Felértékelődnek a konjunktúra-iparágak papírjai

Miközben az amerikai részvénypiacok mutatói szárnyalnak, úgy tűnik, hogy a nyár favoritjai, az európai banki részvények hosszabb távon nem tudják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket - olvasható a Saxo Bank elemzésében.

Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája szerint a legfrissebb európai részvény-toplista élén a felhozatal most jóval változatosabb: itt találjuk a stuttgarti központú Daimlert, de kilátásaik alapján a következő időszakban a luxemburgi székhelyű ArcelorMittal és a londoni Ladbrokes papírjaira is érdemes lesz odafigyelni. A szakértő úgy véli, a jelenlegi gazdasági környezetet tekintve optimizmusra ad okot, hogy a befektetési modellek elkezdték magasabbra ért&eacut e;kelni a konjunktúrával együtt mozgó iparágak papírjait.

 

„A befektetési modellünkben, amely az európai részvényeket 20 fő szempont alapján heti rendszerességgel elemzi, érzékelhetően csökkent a bankszektor kiemelt szereplőinek értékelése” – mondta Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája. – „Ennek eredményeképpen, az öt legígéretesebb európai részvény között június óta most először nem szerepelnek bankok; helyüket a lista élén a korábbinál színesebb iparági kör vette át, amelyet a Daimler, az ArcelorMittal és a Ladbrokes képvisel.”

 

A toplistát a német autógyártó, a Daimler részvényei vezetik, tekintve, hogy ennek a papírnak a legmagasabb az éves várható hozama – ennek alapja a valós értéken (fair value) alapuló értékelés és a komoly növekedési potenciál. A Daimler jelentős kínai és amerikai piaci részesedésének köszönhetően globális szinten egyre hatékonyabban tud működni, növekvő profitrátája pedig keresetté teszi a cég papírjait. „Az elmúlt 12 hónapos időszakban az EBITDA 16,1 milliárd dollárt tett ki, amely alig marad el a 2006-ban elért 17,5 milliárdos csúcstól – ez egyértelmű jele annak, hogy a nemzetközi autógyártók nyereségessé g tekintetében gyakorlatilag kilábaltak a válságból” – tette hozzá Peter Garnry.

 

Az európai részvénylista negyedik helyén áll a luxemburgi székhelyű acélgyártó, az ArcelorMittal. A cég papírja egyrészt azért ígéretes befektetés, mert az európai gazdaságoktól a jövő évtől kezdve fokozatos növekedést várhatunk, másrészt, az acél ára az elmúlt időszakban stabilizálódott, amikor a kínai gyártók visszafogták kibocsátásukat. Még tovább javítaná az acél helyzetét az, ha az építőipar lendületet venne – a szakértő alapvetően erre számít.

 

Az angol Ladbrokes a szerencsejáték-piac ismert szereplője. Részvényeinek ára az utóbbi egy év fokozatosan csökkenését követően most stabilizálódni látszik. „A háttérben a cég bevételei lassú ütemben, de stabilan nőnek. A fő nehézséget az jelenti, hogy óriási a nyomás a profitráta emelésére, mert a brit piacon rendkívül éles árverseny folyik a szerencsejátékosok kegyeiért. Mindenesetre úgy látjuk, hogy a cég életében fordulat zajlik, a negatív trend lassan a végéhez ér, az eredményvárakozások feljebb kúsznak, és a következő két évben ezt igazolják majd az egyre javuló eredmények is” – é ;rtékelte a céget Peter Garnry.

 

A szakértő szerint az Európai Központi Banktól várt mennyiségi lazítással kapcsolatos várakozások vegyes hatással lesznek a részvénypiacra. Ezen a területen Európa jelentős elmaradásban van az Egyesült Államokhoz képest; Mario Draghi, az EKB elnöke nemrégiben világossá tette, hogy előbb-utóbb az EU-nak is lépnie kell a gazdaság élénkítése érdekében. „Európában az infláció továbbra is csökken, a gazdasági aktivitás szintje alacsony. Mégis, annak ellenére, hogy egyelőre sem az üzleti szféra, sem a befektetők nem túlzottan optimisták, mi úgy látjuk, hogy az euróövezet fokozatosan képes lesz kimozdulni a jelenlegi lassú növeked ési pályáról” – összegzi az európai piacok kilátásait Peter Garnry. – „Amikor pedig ez a folyamat beindul, befektetőként az olyan konjunktúra-iparágakra koncentrálhatunk, mint a nyersanyagok, az építőipar, a bányászat, az autógyártás, a pénzügyi szolgáltatások vagy a nem alapvető fogyasztási cikkek – és ahogyan az a toplistából is látható, a részvények legfrissebb értékelése alapján már ebbe az irányba haladunk.”


Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: