Felfüggesztették az RFV kerekedését (frissített 2.) - indoklás

A Tőzsde vezérigazgatójának 287/2010. sz. határozata az RFV Nyrt. törzsrészvényei kereskedésének felfüggesztéséről a 2010. szeptember 3-i Tőzsdenapon 9 óra 29 perctől a Tőzsdenap hátralévő részére.

Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság többségi tulajdonában lévő leányvállalata nyerte meg a románai Zilah önkormányzata által a város távfűtési rendszerének korszerűsítésére és üzemeltetésre kiírt koncessziós pályázatot. Az RFV 9 Mrd forint összegű 4 éves fejlesztési programot tervez megvalósítani. A város távhő szolgáltatását 49 évre nyerte el az RFV többségi tulajdonában lévő leányvállalata, évi 4 millió forint koncessziós díj mellett. RFV a projekt pénzügyi hatásaként évi 1,5 Mrd forint összegű EBIDTA-val számol. A zilahi beruházás lesz a vállalat eddigi legnagyobb fejlesztése.

 

Zilah önkormányzata a mai napon hirdette ki, hogy az RFV Nyrt többségi tulajdonában lévő leányvállalata nyerte meg a város távhő rendszerének korszerűsítésére, üzemeltetésére és teljes körű távhő-szolgáltatásra kiírt pályázatát. A szerződéskötés még várhatóan 30 napot vesz igénybe. A fűtést a régi rendszeren az RFV 2010 november 15-ig tervezi megkezdeni. A most induló 4 éves időtartamú beruházási program összköltsége 9 Mrd forint, amelynek 70%-a várhatóan már a 2010-es és 2011-es üzleti évben megvalósul. Ezzel az RFV már a második romániai város távhő-rendszerének kiépítését és üzemeltetését nyerte el rövid időn belül.


A zilahi projekt EBIDTA termelő képessége mintegy 5000 visszacsatlakozó lakás esetén is már évi 1,5 Mrd forint, évi 4 Mrd forint árbevétel mellett. A programot az RFV 30%-ban saját tőkéből, 70%-ban bankhitelből, illetve a kötvényprogram keretében kibocsátandó kötvényekből kívánja finanszírozni. Az RFV eddig összesen 7 Mrd Ft értékben valósított meg beruházásokat, a zilahi beruházás lesz a vállalat eddigi legnagyobb fejlesztése.


Zilahon a távfűtési szolgáltatást a múltban 21.000 lakás vette igénybe, azonban a szolgáltatás nagymértékű leromlása miatt jelenleg csupán 750 lakás és 45 intézmény csatlakozik a hálózatra. Lakossági felmérések is alátámasztják az RFV azon várakozását, hogy 2 éven belül a lakosság jelentős része igénybe veszi majd a távfűtési rendszert. A gyors visszacsatlakozást segíti a távhő-szolgáltatás nemrégiben megváltozott román jogszabályi környezete is, amely szerint a hálózatról leválóknak kell viselni a távhő-hálózat ebből fakadó veszteségét.


Az önkormányzati és lakossági fogyasztók mellett a környék ipari fogyasztóinak energiaigényét is kiszolgálja majd a vállalat. Korábban több ipari fogyasztó energiaigényét is a távhő vállalat elégítette ki, akik a lakossághoz hasonlóan az elégtelen minőségű szolgáltatás miatt váltak le a távhő-rendszerről. Az RFV megoldása lehetőséget biztosít számukra, hogy az egyedi energia-előállításnál olcsóbban jussanak energiához. Az ipari fogyasztók és a város lakosságának hőigényében mutatkozó műszaki és ellátási szinergiák nagy lehetőséget teremtenek az RFV számára az fogyasztók együttes, hatékony kiszolgálására.


A projekt környezeti fenntarthatósága és a gazdaságosság érdekében az RFV energiahatékonysági fejlesztések mellett erőteljesen támaszkodik megújuló energiaforrásokra is. Az ipari fogyasztók ellátásának céljából a vállalat nagy hatékonyságú kogenerációs energiatermelő-rendszert tervez üzembe helyezni, és a hőtermelő kapacitás további jelentős részét pedig biomassza kazánok fogják biztosítani. A hálózat felújítása során a rendszer hatásfokának nagymértékű növelését, a szolgáltatás biztonságának és minőségének drasztikus javítását fogja elérni a vállalat. Az RFV által tulajdonolt, illetve üzemeltetett hőkapacitás eddig 75 MWt volt, a zilahi rendszer teljes hőkapacitása további 75 MWt, villamos kapacitás pedig 10 MWe lesz.


Az RFV a projektet két cégen keresztül valósítja meg. A társaság 100%-os tulajdonában lévő romániai leányvállalata, az RFV Energy Generation S.A. fogja megépíteni és üzemeltetni az energiatermelő egységeket, amely a lakossági és ipari fogyasztók hő- és energiaigényét biztosítja. A most pályázatot nyert, az RFV 51%-os és a Zilahi Önkormányzat 49%-os tulajdonában lévő RFV Distriterm pedig a település távhő-szolgáltatását biztosítja majd.


Kassai Ákos, az RFV Nyrt. vezérigazgatója szerint a zilahi pályázat elnyerése fordulópont a társaság fejlődésében. A projekt mérete kiemelkedik az eddigi beruházások közül. Az önkormányzati és lakossági ügyfélkör pedig kiegészül az ipari fogyasztók kiszolgálásával.


„Zilahon a környezetbarát csúcstechnológia alkalmazása révén elérendő hatékonyság növekedés, az ellátás jelentősen emelkedő színvonala, valamint a 49 éves szolgáltatási jog együttesen biztosítja majd az átlag feletti részvényesi értékteremtést.”- állítja a vezérigazgató.

 

 


 

 

A Kibocsátó 2010. szeptember 3-án arról tájékoztatta a Tőzsdét, hogy olyan rendkívüli tájékoztatást kíván közzétenni, amely nagymértékben befolyásolhatja a részvények árfolyamát, erre tekintettel kérte részvényei kereskedésének felfüggesztését.

 

Az energetikai beruházásokkal foglalkozó társaság részvényeire 7.180 forinton született az utolsó üzletkötés, ez 20 forinttal, 0,28 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróáránál.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: