Ezek a gyorsan megtérülő diplomák a munkaerő-piacon

A megváltozott tandíjrendszer a pályaválasztás alapos átgondolására készteti a szülőket és a diákokat: nem mindegy, milyen költségen, mekkora fizetéshez lehet később jutni. A hazai elektronikai ágazat szervezeteit tömörítő Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) szerint a természettudományos, ezen belül is a mérnöki és informatikai képzés választása nem csak az átlaghoz képest magasabb jövedelmet, de kiszámíthatóbb munkahelyet is biztosíthat.

A frissdiplomas.hu oldal számításai szerint a leggyorsabban megtérülő diploma a mérnököké és az informatikusoké: akár 16 hónap alatt megkereshetik a tandíjuk összegét, de a legtöbb állami ösztöndíjas hely is ezekhez a területekhez kapcsolódik. A magyar elektronikai ipar részesedése a hazai termelésből arányát tekintve a világon a harmadik legmagasabb[1], miközben már évek óta kevés Magyarországon a megfelelően képzett, idegen nyelvet jól beszélő szakember. Ezt a hiányt is tükrözi az átlagosnál jóval magasabb fizetésük.

 

Mérnöki végzettséggel, megfelelő ipari tapasztalattal és legalább egy jól beszélt idegen nyelvvel nem ritka a hétszázezres bruttó fizetés sem. Korábban kevés diák mérlegelte, hogy milyen keresetek érhetők el egy adott pályán, most a tandíj miatt muszáj előre kalkulálni. Az elmúlt két évtized munkaerő-piaci tapasztalatai megerősítik, hogy mérnöknek lenni jó befektetés.”– mondta Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke, aki szerint mérnöki végzettséggel sokfelé, nem csak ipari területen lehet elhelyezkedni. Ennek az az oka, hogy a mérnöki gondolkodásmódot számos vállalat preferálja.

 

A mérnöki fejlesztői munka az egyik legkreatívabb a világon, amit jól példáz az első magyar műhold, a Masat-1 megvalósulása a Műegyetemen. Erre a tudásra ráadásul vevő a piac. De ahhoz, hogy valaki jó szakemberré váljon, sok energiát kell a tanulásba és a tapasztalatszerzésbe fektetnie. Ez fáradságos út, de anyagilag és a szellemi minőséget tekintve is megéri.„- hangsúlyozta Kazi Károly, a magyar tulajdonú, elsősorban műholdas kommunikációs egységeiről és saját gyártású robotrepülőjéről ismert Bonn Hungary ügyvezető igazgatója. Véleménye szerint az olyan komplex mérnöki feladat megoldása, mint a Masat-1 elkészítése, jól jelzi a hazai kreativitást és mérnöki szellemi potenciált.

 

 „Magyarország a nagy elektronikai gyártók legerősebb központja a régióban, ezért itt mindig szükség lesz a megfelelő tudású szakemberekre. Ezeknél a vállalatoknál és a külföldi hálózatuknál szerzett szaktudást egy rátermett munkavállaló hosszú évekig tud itthon kamatoztatni.” - mutatott rá Hetényi Márk, a főleg elektronikai gyártással foglalkozó, a legnagyobb technológiai márkák számára szállító, hazánkban húsz éve működő Flextronics regionális főigazgatója.

 

"A mérnökök és informatikusok talán leggyorsabban megtérülő tudás-befektetése a közepes és kisvállalkozások területe. Ha a diplomával felvértezett vállalkozó megtalálja a piaci rést, ahol egyetemi tanulmányain szerzett tudást párosíthatja kreativitásával és innovatív képességeivel, eredményesen pályázik, pályafutása meredeken emelkedik.” - hangsúlyozta Lambert Miklós, a Magyarországi Elektronikai Társaság elnöke, amelynek tagjai sorában dominálnak a kkv-k.

 

”Az elektronikai ágazat még nagyon sok elhivatott műszaki embernek képes munkát és szellemi kihívást adni, így a műszaki felsőoktatás erősítése az egyén és az ország egésze számára is fejlődést, továbblépést jelent. Ehhez azonban a fiatalokban már korán érdemes felkelteni a természettudományos érdeklődést. ” – fogalmazott Gacsal József, a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal tagja, az IVSZ alelnöke, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatója, majd hozzátette: nagyon fontos további eredmény lenne egy kormányzati felelős kinevezése az ágazat számára.

 

A NEK tagjai  arra bátorítják a fiatalokat, hogy lehetőleg természettudományos, ezen belül is műszaki pályát válasszanak.


A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenhype?

A Mastercard új stabilcoin-elszámolási iránya fontos üzenetet küld a kriptopiaci és fizetési szektornak: a jövő nem feltétlenül arról szól, hogy melyik token neve cseng jobban, hanem arról, hogy hol, mikor és milyen megbízhatósággal lehet elszámolni. A kereskedők, fizetési szolgáltatók és fintech treasury csapatok számára az igazi versenyelőnyt nem a látványos tokenlogók, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozói megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás jelentheti.
2026. 06. 09. 10:00
Megosztás:

PPWR rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek

2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
2026. 06. 09. 09:30
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás: