Felfelé indulhatnak az európai tőzsdék
Az európai kereskedés kezdete előtt piaci szakértők a londoni FTSE-100 indextől 41-62 pont, 1,1 százalék, a frankfurti Xetra DAX indextől 44-68 pont, 1,1 százalék, a párizsi CAC-40 indextől 22,35 pont, 1,1 százalék emelkedést vártak. A három hónapos csökkenés után októberben már emelkedést mutató kínai ipari termelési adat a javuló világgazdasági kilátások reményében szintén javíthat a befektetői hangulaton, ami elsősorban a nyersanyagipari ágazatok részvényeinek erősödésében tükröződhet.
Az olaj ára emelkedett a globális kereskedelem ázsiai szakaszában az európai rendezés és a javuló világgazdasági kilátások reményében emelkedő tőzsdei árfolyamokat követve. A WTI nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre a globális kereskedelemben az európai kereskedés kezdete előtt mintegy két órával hordónként 88,09 dollár, 69 centtel, 0,79 százalékkal magasabb a pénteki amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj jegyzése 110,21 dollár hordónként, 65 centtel, 0,59 százalékkal magasabb a pénteki zárásnál.
Az arany ára emelkedett kissé az ázsiai kereskedési szakaszban, amit az arany utóbbi időben tanúsított euró árfolyam követő magatartásának tulajdonítanak a piacon. A határidős jegyzés legközelebbi teljesítésre unciánként 1.646,80 dollár, 10,70 dollárral, 0,65 százalékkal magasabb a pénteki amerikai zárásnál. Az arany ára 1.647,85 dollár unciánként, 5,85 dollárral, 0,36 százalékkal magasabb a péntek esti New York-i árnál. (MTI)