Ezért nem emelte kamatszintjét az MNB

A Monetáris Tanács az előzetes elemzői várakozásokkal ellentétben a 2012. január 24-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat szintjét, amely így 7,00%-on maradt. Az alábbiakban a tanács döntésének indoklása olvasható.

"Monetáris Tanács megítélése szerint 2012-ben stagnál a gazdaság és csak 2013-ban indulhat meg a növekedés. A kibocsátás az előrejelzés horizontján mindvégig elmarad potenciális szintjétől. Az indirektadó-emelések és az árfolyamgyengülés hatásának kifutása után az alacsony belső kereslet dezinflációs hatása válhat dominánssá a fogyasztóiár-index alakulásában."

 

"Az áfát és a jövedéki adót érintő intézkedések 2012-ben érdemben növelik a fogyasztóiár-indexet. A bérkompenzáció tompítja a minimálbér-emelés inflációs hatását, ugyanakkor a kockázati megítélés romlása miatt gyengébb árfolyam rontja az inflációs kilátásokat. A Monetáris Tanács különös figyelemmel kíséri a fogyasztóiár-index mellett az adószűrt maginfláció alakulását, ami továbbra is mérsékelt inflációs nyomást jelez."

 

"A globális növekedés lassulása, valamint az eurozóna adósságválsága kedvezőtlen konjunktúrát vetítenek előre felvevőpiacainkon, ami a hazai export növekedését is visszafogja, és rontja a magyar gazdaság növekedési kilátásait is. Az eurozóna adósságválságának kiterjedése és az európai bankrendszert övező kockázatok növekedése a hazai hitelfeltételek szigorodásához vezetnek. A bizonytalan gazdasági környezetben a kedvezőtlenebb konjunkturális kilátások és a hitelfeltételek szigorodása visszafogják a beruházási aktivitást. A gyenge árfolyam, a bizonytalan jövedelemkilátások és az indirektadó-emelések miatt tartósan alacsony fogyasztás várható. Az idei költségvetési hiány tartását célzó kormányzati intézkedések is jelentősen fékezik a belföldi keresletet, ugyanakkor szükségesek Magyarország kockázati megítélésének javulásához."

 

"Hazánk kockázati megítélését mindenekelőtt az IMF hitel-megállapodás körüli események határozták meg: így többek között a hitelkérelem elindítására vonatkozó kormányzati szándékról szóló kommunikáció változása, valamint a nemzetközi szervezetek által a megállapodás előfeltételeként kikötött, aggályosnak talált jogszabályok megváltoztatására felszólító üzenetekre reagáló kormányoldali nyilatkozatok. A kormány és a nemzetközi szervezetek közötti feszültség fokozatos kiéleződésével párhuzamosan romlottak a mutatók, majd a január 4-5-i, kifejezetten turbulens napokban tetőző negatív tendencia a megegyezés melletti kormányzati kommunikációval megfordult és javulásnak indult. A kormányzati kommunikációban megjelenő, a nemzetközi szervezetekkel történő megállapodás melletti egyre erősebb elkötelezettség érezhető javulást eredményezett az országkockázat alakulásában, így az elmúlt napokban már a megítélésünk javulása volt domináns. Ugyanakkor az erős bizonytalanság és a magas piaci volatilitás továbbra is fennmaradt."

 

"A Monetáris Tanács továbbra is fontosnak tartja, hogy a kormány és az Európai Unió, illetve a Nemzetközi Valutaalap között minél előbb megállapodás szülessen a finanszírozási kockázatok csökkentése érdekében."

 

"A monetáris politika a gazdasági környezet kiszámíthatóságának fenntartásával, az árstabilitás biztosításával és a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzésével tud hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez. A Monetáris Tanács szükség esetén kész a rendelkezésére álló eszközöket a fenti célok érdekében alkalmazni."

 

"Fentiekre tekintettel a Monetáris Tanács az alapkamat szinten tartása mellett döntött. Amennyiben a kockázati megítélés és az inflációs kilátások érdemben tovább romlanak, további kamatemelés válhat szükségessé."

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
2025. 09. 30. 03:00
Megosztás:

Indul a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek

Hétfőn elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halastavaiban, a fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba - jelentette be a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 30. 02:00
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyam áttörte a 114 ezer dollárt – Itt az „Uptober”?

