Ezt a szégyent! Nem járt kard a nindzsa jelmezhez

Gyermek farsangi jelmezeiknek hirdetésekor tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozásnak emiatt egymillió forint bírságot kellett fizetnie- olvasható a versenyhivatal honlapján.

A GVH azért indított eljárást 2009 júliusában, mert észlelte, hogy az Aldi 2009. február 1-jétől érvényes akciós újságjában és számos más kommunikációs eszközön meghirdette a "Kidz Alive Gyermek farsangi jelmez" termék akciós értékesítését. A termék hirdetésénél az volt olvasható, hogy "minden szükséges kiegészítővel együtt", ugyanakkor a nindzsa jelmez esetében a kard, a királylány jelmez esetében a varázspálca és az indiánlány jelmez esetében a balta, melyek a termék hirdetésében láthatóak voltak, nem képezték részét a jelmeznek.

A versenyhatóság megállapította, hogy a vizsgált termékek hirdetése egyértelműen és jól láthatóan feltüntette a nindzsa jelmez esetében a kardot, az indiánlány jelmez esetében a baltát, míg a királylány jelmez esetében a varázspálcát. A termék hirdetésénél ugyanakkor nem került feltüntetésre olyan figyelmeztetés, mely arra utalt volna, hogy az előbbi kiegészítőket a jelmezek valójában nem tartalmazzák. A terméket az eljárás alá vont hangsúlyosan, az ár mellett megjelölve, "szett"-ként hirdette.

A vizsgált termékek hirdetésénél - az Aldi nyilatkozatával összhangban - szerepelt ugyan a * megjelölés, de ez a kiegészítés csak azt jelezte, hogy ezek a termékek nem részei az Aldi állandó árukészletének, így azok az esetlegesen kialakuló magas kereslet következtében hamar - akár az akció kezdetét követő rövid időn belül - elfogyhatnak. A reklám alján a *-gal jelölt rész fölött apró betűvel valóban megtalálható az a tájékoztatás, hogy a termékek dekoráció nélkül kerülnek árusításra. Csakhogy ez az általános tájékoztató szövegek között szerepel, így nem alkalmas arra, hogy a fogyasztók figyelmét felhívja arra, hogy mely termékek esetében kell odafigyelniük erre az információra. A tájékoztatás továbbá arra sem alkalmas, hogy a fogyasztók információt szerezhessenek arról, hogy egyes termékek esetében mi minősül dekorációnak.

A GVH álláspontja szerint ésszerűen tájékozottan, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintően eljáró fogyasztótól sem elvárható, hogy tisztában legyen azzal, hogy a forgalmazó a képen feltüntetett jelmez részei közül melyet tekint tartozéknak, illetve melyet dekorációnak. A nindzsa jelmez esetében a kardot, az indiánlány jelmez esetében a baltát, illetve a királylány jelmez esetében a varázspálcát - tekintettel arra, hogy a képen feltüntetésre kerültek - a fogyasztók joggal gondolhatták a jelmezhez tartozónak. Az akciós újság, illetve az internetes honlap esetében a termék hirdetésében külön feltüntették, hogy a jelmezek minden szükséges kiegészítővel együtt vásárolhatóak meg. A minden szükséges kiegészítő jelen esetben a fogyasztók számára a képen látható kardra, baltára és a varázspálcára is kiterjed.

Mindezek miatt a GVH szerint az Aldi tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ami miatt egymillió forint bírságot kell fizetnie. A kiszabott bírság meghatározása során a GVH jelentős enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a fogyasztói igény elsősorban a jelmez megvásárlására irányul, melynek használatát illetve használatra való alkalmasságát nem vagy csak igen csekély mértékben csökkentik a forgalmazó által dekorációként alkalmazott eszközök. A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a vizsgált kommunikációs eszközök a fogyasztók jelentős körét érhették el.

Erősödtek az amerikai kamatcsökkentési várakozások

Erősödtek a kamatcsökkentési várakozások az USA-ban, miután a megkérdezett közgazdászok túlnyomó többsége, 80%-a úgy vélte, hogy a gyengülő munkapiac miatt a Fed decemberben újabb 25 bázisponttal csökkenti majd az irányadó kamatszintet.
2025. 11. 13. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street vezető indexei

A szerdai kereskedés során vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok, miközben a befektetők a kormányzati leállással kapcsolatos hírekre figyeltek.
2025. 11. 13. 10:30
Megosztás:

Emelkedéssel zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Emelkedéssel zártak tegnap a főbb európai részvénypiacok, miután kitartott az optimizmus, hogy az amerikai kormányzat leállás akár néhány napon belül véget érhet.
2025. 11. 13. 10:00
Megosztás:

Az ESG nem trend, hanem jövőkép” – a Soproni Egyetem ESG-képzései

A Soproni Egyetem, mint Magyarország Zöld Egyeteme ESG-képzéseivel új szintre emelte a fenntarthatóságról való gondolkodást. Az egyetem célja, hogy a jövő szakemberei ne csak megfeleljenek a 21. századi piaci elvárásoknak, hanem képesek legyenek alakítani a változást – a zöld átmenet aktív formálóivá válva.
2025. 11. 13. 09:30
Megosztás:

Covid óta nem látott lakbéresés – megrengetheti a budapesti albérletpiacot a Kúria döntése

A KSH–ingatlan.com lakbérindexe szerint 2025 októberében tovább csökkentek a bérleti díjak Budapesten és országosan is. Októberben az országos index 0,7, a budapesti pedig 1 százalékos lakbércsökkenést mutatott az előző hónaphoz képest. Az elmúlt két hónapban az országos bérleti díjak viszont már közel két százalékkal csökkentek. Ilyen mértékű csökkenésre utoljára 2020 november-decemberében volt példa a koronavírus-járvány kellős közepén. A bérleti díjak csökkenésben komoly szerepet játszik, hogy az Otthon Start Program keresletet von el az albérletpiacról, aminek köszönhetően a kínálat is növekszik, ez pedig egyre nagyobb versenyhelyzetet teremt bérbeadói oldalról. A budapesti albérletpiacot is jelentősen átrendezheti a Kúria döntése, ami jogszerűnek találta az airbnb-zés kitiltását a VI. kerületből. A döntés 2026-tól lép hatályba, ami érezhetően növelheti a terézvárosi hosszútávra kiadó (és/vagy eladó) lakáskínálatot a következő hónapokban, ami még tovább fékezheti az albérletárak emelkedését. Szintén kérdés, hogy a VI. kerület példája mennyire lesz ragadós a többi belvárosi kerület számára. A fővárosban november elején a bérleti díjak középértéke 260 ezer forintot tett ki. Debrecenben 240 ezer forint, míg a legolcsóbb vármegyeszékhelyeken, Békéscsabán és Szekszárdon 100 ezer forinttal számolhatnak a bérlők.
2025. 11. 13. 08:00
Megosztás:

Javítják a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásának feltételeit Szegeden

Uniós támogatással javítják a sajátos nevelési igényű (SNI), a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekek oktatásának feltételeit a Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, Óvodában és Általános Iskolában, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat intézményeiben - tájékoztatta a Szegedi Tankerületi Központ vezetője az MTI-t.
2025. 11. 13. 07:30
Megosztás:

Jogi vákuum: Azonnali bénulás fenyegeti a cégeket az alapító halála esetén

Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő mintegy negyedét. Karaszi Csaba, a Duna Capital ügyvezetője kiemelte: ha a tulajdonos egyedüli ügyvezetőként hal meg, a cég azonnal képviselet nélkül marad, mivel az ügyvezetői jogviszony a halállal megszűnik és nem örökölhető. Ez jogi vákuumot teremt: nincs, aki aláírjon, utaljon vagy benyújtsa a hatósági beszámolókat. A hónapokig tartó hagyatéki eljárás alatt a cég működésképtelenné válhat, ami akár az adószám törléséhez és a vállalkozás teljes összeomlásához vezethet.
2025. 11. 13. 07:00
Megosztás:

Megbízhatósági válságban a magyar munkaerőpiac– miért tűnnek el a kékgalléros munkavállalók?

A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88%-a a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60%) és a szakmai tapasztalatot (54%).
2025. 11. 13. 06:30
Megosztás:

A legjobb külföldi online játékok magyar játékosok számára – 2025-ös útmutató

Az utóbbi években az online szerencsejáték szó szerint berobbant Magyarországon. Egyre több játékos fedezi fel, hogy a nemzetközi kaszinóoldalak nemcsak szélesebb játékkínálatot, hanem jobb bónuszokat és modernebb technológiát is kínálnak.
2025. 11. 13. 06:28
Megosztás:

Kocsimosót épített a MÁV Szegeden

Szeged-Rendező állomáson új kocsimosót építettek, ezzel több mint 20 év után tér vissza Szegedre a gépi vasútikocsi-tisztítás - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgató szerdán a közösségi oldalán.
2025. 11. 13. 05:30
Megosztás:

Vírus okozhatta az óvodai megbetegedéseket Egerben

November 11-ről 12-re virradó éjjel csaknem negyven gyermeket érintő hányásos, hasmenéses betegség tört ki az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény Joó János Tagóvodájában - közölte hivatalos Facebook oldalán Eger önkormányzata. A szakhatóság vizsgálatainak első megállapításai szerint vírus okozhatta a megbetegedéseket - értesült az MTI.
2025. 11. 13. 05:00
Megosztás:

Az Alensa tovább terjeszkedik Magyarországon

Az Alensa, Európa legnagyobb online kontaktlencse-kereskedője immár három saját üzlettel van jelen Magyarországon: Budapest után Győrben és Pécsen közvetlenül, míg Szegeden, Veszprémben és Dunaharasztiban partner optikákban várja vásárlóit. A vállalat nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is dinamikusan bővül.
2025. 11. 13. 04:30
Megosztás:

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák – így segíthetjük vissza őket a munka világába, már csak egy hét van jelentkezni!

Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja pályafutását, miután gyermeket vállal – ez az arány több mint kétszerese az európai átlagnak[1]. Az ilyen hosszú kiesés a munkából nemcsak a szakmai tudás, hanem az önbizalom megkopásával is járhat, miközben a hazai munkaerőpiac egyik legnagyobb tartalékát éppen ezek az anyák jelenthetik. A Morgan Stanley Return to Work – Lendülj újra munkába! programja ezért képzéssel, mentorálással és rugalmas munkalehetőséggel segíti a legalább egy év karrierszünet után visszatérni szándékozókat – és nemcsak az anyákat, hanem mindenkit, aki hosszabb időre kikerült a munka világából.
2025. 11. 13. 04:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú az agrárium ellenállóképességének növelése

Kulcsfontosságú lesz a jövőben a magyar agrárium ellenállóképességének növelése annak érdekében, hogy az ágazat a hatékonyságát és a versenyképességét tovább javítva meg tudjon birkózni az olyan kihívásokkal, mint amelyek idén érték a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart: a szántóföldi növénytermesztésben az aszály, az állati termékpályákon a száj- és körömfájás, a madárinfluenza és az egyéb betegségek, a kertészeti ágazatokban pedig a fagyok és a szőlő aranyszínű sárgasága, mindezek mellett pedig az árak iránykeresése és a kiszámíthatatlanabb kereskedelempolitika – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzése alapján. Az ágazat ugyanakkor rendkívül alkalmazkodóképes, a jelenlegi vegyes helyzetértékelésből pedig már rövidebb távon pozitív elmozdulást hozhat a beruházási pályázatok kezdődő megvalósítása és az ehhez társuló banki finanszírozás.
2025. 11. 13. 03:30
Megosztás:

Az Otthon Start Program helyzetbe hozta az alacsonyabb keresetű lakásvásárlókat

Az Otthon Start Program októberre átalakította a lakáspiaci erőviszonyokat: az alacsonyabb jövedelmű és fiatalabb vevők számára is elérhetőbbé vált a vásárlás, miközben a piac egészére a stabilitás jellemző. A hitelezési és tranzakciós trendek azt mutatják, hogy a támogatási rendszer nemcsak élénkítette, hanem ki is egyensúlyozta a piacot.
2025. 11. 13. 03:00
Megosztás:

Sok készpénzt tartasz? Akkor most rossz hírünk van számodra

A harmadik negyedév végére rekordszintre, 11 600 milliárd forint fölé emelkedett a lakossági látra szóló és folyószámlabetétek összege, miközben a háztartások már csak alig a pénzük 15 százalékát tartják lekötött formában – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A számlákon lekötés nélkül parkoló összegek miatt évente több százmilliárd forintnyi kamattól esnek el a magyar háztartások.
2025. 11. 13. 02:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: mindig kiállok a BBC függetlensége mellett

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati médiatársaság függetlensége mellett, amelyre szavai szerint különösen nagy szükség van "a dezinformáció jelenlegi korszakában".
2025. 11. 13. 01:30
Megosztás:

Legnépszerűbb használt autók 5-10 millió Ft között

mas részleteket mutatnak a Használtautó.hu január és október közötti adatai a magyar használtautó-piac árkategóriáiról. Míg az 1 millió forint alatti kínálatot az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus uralja, addig a középkategóriában a Golf-Astra-Focus trió a legkeresettebb. A 5–10 milliós ársávban a Tesla Model 3 toronymagasan vezet, míg 10 millió forint felett a BMW és a Mercedes modellek tarolnak, de itt is találunk Tesla autókat a legkeresettebbek között.
2025. 11. 13. 01:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
2025. 11. 13. 00:30
Megosztás:

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás: