FHB csoport: 7,2 milliárd forint veszteség a harmadik negyedévben

Az FHB csoport az idei harmadik negyedévben 7,2 milliárd forint, az első kilenc hónapban 9,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el - közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.

Az FHB csoport közleménye szerint a harmadik negyedévi eredményének alakulását több egyszeri tétel határozta meg, ezek közül az egyik legjelentősebb az, hogy a bank a várható vesztségekre 13,2 milliárd forinttal, összesen 17,9 milliárd forintra emelte a céltartalékot. Tavaly a harmadik negyedévben az FHB csoport konszolidált adózott vesztesége 282 millió forint volt, 2013 első kilenc hónapjában a konszolidált adózás utáni veszteség 4,875 milliárd forintra rúgott. Az FHB Jelzálogbank Nyrt. 2014 szeptemberében adásvételi szerződést kötött a Magyar Postával az ellenőrző befolyása alatt álló FHB Kereskedelmi Bank Zrt. alaptőkéjének 49 százalékát megtestesítő "A" sorozatú törzsrészvények eladásáról.

 

A részvénycsomag eladását megelőzően az FHB Jelzálogbank szeptember közepén 20 milliárd forint összegű tőkeemelést hajtott végre az FHB Kereskedelmi Banknál. A részvénycsomag vételárát 28,5 milliárd forintban határozták meg, és a tranzakció zárása – a Magyar Posta részére a befolyásszerzéshez szükséges jegybanki engedély megadását követően – 2014. szeptember 30-án történt meg. A tranzakciót követően az FHB Kereskedelmi Bank továbbra is az FHB Jelzálogbank teljeskörűen konszolidált és összevont felügyelet alatt álló leányvállalata.

 

A bankcsoport kedvezőtlen eredménye elsősorban az árfolyamrés alkalmazásának semmissége és a törvény alapján tisztességtelennek ítélt kamatemelések miatt várható veszteségekre képzett 17,9 milliárd forint céltartalék következménye, melyből 13,2 milliárd forintot a harmadik negyedévben számolt el a pénzintézet. Emellett a banki különadó 2,1 milliárd forintos összege, az árfolyamgáthoz kapcsolódóan fizetendő hitelintézeti járadék, valamint a pénzügyi tranzakciós illeték nem áthárított része terhelte az eredményt.

 

A rendkívüli, illetve jogszabályból adódó veszteségeket a Díjbeszedő Faktorház Zrt. faktorált követeléscsomag értékesítésen realizált egyszeri eredményének bankcsoportra jutó 3,3 milliárd forintos része, valamint az FHB Kereskedelmi Bank részvénycsomagjának értékesítése miatt keletkezett – összességében pozitív – eredményhatás ellensúlyozta. Mindezektől megtisztítva, az idei első három negyedévben a korrigált konszolidált adózás előtti eredmény 3,2 milliárd forintot tett ki, a harmadik negyedévben adózás előtt 641 millió forint veszteséget ért el a bankcsoport.

 

A banki közlemény szerint a nettó kamatbevétel az előző negyedévhez képest 229 millió forinttal csökkent. Ez abból adódik, hogy a hitelek csökkenő kamatszinttel összhangban történt átárazódásának kamatbevételre gyakorolt hatását a forrásköltség csökkenésének mértéke nem tudta úgy kompenzálni, mint a megelőző negyedévekben. A 4,8 milliárd forintot meghaladó negyedéves nettó kamatbevétel az átlagos mérlegfőösszegre vetítve 2,67 százalékos nettó kamatrést jelent, ami az előző negyedévhez képest 10 bázispont csökkenést mutat, míg az egy évvel ezelőttinél 15 bázisponttal magasabb.

 

A nettó díj- és jutalékbevételek összege 22,4 százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest, amelyhez a bankszámlákhoz kapcsolódó nettó díjbevételek mellett az alapkezelői díjbevétel több mint kétszeres növekedése járult hozzá. A működési költségek összege - a 2014-től az egyéb ráfordítások között kimutatott fizetett tranzakciós illeték és hitelintézeti járadék nélkül - 4,1 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, ami 6,1 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az előző negyedévhez képest közel 50 százalékkal magasabb volt a kockázati költség, ami egyrészt annak következménye, hogy a korábbi negyedévek egyenletes csökkenését követően a problémás hitelek aránya (NPL-arány) 20,5 százalékra emelkedett (az előző negyedévi 20,1 százalékról), másrészt tovább nőtt a problémás portfolió fedezettsége (54 százalékra). A portfolió minőségének visszaesésében szerepet játszott a fizetési fegyelem - devizahiteles intézkedések nyomán tapasztalható - romlása. Az FHB csoport konszolidált mérlegfőösszege 2014. szeptember 30-án 759,9 milliárd forint volt, ami 2,9 százalékkal, mintegy 22,6 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál és 85,2 milliárd forinttal, 12,6 százalékkal magasabb az előző negyedév véginél.   (MTI)

Felvásárolják az FHB-t

A jelenlegi nagy tulajdonosok, a Takarékbank és a tulajdonos takarékszövetkezetek tulajdonosi együttműködési szerződést kötöttek, amelynek következtében, a cirka 70 százalékos becsült tulajdonosi hányaddal rendelkező körnek vételi ajánlati kötelezettsége keletkezett.
2017. 05. 23. 10:12
Megosztás:

Felminősítette az FHB-t a Moody's

Felminősítette az FHB bank több osztályzatát hétfőn a Moody's Investors Service, elsősorban azzal indokolva a lépést, hogy szorosabbá vált az FHB integrációja a magyarországi takarékszövetkezeti szektoron belül.
2017. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Családbarátkörnyék-indexet készített az FHB Bank

Családbarátkörnyék-indexet készített az FHB Bank; a pénzintézet a fővárosi ingatlanvásárlókat szeretné segíteni az új szempontú elemzéssel - közölte a bank csütörtökön az MTI-vel
2016. 07. 29. 01:00
Megosztás:

4 millió forintra bírságolták az FHB-t

Továbbra is fennálló pénzforgalmi szabálysértések miatt négymillió forintra bírságolta az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-t a jegybank - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján kedden.
2016. 07. 27. 01:30
Megosztás:

Az MNB 105 millió forintra bírságolta az FHB-t

A jegybank 105 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-re tiltott piacbefolyásolás miatt, és személyi felelősségrevonási eljárást is indított - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-vel. Az FHB azt közölte: vizsgálja, hogy élni kíván-e a határozattal szemben a társaságot megillető bírósági felülvizsgálat lehetőségével.
2016. 06. 07. 21:00
Megosztás:

Csökkent az FHB-csoport vesztesége

Az FHB-csoport adózás utáni vesztesége 1,277 milliárd forint lett 2016 első negyedévében a konszolidált, nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerint, a veszteség az egy évvel korábbinál lényegesen, 66,4 százalékkal alacsonyabb - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2016. 05. 13. 01:00
Megosztás:

FHB: tavaly még veszteséges volt, idén várhatóan nyereséges lesz a bankcsoport

Az FHB Bankcsoport nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti konszolidált, adózás utáni vesztesége 2015-ben 10,5 milliárd forint volt, az idén azonban várhatóan már nyereséges lesz a bankcsoport - hangzott el az FHB Jelzálogbank Nyrt. csütörtöki éves rendes közgyűlésén.
2016. 04. 29. 07:10
Megosztás:

Az FHB Jelzálogbank jegyzett tőkéje 10,849 milliárdra emelkedik

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. jegyzett tőkéje 4,249 milliárd forinttal 10,849 milliárd forintra emelkedik, az új részvények ellenértékét a tulajdonosok szerdán teljes egészében megfizették - közölte a pénzintézet a BÉT honlapján.
2015. 12. 31. 08:00
Megosztás:

Alaptőke-emelésről döntött az FHB

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. hétfői rendkívüli közgyűlésén a részvényesek megszavazták, hogy az igazgatóság megemelheti az alaptőkét maximum 4,45 milliárd forinttal - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2015. 12. 29. 04:00
Megosztás:

Ebben az évben már nem lehet kereskedni az FHB részvényeivel

Három napra felfüggesztette az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvényeinek kereskedését hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A BÉT honlapján közölt tájékoztatás szerint a felfüggesztés a hétfői kereskedési nap nyitásától a december 30-ai tőzsdei nap zárásáig tart.
2015. 12. 28. 11:10
Megosztás:

91 takarékszövetkezettel kötött megállapodást az FHB

Összesen 91 szövetkezeti hitelintézettel kötött megállapodást az FHB Jelzálogbank Nyrt. jelzáloghitelek refinanszírozására november 20-ig, elősegítve ezzel a jegybanki szabályozásnak való megfelelést - közölte a Takarékbank pénteken az MTI-vel
2015. 11. 20. 19:30
Megosztás:

Félmilliárdos veszteség az FHB-nál

Az FHB Csoport 502 millió forint konszolidált adózott veszteséget könyvelt el 2015 harmadik negyedévében az egy évvel korábbi 7,190 milliárd forint veszteség után - derül ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nek a BÉT honlapján hétfőn közzétett gyorsjelentéséből.
2015. 11. 17. 08:10
Megosztás:

Rossz hír az FHB kisrészvényeseinek - korlátozzák a részvényesi jogokat

Az FHB rendkívüli közgyűlést hívott össze november 9-re. Mivel az FHB elhatározta, hogy belép a takarékszövetkezeti integrációba, ezért egy rendkívüli közgyűlés keretében megváltoztatni tervezi az alapszabályát, az integrációs szervezetről szóló törvénynek megfelelően.
2015. 10. 20. 11:20
Megosztás:

Az FHB csatlakozásával saját jelzálogbankot kaptak a takarékszövetkezetek

Az FHB Jelzálogbank takarékszövetkezeti integrációhoz csatlakozásával a szövetkezeti hitelintézetek számára elérhetővé vélik a saját jelzálog-hitelintézet, anélkül hogy abba külön invesztálni kellene, és mindez lehetővé teszi a jegybanki szabályozásnak való megfelelést - közölte a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) csütörtökön az MTI-ben.
2015. 09. 24. 11:50
Megosztás:

Az FHB Jelzálogbank a szövetkezeti integráció tagjává vált

Az FHB Jelzálogbank Nyrt., valamint a többségi tulajdonában álló FHB Kereskedelmi Bank Zrt. a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) tagjává vált 2015. szeptember 23-án - közölte az FHB Jelzálogbank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2015. 09. 24. 08:05
Megosztás:

FHB: 1,491 milliárd forint adózott veszteség a második negyedévben

Az FHB Csoport 1,491 milliárd forint konszolidált adózott veszteséggel zárta 2015 második negyedévét, ami hatvan százaléka az első negyedévinek; az első félév egészét tekintve a veszteség 5,295 milliárd forint lett, csaknem a duplája a tavaly ilyenkorinak - derül ki az FHB Jelzálogbank által hétfőn, a BÉT honlapján közzétett gyorsjelentésből.
2015. 09. 01. 02:00
Megosztás:

FHB: 3,8 milliárd forint konszolidált nettó veszteség az első negyedévben

Az FHB Csoport 3,804 milliárd forint konszolidált adózott veszteséget könyvelt el 2015 első negyedévében a tavalyi első negyedévi 1,145 milliárd forint nyereség után - derül ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nek a BÉT honlapján pénteken közzétett gyorsjelentéséből.
2015. 05. 16. 00:23
Megosztás:

Az FHB nem fizet osztalékot 2014-re

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. 2014-re az előző évhez hasonlóan nem fizet osztalékot, a magyar számviteli törvény (MSZSZ) szerinti 19,184 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget az eredménytartalékkal szemben számolja el - határozott a hitelintézet kedden megtartott éves rendes közgyűlése.
2015. 04. 28. 17:10
Megosztás:

FHB csoport: 2014-ben 16,2 milliárd forint veszteség

Az FHB bankcsoport a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerint, konszolidáltan számítva, adózás után a tavalyi negyedik negyedévben 6,6 milliárd forint veszteséget, 2014-ben 16,2 milliárd forint veszteséget könyvelt el - közölte a hitelintézeti csoport az MTI-vel pénteken.
2015. 03. 14. 11:00
Megosztás:

Növelte részesedését az FHB Jelzálogbankban az A64 Vagyonkezelő

Közel 25 százalékra növelte részesedését az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben a Spéder Zoltán, az FHB elnökének érdekeltségébe tartozó A64 Vagyonkezelő Kft. - közölte az FHB szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2015. 01. 28. 19:25
Megosztás: