Némi csalódást váltott ki az építőipar áprilisi teljesítménye az MTI-nek nyilatkozó elemzők körében, de a rendelésállomány alapján és várhatóan bővülő források révén lassan felszálló ágba kerülhet az ágazat.
2021. 06. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: