Fegyveres adócsalókkal számolt le a NAV

Csaknem 1,2 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a csoport, amely kijátszotta az uniós áfaszabályokat, majd a fordított áfa bevezetése után gabonáról repceolaj-kereskedelemre váltott. A szervezet tagjai a csaláshoz fantom cégláncolatot és fiktív számlákat használtak. A NAV Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága és Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága göngyölítette fel a bűncselekmény szövevényes szálait - olvasható a NAV sajtóközleményében.

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozás Szlovákiában vásárolt nagy mennyiségű gabonát, illetve repceolajat. Mivel az áru uniós beszerzését fiktív számlákkal belföldi vásárlásnak álcázták, jogtalanul vonták le a valójában meg nem fizetett áfát. A valódi szlovák eladó és a vállalkozástól vásárló belföldi vevők közé több fantom céget ékeltek. Ezek a társaságok azonban csupán számlakiállítókként működtek, az áru nem került a birtokukba. Nem nyújtottak be adóbevallást, ügyvezetőik nyomtalanul eltűntek. Mindez nem jelentett akadályt a NAV pénzügyi nyomozóinak és adóellenőreinek, akik egyszerre 22 helyszínen tartottak házkutatást, illetve ellenőrzést. Megtalálták a bűncselekményt bizonyító okiratokat, amelyeket az elkövetők vagyontárgyaival együtt lefoglaltak. A két, egyenként tízmillió forint értékű szlovák rendszámú BMW, a több mint 15 ezer euró, a kétezer amerikai dollár, a 25 millió forintos bankszámla és a minimum 22 millió forintot érő ingatlanok a több hektár erdővel a költségvetést ért kárt hozzávetőleg 100 millió forinttal csökkentik.

 

Az akció átlagosnál is nagyobb kockázatát igazolja, hogy a szervezet vezetőinél fegyvert és lőszereket is találtak: egy engedély nélkül tartott 9 milliméteres Parabellumot 50 éles lőszerrel. Sőt nyolc gramm kábítószergyanús anyag is előkerült a házkutatáskor. A pénzügyi nyomozók három embert őrizetbe vettek, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerű, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.


Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Pellet, faapríték vagy tűzifa: melyik tüzelőanyag a legjobb?

Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
2026. 08. 14. 01:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás: