Évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség

Csaknem tíz éve nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottsági ráta pedig minden eddigi rekordot megdöntött.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint az októberrel zárult három hónapban átlagosan 5,2 százalék volt az állástalanok aránya; ez a 2006 januárjával zárult háromhavi időszak átlaga óta a legalacsonyabb szint.

   
Egy éve még 6,0 százalék volt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaságban.

   
Az ONS adatai szerint a rendszeres fizetett munkát végzők száma jelenleg 31,3 millió; ez a 16 és 64 év közötti lakosságon belül 73,9 százalékos foglalkoztatottságnak felel meg. 

   
Ez a legmagasabb foglalkoztatottsági ráta a brit gazdaságban azóta, hogy az ONS 1971-ben elkezdte a jelenlegivel összehasonlítható módszertan alapján mérni ezt a mutatót.
   
A vizsgált három hónapban 1,71 millió volt a bejegyzett munkanélküliek száma Nagy-Britanniában, 244 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
   
Londoni pénzügyi elemzők szerint ugyanakkor a robusztus munkapiaci helyzet sem indokol egyelőre kamatemelést a Bank of England - a brit jegybank - részéről.
   
Scott Bowman, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó közgazdásza a friss munkanélküliségi adatok szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében kiemelte, hogy a munkanélküliség csökkenésével együtt az átlagbér-növekedés üteme is lassult: az alkalmazotti bérek az októberrel véget ért három hónapban - prémiumok nélkül számolva - átlagosan 2 százalékkal nőttek éves összevetésben az előző negyedévi 2,5 százalékos éves növekedés után.
   
A Capital Economics közgazdásza szerint a jelenlegi bérnövekedés jóval elmarad a 2 százalékos inflációs cél eléréséhez szükséges ütemtől.
   
Bowman szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a Bank of England első kamatemelése "még odébb van".
   
A Bank of England 2009 márciusa óta 0,50 százalékon tartja alapkamatát.
   
Ez abszolút mélységi rekord: a bank alapítása - 1694 - és a 0,50 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá az irányadó brit jegybanki kamat.
   
A belátható időn belüli kamatemelés ellen szól a inflációs dinamika is. A fogyasztói szintű brit infláció ugyanis az elmúlt tíz hónapban mínusz 0,1 százalék és plusz 0,1 százalék között mozgott, és az idén eddig háromszor járt mínuszban az éves összevetésben számolt infláció. Korábban soha nem mértek negatív éves inflációt Nagy-Britanniában azóta, hogy az ONS a fogyasztói árindexek havi közlését a jelenlegi módszertan alapján 1996-ban elkezdte.   (MTI)

 

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: