Felére csökkentek a magán- és kockázati tőkebefektetések tavaly

Tizenkét magyar vállalatba fektettek be 2009-ben magántőke és kockázati tőke társaságok, ez fele a 2008-as adatoknak; a magyar középvállalatoknak csupán tizede alkalmas magántőke befektetésre - közölte a Riverside Magyarország szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a visszaesés egyik oka, hogy kevés magyar vállalat felel meg a szigorú befektetői követelményeknek, de a felvásárlásra szakosodott vállalatok között piacvezető Riverside magántőke társaság szerint a gazdálkodási mutatók átláthatóbbá tételével a hazai vezetők maguk is tudnak tenni azért, hogy tőkét vonjanak be a vállalkozásukba.

 

A Riverside közleménye idézi a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület adatait, amelyek szerint Magyarországon 2009-ben 12 ügyletbe fektettek be kockázati és magántőke társaságok, összesen 214 millió euró értékben, szemben a 2008-as 25 ügylettel, illetve 477 millió euróval. A 12 ügyletből csupán 7 alkalommal jelent meg új befektető a cégekben, azaz 5 vállalat esetében a régi befektetők biztosítottak újabb tőkeinjekciót.

 

A visszaesés oka részben a recesszió, hiszen a hazai felvásárlások száma nem csökkent nagyobb mértékben, mint a kelet-közép-európai térség más országaiban. A recesszió hatásaként ugyanis alacsonyabbak a felvásárlási árak, ezért a tulajdonosok kevésbé hajlandóak cégüket vagy cégük egy részét értékesíteni. Emellett maguknak a vállalatoknak is annyival csökkent az értékük, hogy egyre kevesebb cég éri el azt a határt, amely felett a magántőke társaságok egyáltalán megfontolják az akvizíciót - derül ki a közleményből.

 

A sikeres középvállalatok felvásárlására specializálódott, világméretű magántőke társaság, a Riverside például kizárólag 15 és 150 millió euró közötti értékű vállalatokba fektet be. Ez az értékhatár nagyon sok magyar céget kizár: becslésük szerint jelenleg körülbelül ezer ilyen cég van Magyarországon, de ez a szám megfeleződik, ha nem vesszük figyelembe a nagy nemzetközi cégek hazai leányvállalatait.

 

Az Ecostat tavaly novemberben publikált adatai szerint 2008-ban Magyarországon 4715 középvállalkozás működött, ezek 90 százaléka eleve nem felel meg a magántőke társaság befektetési kritériumainak. A felvásárlásra alkalmas cégek számát azért is nehéz pontosan megbecsülni Magyarországon, mert sok vállalat értéke "papíron" alacsonyabb, mint amennyit valójában ér.

 

Az üzleti eredmény torzításáért maguk a tulajdonosok, cégvezetők felelősek akkor, ha az extra haszon a társtulajdonban lévő szállítói vagy az értékesítési oldalon jelenik meg. A magántőke társaságok mindemellett folyamatosan keresik a befektetési célpontokat. A Riverside például 2009-ben világszerte 4228 vállalatot vizsgált meg. Ezekből 63 esetben nyilvánította ki felvásárlási szándékát, és végül 15 vállalatban szerzett többségi tulajdont. A cég 1988-as alapítása óta 229 ügyletbe fektetett be, összesen 4,2 milliárd euró értékben.

 

Jelenlegi portfóliójába Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában 73 társaság tartozik. A Riverside befektetéseinek éves forgalma 2,1 milliárd euró, összesített EBITDA-ja (kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) 319 millió euró, alkalmazottainak száma meghaladja a 13 ezer főt.

Spórolás szórakozva

A gyereknevelés sok örömmel, ugyanakkor nem kevés kiadással jár. A szülők jól tudják, hogy a kicsik ruhatára, kiegészítői és játékai újra és újra cserére szorulnak, miközben az is fontos lenne, hogy ezek megérjék az árukat.
2025. 07. 09. 23:30
Megosztás:

Ideiglenes fürdőházat kap a Hévízi Tófürdő

A kormány 381 millió forint támogatást nyújt egy ideiglenes tavi fürdőház megépítésére, és a fürdő hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozására a Hévízi-Tófürdőről hozott kormányhatározat szerint - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a fürdő főbejáratánál tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
2025. 07. 09. 22:30
Megosztás:

Az ingyenes öntözővíz több mint 10 milliárd forint költségmegtakarítást eredményez a gazdálkodók számára

Országszerte 260 helyszínen avatkoznak be a vízhiány enyhítése érdekében és segítik csökkenteni a klímaváltozás káros következményeit - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán a lakiteleki szivattyútelepen.
2025. 07. 09. 22:00
Megosztás:

Miért válaszd nyáron az UV fényre kötő szempillaragasztót?

A nyári időjárás minden évben új kihívások elé állítja a szempilla stylistokat. A magas hőmérséklet és páratartalom mellett nem szabad megfeledkezni a strandolás okozta igénybevételről sem, amely szintén próbára teszi a szempillák tartósságát.
2025. 07. 09. 21:30
Megosztás:

Lefulladt júniusban a budapesti lakásdrágulás motorja, vidéken viszont csúcsra járt

A magyar lakáspiacon a második negyedévben is folytatódott a drágulás, azonban a piac látványosan kettészakadt: míg a vidéki régiókban gyorsult az áremelkedés üteme, Budapesten viszont megállt a drágulás júniusban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, júniusi tendenciákat ismertető lakásárindexéből.
2025. 07. 09. 21:00
Megosztás:

BÉT: A BUX ma átlépte a 100 000 pontos lélektani határt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1063,46 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 100 049,90 ponton, történelmi csúcson zárt, átlépte a 100 000 pontos lélektani határt szerdán.
2025. 07. 09. 20:30
Megosztás:

Afrika felé kacsingat Trump

Donald Trump több nyugat-afrikai ország és Gabon vezetőjét meghívta a Fehér Házba, hogy egy háromnapos egyeztetés keretein belül a természeti erőforrásokról való befektetésekről folytassanak tárgyalásokat.
2025. 07. 09. 19:30
Megosztás:

Tombol a vihar: rekordszámú kárbejelentés érkezett az Allianzhoz

Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. Az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14.00 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben regisztrálták.
2025. 07. 09. 19:00
Megosztás:

Hogyan kaphatnak második esélyt a régi eszközök?

Az elmúlt években egyre nagyobb jelentőséget kapott az elektronikai eszközök környezettudatos kezelése. Rendszeresen hallunk arról, hogy a környezetszennyezés mértéke aggasztó, de azt kevésbé említik, hogy a használt készülékek, mint például a számítógépek, tabletek és okostelefonok, miként alakíthatók át újból hasznos és értékes termékké.
2025. 07. 09. 18:30
Megosztás:

A kárpittisztítót bérelni vagy vásárolni hatékonyabb?

Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
2025. 07. 09. 18:00
Megosztás:

Vegyes inflációs adatok érkeztek Kínából

A fogyasztói árak júniusban 0,1%-kal emelkedtek Kínában az előző év azonos időszakához képest a várt stagnálás helyett.
2025. 07. 09. 17:30
Megosztás:

Figyelmeztetést kapott az olasz kormány az UniCredit miatt

Az Európai Bizottság formálisan is figyelmeztetést küldött az olasz kormánynak amiatt, hogy túllépett a hatáskörén az UniCredit által a Banco BPM-re tett felvásárlási ajánlat engedélyeztetése során.
2025. 07. 09. 16:30
Megosztás:

A Meta bevásárolta magát a világ legnagyobb szemüveggyártójába

A Facebook anyavállalata egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hordható digitális eszközök piacára, és ennek érdekében 3,5 milliárd dollárért 3%-os részesedést vásárolt az EssilorLuxottica szemüveggyártó vállalatban.
2025. 07. 09. 16:00
Megosztás:

Trump megint megrázta a pofonfát

Azon túlmenően, hogy várhatóan az EU is kap levelet tőle holnapig a vámtarifák kapcsán. Lévén, hogy ma van a tárgyalások lezárásának határideje.
2025. 07. 09. 15:30
Megosztás:

Új járat a Budapest Airport kínálatában: 2026-ban indul a Condor Frankfurt-Budapest összeköttetése

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport bejelentette, hogy a Condor, Németország egyik legismertebb légitársasága 2026. május 1-jétől elindítja Frankfurt-Budapest járatát. A naponta háromszor közlekedő összeköttetés további kapacitást és rugalmasságot kínál a kulcsfontosságú európai hub felé.
2025. 07. 09. 15:00
Megosztás:

Így segít az AI: A hiperautomatizálás teljesen átalakíthatja a munka fogalmát Magyarországon is

Az utóbbi években a folyamatos munkaerőhiány, a nyugdíjazások nagy száma és a növekvő szolgáltatási igények egyre inkább rákényszerítik a szervezeteket működésük modernizációjára Magyarországon. A hagyományos automatizálással ugyan racionalizálni lehetett néhány folyamatot, de ez már nem elég. Ma már még fejlettebb megközelítésre, a hiperautomatizálásra van szükség az átalakításhoz.
2025. 07. 09. 14:30
Megosztás:

A gázfűtés az ipar számára – hatékonyság, gazdaságosság, fenntarthatóság

Az ipari létesítmények fűtési megoldásainál elsődleges szempont a költséghatékonyság, a megbízhatóság és a fenntarthatóság. Mivel ezek az épületek általában nagy belmagassággal, jelentős alapterülettel rendelkeznek, fűtésük nemcsak energetikai, hanem stratégiai kihívás is. Amire persze van megnyugtató megoldás!
2025. 07. 09. 13:47
Megosztás:

Akár 850 millió forint is lehet a viharkárok nagysága

A július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 09. 13:00
Megosztás:

Az MBH Bank stratégiai partnerként támogatja az MBTSZ által gondozott felsőfokú biztosításszakmai képzést

A biztosítási és pénzügyi szakma jövője szempontjából mérföldkőnek számító pillanathoz érkezett a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) által gondozott képzési program: az MBH Bank csatlakozásával immár nemcsak biztosítótársaságok, hanem a pénzügyi szektor egyik legnagyobb szereplője is stratégiai partnerként állt az ügy mellé. A felsőfokú képzés támogatása így már ágazatközi üggyé is vált – erősítve azt a közös felelősségvállalást, amely az egész piac versenyképességét, bizalmi tőkéjét és jövőjét alapozza meg.
2025. 07. 09. 12:00
Megosztás:

A helyhez kötött szolgáltatások piacán is erősödtek a mobilszolgáltatók

Egyre több háztartás fizet elő egy csomagban több távközlési szolgáltatásra, jellemzően televízióra és internetre – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A több év hírközléspiaci trendjeit áttekintő tanulmány szerint napjainkra a helyhez kötött szolgáltatások egyre inkább a mobilszolgáltatókhoz vándoroltak át, vagyis egyre jellemzőbb, hogy a lakosság a mobil és a vezetékes távközlési szolgáltatásokra ugyanazon szolgáltatónál fizet elő.
2025. 07. 09. 11:00
Megosztás: