Február 29-ig esedékes a kgfb aktuális részlete

A január 1-jei szerződéses évfordulóval rendelkező autósok idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díja aktuális részletének legkésőbb 2012. február 29-ig be kell érkeznie a biztosítótársaságokhoz - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), hozzátéve, hogy az aktuális díjrészlet mellett az adott időszakra vonatkozó baleseti adót is be kell fizetniük az autósoknak.

Ez utóbbi az éves kgfb-díj 30 százaléka, de legfeljebb napi 83 forint lehet. A MABISZ közölte azt is, hogy tavaly július 1-jétől lépett életbe az új bónusz-malusz szabályozás, amely szerint a gépjárművek üzembentartóinak bónusz-malusz besorolását a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszer (KKNYR) kezeli és tartja nyilván. Az új rendszer igazi tesztelésére, "csúcsra járatására" a tavaly év végi biztosítóváltáskor került sor.

 

A szövetség közleménye szerint nem zárható ki, hogy a díjfizetéssel kapcsolatos 60 napos türelmi idő lejártakor még lesznek olyan ügyfelek, akik a tavalyi kampányban biztosítót váltottak, de a korábbi biztosítójuknál elért bónusz fokozatukat valamilyen okból eddig még nem sikerült "bevinni" a KKNYR-rendszerbe, így az új biztosító kénytelen A0 fokozatra módosítani az ügyfél besorolását. Felhívják a figyelmet arra, hogy az ügyfelek ilyen okok miatt nem veszíthetik el bónuszfokozatukat.

 

A jogszabály kimondja, hogy az autósok a kármentes időszakhoz igazodó díjkedvezményre - bónuszfokozatra - jogosultak. A MABISZ a probléma megnyugtató kezelése érdekében kikérte a rendeletet kiadó Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalását, amely megerősítette a fenti jogszabály-értelmezést. Mindezek alapján kérik az ügyfelek együttműködését annak érdekében, hogy az adatok megnyugtató módon bekerüljenek a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerbe.

 

Ha tehát az "új", választott biztosítójuk kéri, hogy az adataik tisztázása érdekében vegyék fel a kapcsolatot a korábbi biztosítójukkal, akkor ezt minél előbb tegyék meg. A biztosítóknak ugyanis a szigorú titoktartási szabályok nem engedik meg, hogy egymás között kicserélve ezeket az adatokat, maguk hajtsák végre a javítást. Ha azonban a régi biztosító a helyes, korrigált adatokat felviszi a rendszerbe, az új biztosító ezek alapján - a minisztérium állásfoglalása alapján - visszamenőlegesen is jogosult a valós bónusz-osztályba sorolni az autóst - hangsúlyzza közleményében a MABISZ. (MTI)

BMW és MINI: robbanásszerű eladási növekedés Magyarországon

A BMW márka értékesítése 23 százalékkal, a MINI eladásai 75 százalékkal nőttek 2025 első kilenc hónapjában éves összevetésben, jelentősen meghaladva a magyar újautó-piac 7,7 százalékos növekedését - tájékoztatta a BMW Group Magyarország az MTI-t pénteken.
2025. 10. 04. 07:00
Megosztás:

Rétvári Bence: Magyarország a legbiztonságosabb Európában

A déli határ lezárása, a rendőrségi létszám növelése és a szigorú szabályok bevezetése eredményezte, hogy Magyarország az európai országok közül a legbiztonságosabb - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a polgári szalon pénteki, tapolcai rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón.
2025. 10. 04. 06:00
Megosztás:

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első fél évet zárt 2025-ben: az értékesítés nettó árbevétele 11,8 százalékkal, az adózás előtti eredmény pedig 17 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 05:00
Megosztás:

Szárnyalnak a lakásárak: nagy átrendeződéseket látunk

Kétszer annyi ingatlanérdeklődés volt 2025 harmadik negyedévében, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban, ám az idei év második negyedévével összevetve is közel 40 százalékos volt az emelkedés - derül ki a zenga.hu teljes aktív hirdetésállományának adataiból. Az élénkülő kereslet pedig az árakban is meglátszott, a július és szeptember közötti időszakban tovább gyorsult az éves árnövekedés mértéke, ami a települések ár szerinti sorrendjében is hozott változásokat.
2025. 10. 04. 04:00
Megosztás:

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a digitális térben előforduló veszélyekre - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 03:00
Megosztás:

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a generáció életútja során jelentős társadalmi és gazdasági változások tanúja volt, most pedig újabb kihívások elé kerül, miközben fokozatosan belép az időskorba. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a legfontosabb kockázatokat, amelyek különösen jellemzőek erre a korosztályra.
2025. 10. 04. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint nem tagja az ERM II-nek (az euró előszobájának). A 2024–2025-ös konvergenciaértékelések alapján több maastrichti kritérium sem teljesül tartósan (infláció, kamat, költségvetési egyenleg), valamint jogszabályi összeegyeztethetetlenségek is fennállnak.
2025. 10. 04. 01:00
Megosztás:

Felmondani csak az öregek szoktak

Forradalmi szemléletváltást sürget a generációk kezelésében a Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatója, a WHC Csoport.
2025. 10. 04. 00:01
Megosztás:

Letette az uralkodói esküt az új luxemburgi nagyherceg

Henrik luxemburgi nagyherceg 25 év uralkodás után lemondott trónjáról, és átadta a nagyhercegi címet fiának, Vilmosnak, aki hivatalosan is letette az uralkodói esküt a luxembourgi parlament előtt - tájékoztatott a Luxembourg Times című, angol nyelvű luxemburgi hírportál pénteken.
2025. 10. 03. 23:00
Megosztás:

Deloitte: 26 kiemelkedő magyar vállalatot díjaztak

A Deloitte Private Best Managed Companies üzleti mentorprogramja 2022-ben indult Magyarországon azzal a céllal, hogy szakmai támogatást adjon a hazai magántulajdonú cégeknek, és elismerje a kiemelkedő teljesítményt; a független zsűri idei döntése alapján 26 társaság nyerte el a Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést - közölte a tanácsadó vállalat pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 22:00
Megosztás:

Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak

Az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves szinten is csökkentek az ipari termelői árak augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
2025. 10. 03. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint a hetet is nyereséggel fejezte be.
2025. 10. 03. 20:00
Megosztás:

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását

Magyarország és Románia uniós forrásból közösen fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását, így javítva a vízhiányos területek vízháztartását - közölte a programban részt vevő Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 19:30
Megosztás:

Felülteljesítő volt a BUX az európai piacokhoz képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 812,54 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 462,96 ponton zárt pénteken.
2025. 10. 03. 19:00
Megosztás:

2 milliárdos állami támogatás a víziszárnyas-tartóknak a madárinfluenza ellen

Már 2,038 milliárd forint állami támogatást folyósított a Magyar Államkincstár a víziszárnyas-ágazat szereplőinek a madárinfluenza elleni védekezés segítése érdekében. A kormány támogatásának köszönhetően az idén júliusban beadott kérelmek alapján első körben 105 érintett baromfitartó juthat forráshoz. Jelentős az érdeklődés a kompenzáció iránt, amelyet minden érintett novemberre kézhez kap - tájékoztatta Nagy István agrárminiszter az MTI-t az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleményében.
2025. 10. 03. 18:30
Megosztás:

Fél Oroszországot már hó borítja

Oroszország területének mintegy ötven százalékát már hó borítja - közölte Roman Vilfand, Oroszország Hidrometeorológiai Központjának tudományos vezetője pénteken az Interfax hírügynökséggel.
2025. 10. 03. 18:00
Megosztás:

Szeptemberben is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon, a szomszédos országok átlagához képest

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 szeptemberében Magyarországon a 95-ös benzin havi átlagára 585 forint volt, ami 2 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok 587 forintos átlaga.
2025. 10. 03. 17:30
Megosztás:

Rekord bérigények és élményközpontú álláskeresés – jön a Műegyetemi Állásbörze

Október 14–15-én ismét megrendezik a nagymúltú Műegyetemi Állásbörzét, amely nem csupán a munkaadókat és a hallgatókat hozza össze, hanem pontos képet is ad arról, milyen elvárásokkal lép a munkaerőpiacra a jövő műszaki értelmisége.
2025. 10. 03. 17:00
Megosztás:

Megkezdte munkáját az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

"Kidolgoztuk azokat a hosszú távú terveket, feladatokat, amelyek a gyakorlati erdőgazdálkodók számára nyújtanak támpontot a jövőben" - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint Mocz András, a tárca erdőkért felelős helyettes államtitkára.
2025. 10. 03. 16:30
Megosztás:

FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben

Szeptemberben csökkent az élelmiszerek világpiaci ára az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
2025. 10. 03. 16:00
Megosztás: