Feketemunkásokat fogott a NAV egy mátraaljai szüreten
Az Interneten toborzott munkások közül senki után nem fizette meg a gazda a közterheket - közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának főosztályvezetője. Volt olyan helyszín, ahol a munkások ijedtükben szétszaladtak, amikor a NAV munkatársai bemutatkoztak és volt olyan szüretelő, aki még a "nevét is elfelejtette" amikor kérdezték - tette hozzá Körtvélyesi Zsuzsanna.
Mint elmondta: az adóhatóság, a korábbi hagyományoknak megfelelően fokozottan ellenőrzi az őszi mezőgazdasági munkák idején a bejelentési kötelezettség teljesítését és a szabályszerű foglalkoztatást. A revizorok a helyszíni vizsgálatsorozattal azt igyekeztek feltárni, hogy ahol a szüret nem családi körben történik, hanem napszámosok bevonásával ott a foglalkoztatással kapcsolatosan a gazda eleget tesz-e bejelentési és közteher-fizetési kötelezettségének.
A mezőgazdasági idénymunkára egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony és az idényjellegű foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteher viszonylag alacsony összegű: naponta, munkásonként 500 forint. A bejelentést pedig - regisztráció után - rugalmasan, elektronikus úton és telefonon is fogadja az adóhatóság.
Ennek ellenére több ellenőrzés alkalmával kiderült, hogy a munkásokat feketén dolgoztatják, a legkirívóbb eset a mátraaljai volt - mondta a főosztályvezető. Be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatásakor az érintettek jelentős összegű mulasztási bírsággal számolhatnak, a személyazonosságára vonatkozóan megtévesztő adatokat közlő magánszeméllyel szemben pedig büntetőeljárás indult - közölte Körtvélyesi Zsuzsanna.