Többéves mélypont is volt a magyar lakáspiacon az Otthon Start berobbanása előtt

A harmadik negyedévben 2361 lakásra adtak ki használatba vételi engedélyt, utoljára több mint nyolc éve, 2017 elején készült el ennél kevesebb lakás – derül ki a KSH friss adataiból. Az első három negyedévben összesen 7490 lakás épült az országban, ami 14%-os visszaesést jelentett 2024 hasonló időszakához képest. A legnagyobb mértékben a megyei jogú városokban esett vissza az átadások száma, ott kilenc hónap alatt harmadával kevesebb lakás épült, mint tavaly. A községekben 21,7%-os volt a visszaesés, míg Budapesten 9,1%-kal csökkent a használatba vételi engedélyek száma. Érdekesség, hogy eközben a kisebb, nem megyei jogú városokban 1,5%-kal több lakás készült el, mint egy évvel korábban.

Többéves mélypont is volt a magyar lakáspiacon az Otthon Start berobbanása előtt

A lakásépítés területi koncentrációja a fővárosban továbbra is erős – emeli ki a KSH. Budapest 2509 új lakásának 57%-a három kerületben épült fel: a VIII. kerületben 631, a XI. kerületben 421, a IX. kerületben 379 új lakást vettek használatba. A régiók közül kizárólag Pest régióban (1,6%) és Dél-Dunántúlon (0,6%) tapasztalható minimális élénkülés az előző év azonos időszakához képest. Minden más régióban csökkent az átadott lakások száma, a legnagyobb mértékben Közép-Dunántúlon (-41%) és Dél-Alföldön (-30%) – teszik hozzá. A vidéki új lakások közül sok található a balatoni térségben. Budapest után a legtöbb új lakást Siófokon adták át (259), de sok új otthon épült Keszthelyen (165) és Balatonszemesen is (154). Mindezek mellett Kecskemét (225), Nyíregyháza (121) és Érd (116) lakásépítéseinek száma volt még jelentős, a többi vidéki nagyvárosban a volumen száz alatt maradt.

„Eddig abban bíztunk, hogy 2024 volt a mélypont, és idén már kismértékben növekedhet az átadott lakások száma, azonban a friss adatok alapján ez valószínűleg túlságosan optimista előrejelzés volt, és még idén is negatív előjel állhat a releváns statisztikai mutatószám előtt” – kommentálta az adatot Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. 

A használatba vételi engedélyek számával ellentétben a kiadott építési engedélyekben kedvező statisztika jelent meg, hiszen az első három negyedévben regisztrált 19.947 darab építési engedély 37%-kal magasabb volt a 2024 hasonló időszakában tapasztaltnál. A harmadik negyedévben 28%-os növekedést mért a KSH az előző negyedév kiugró, 61%-os adata után. 

A budapesti újlakás-piac pörgött a leginkább, az első kilenc hónapban több mint a duplájára emelkedett a kiadott építési engedélyek száma a fővárosban. A megyei jogú városokban 42%-kal nőtt az engedélyek száma az egy évvel korábbihoz képest, a többi városban és a községekben azonban csökkenés volt tapasztalható. Vagyis itt más tendencia látszik, mint a használatba vételi engedélyek területén. 

Budapesten belül csak a XI. kerületben mintegy 3400 engedélyt adtak ki, a XIII. kerületben pedig valamivel több mint 1500-at. A négy legtöbb építési engedélyt kiadó fővárosi kerületben (XI., XIII., X., XV.) engedélyezték a lakások több mint háromnegyedét. A megyei jogú városok közül kiemelkedik Debrecen és Szeged, ahol egyaránt mintegy 750-750 lakás építését engedélyezték, továbbá több mint 400 lakás építését kezdeményezték Székesfehérváron és Győrben is. Budapesten kívül Közép-Dunántúl (31%) és Dél-Alföld (93%) régióban nőtt jelentősen az építési engedélyek száma. Észak-Magyarországon (2%) és Észak-Alföldön (0,1%) viszont csak minimális növekedés történt. A többi régióban pedig az egy évvel korábbinál kevesebb lakás építését engedélyezték.

„A kiadott építési engedélyek számában egyértelműen látszik a felfutás, ami már részben az Otthon Start Program bejelentésének a hatása lehet” – emelte ki Valkó Dávid. A kormány júliusban beszélt először a kedvezményes, 3%-os hitelprogramról, ami végül szeptemberben indult el, de a jelek szerint a fejlesztők a nyáron elkezdtek felkészülni rá. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a statisztika kapcsán szokás szerint ki kell emelni a piac tehetetlenségét, vagyis azt, hogy a kereslet megugrását jellemzően két-három évvel követi le a használatba vételi engedélyek számának emelkedése, mivel ennyi a lakásprojektek jellemző átfutási ideje. Az Otthon Start mellett az építési engedélyek számának megugrásában szerepet játszhatott a Lakhatási Tőkeprogram is, mely a fejlesztők számára nyújt kedvező állami finanszírozást. A két állami intézkedés jellemzően a fővárost és a vidéki nagyvárosokat érinti, ez mutatkozik meg ezeken a helyeken a komoly növekedésben. 

„Részben már az Otthon Start Program pozitív hatását mutatja az is, hogy míg az OTP adatbázisa szerint idén júliustól – a program kihirdetésétől – október végéig 3500 új társasházi lakás értékesítése indult el újonnan Budapesten, 69 projekt keretében, addig tavaly – szintén már jól pörgő piacon – ugyanez a szám 2600 lakás volt 52 beruházásban” – tette hozzá Valkó Dávid. 

Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője más piaci szereplőkhöz hasonlóan azt tapasztalja, hogy a nagyon erős szeptemberi és október eleji érdeklődés után kissé lanyhult az érdeklődés az Otthon Start program iránt, ez azonban csak átmeneti lehet, 2026 elején újabb felívelésre számít, részben a kínálatban akkor frissen megjelenő, várhatóan nagy tömegű újlakásnak. 


Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás: