Ez ám a baba! Sok pénzt is lehet keresni vele!
A legnagyobb kínai e-kereskedelem szolgáltatójának részvénykibocsátása minden idők legnagyobb nyilvános IPO-ja lehet. Körülbelül egy 20 milliárd dolláros kibocsátás várható! Az eddigi csúcstartó a Visa Inc., mely 2008-ban kezdte tőzsdei pályafutását és 19,65 milliárd dolláros IPO-t tudhat magáénak, míg a második befutó a Facebook Inc. mely 2012-ben 18,4 milliárd dolláros IPO-val büszkélkedhet.
A cég az elemzők szerint nagyjából 187 milliárd dolláros lehet, mely jelentős, ha az utóbbi részvénykibocsátásokat nézzük a Tesla 35 milliárd a Facebook pedig 190 milliárdos kapitalizációval rendelkezik. De legnagyobb amerikai konkurenciáit a tervek szerint már most felülmúlja, hiszen az Amazon 156 milliárd, míg az eBay 67 milliárd dolláros értékkel büszkélkedhet.
Az Alibaba igazán impozáns számokat produkál, az elmúlt évben a megvalósult tranzakciók értéke elérte a 248 milliárd dollárt (mely több volt, mint az Amazon és az eBay együtt). Az idei második negyedéves eredménye 46%kal meghaladta az előző év azonos időszakát. Az üzemi eredmény 1,1 milliárd dollár. A cég nyeresége majdnem háromszorosára nőtt az elmúlt negyedévben, mely nem csak a tranzakciók növekedése okozott, de a tulajdonában lévő vállalatok eredményei is sokat javultak.

Forrás IPO prospektus
A cég az online kereskedelem 80%-át tudhatja magáénak Kínában. Az aktív felhasználók száma dinamikusan nő, naponta 100 millió látogatója van az online oldalainak, és az amerikai terjeszkedés is beindulni látszik.

A tőzsdefelügyelet ugyan még nem zárta le a társaság által bemutatott dokumentumok felülvizsgálatát, de ha minden terv szerint halad, ez már a jövő héten megvalósulhat, amikor is végre kiderül, hogy milyen feltételekkel valósulhat meg tőzsdei bevezetés.

A legnagyobb versenytára az Amazon Inc., mely más üzletpolitikával működik, mint az Alibaba, a befektetők mégis folyamatosan új csúcsra húzzák.
Az utolsó negyedéves jelentésében az Amazon veszteséget jelentett, mely meglepte a befektetőket. Bevételei folyamatosan növekedtek, a vizsgált időszakban 25%-kal emelkedtek, azonban az adózás előtti eredmény már 126 millió dolláros veszteséget mutatott, ami részvényenként 27 centes veszteségnek felel meg. Ez többek közt az Amazon árstratégiájából adódik, hiszen mindig olcsóbban kínálja termékeit a konkurenciánál. Bevett stratégia, hogy a termékek 15-20%-ának ára naponta legalább egyszer változik. Egy tavalyi vizsgálat során a cég naponta több mint 2,5 milliószor módosít árat, míg például a Wal-Mart csupán havonta 50 ezer termék árát változtatja, így akarja versenytársait folyamatosan kiszorítani a piacokról. Ehhez jönnek még egyéb magas költségek (drón általi kiszállítás fejlesztése, saját termékek fejlesztése gyártása, satöbbi).
A cég azonban ezek ellenére is folyamatos emelkedő pályán halad, az online vásárlás térnyerésére sokan spekulálnak hosszútávon, mindeddig igen szép eredményekkel. Látható, hogy az Amazon részvény árfolyama 2007-ben még 50 USD alatt járt, jelenleg pedig már jóval 300 USD fölötti áron cserél gazdát. Tehát a befektetők igen busás nyereséget tehettek zsebre!

Felhasznált források: www.bloomberg.com, http://online.wsj.com/europe, http://sg.hu/cikkek/107044/gyakran-valtoztatja-a-termekek-arat-az-amazon, www.vilaggazdasag.hu, www.portfolio.hu
SZERETNE ÖN IS PÉNZT CSINÁLNI EBBŐL A VILÁG-SZTORIBÓL?
Akkor ne habozzon, regisztráljon és szakértőink díjmentesen tájékoztatják a részletekről.