A Bitcoin lendülete újra erőre kapott, és a hétvégi emelkedés után hétfő reggel átlépte a 114 000 dolláros szintet. A piacon már most egyre többen beszélnek az októberi árfolyamrallyról, amit a kriptós közösség csak „Uptoberként” emleget. Vajon most is beigazolódik a szezonális minta? És mit jelent mindez a kriptopiac egészére nézve?
2025. 09. 29. 23:30
Megosztás:

DOT fedezetű stabilcoin születhet: új lendületet kapott a Polkadot ökoszisztéma

Új korszak kezdődhet a Polkadot hálózat életében: a közösség egyre nagyobb támogatással áll egy natív, DOT tokenekkel fedezett algoritmikus stabilcoin, a pUSD bevezetése mögé. A cél világos: függetlenedni az olyan központosított stabilcoinoktól, mint a USDT vagy a USDC, és megerősíteni a Polkadot saját gazdaságát.
2025. 09. 29. 23:00
Megosztás:

BlackRock beelőzte a Deribitet: új korszak kezdődik a Bitcoin opciós piacon

A kriptovaluták világában mérföldkőhöz érkeztünk: a BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) most először túlszárnyalta a Deribit platformot a Bitcoin opciós piacán. Ez nem csupán egy statisztikai adat, hanem erőteljes jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi intézmények egyre magabiztosabban vonulnak be a kriptoeszközök szabályozott világába. Mutatjuk, mit jelent ez a trend a piac egészére nézve.
2025. 09. 29. 22:30
Megosztás:

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 22:00
Megosztás:

AM: színes programokkal vár az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Több mint 100 programmal készülnek az Erdők Hete rendezvénysorozat kapcsán szeptember 29. és október 5-e között az állami erdészeti társaságok, az idén az esemény célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 21:30
Megosztás:

Az adóemelés ellenére sem csökkent a román államháztartási hiány

Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány - derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
2025. 09. 29. 21:00
Megosztás:

A jobbközép nyerte az olaszországi tartományi választássorozat első fordulóját Marche régióban

A jobbközép jelöltje nyerte a közép-olaszországi Marche tartományban hétfőn lezárult választást, amelyen a választók fele járult az urnákhoz. Az északi Valle d’Aostában a helyi autonómiáért küzdő Union Valdotaine lett a legnagyobb párt.
2025. 09. 29. 20:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint hétfő kora este

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 29. 20:10
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Otthon Start program nyári bejelentése óta látványosan megélénkült az érdeklődés Budapest IV. és XV. kerületének lakásai iránt. Ez az árak további emelkedését is magával hozta, miközben három részre szakította az ingatlanpiacot. Most a legnagyobb problémát a gyenge kínálat jelenti.
2025. 09. 29. 19:30
Megosztás:

BKK: indulhat a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének tervezése

Elkezdődhet a pesti fonódó villamosprojekt második ütemének tervezése, miután aláírták a tervezésről szóló szerződést a feltételes közbeszerzési eljáráson nyertes FŐMTERV Zrt.-vel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 19:00
Megosztás:

Új csúcsot érő lendületet adott az energiahatékonysági piacnak az EKR felülvizsgálata

Minden várakozást felülmúló részvételt és forgalmat hozott az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) átfogó megújítása után megtartott első aukció 2025. szeptember 23-án. Az eredmények igazolják az idén lezajlott felülvizsgálat céljait: a piaci szereplők kedvezően fogadták a változásokat, az EKR-tőzsde indulása óta a második legnagyobb mennyiségű hitelesített energiamegtakarítás cserélt gazdát a valaha volt legmagasabb értékben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 29. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. 09. 29. 18:05
Megosztás:

Bitcoinrészvények forradalma: új konszolidációs hullám indult a kriptokincstári cégeknél

​Egy új korszak küszöbén állnak a digitális eszközöket tartalékoló vállalatok, más néven DAT-ok (Digital Asset Treasuries). A Strive és a Semler Scientific egyesülése nemcsak az első ilyen jellegű tőzsdei összeolvadás, hanem egy határozott üzenet is: a „bitcoin per részvény” lesz az új iránytű a piacon. Mindez pedig csak a kezdet – szakértők szerint masszív konszolidációs hullám indulhat meg az ágazatban.
2025. 09. 29. 17:30
Megosztás:

A MATE a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere

A Hungexpo Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 17:00
Megosztás:

Esik a vaj nemzetközi ára – az ALDI azonnal árat csökkent

Az utóbbi napokban tapasztalható nemzetközi tej- és tejtermékbeszerzési piac árcsökkenésre reagálva az ALDI Magyarország a mai naptól átlagosan 13%-kal mérsékli a legnépszerűbb vajak árait. A tartós leárazás hagyományos és laktózmentes termékekre egyaránt érvényes.
2025. 09. 29. 16:30
Megosztás:

Lemon Casino - Stratégiák és trükkök a nyerő játékhoz

Ha szereted a szórakoztató online kaszinókat, akkor biztosan hallottál már a Lemon Casino nevéről. Ez a platform gyorsan belopta magát a játékosok szívébe, hiszen nemcsak széles játékkínálatot nyújt, hanem olyan extrákat is, amelyek valóban feldobják az élményt. A kaszinózás persze nem csupán a szerencséről szól – némi tudatossággal, pár életmódszerű „life hackkel” és jó stratégiával sokkal élvezetesebb (és sokszor kifizetődőbb) lesz a játék.
2025. 09. 29. 16:28
Megosztás: