Felfutóban a balatoni ingatlanpiac - mindenki nyaralót vesz

Ismét nagyon erősen indult a balatoni nyaralóvásárlási szezon, 2015 első négy hónapjában az Otthon Centrum tapasztalata szerint csaknem 40 százalékkal nőtt az adásvételek száma előző év azonos időszakához képest; megközelítőleg 1.400 ingatlan cserélt gazdát idén, és ha ez az ütem egész évben kitart – amihez minden feltétel adott –, akkor 2015-ben átlépheti a 4.000-es határt a balatoni vízparti települések forgalma.

Felfutóban a balatoni ingatlanpiac - mindenki nyaralót vesz

Siófokon és Balatonfüreden az árak mind a lakások, mind a családi házak tekintetében – 330 és 220 ezer forintos négyzetméter árral - már a budapesti árszintet közelítik. A vevők továbbra is túlnyomórészt magyarok, kivéve Siófokon, ahol az első negyedévben volt említésre méltó számú külföldi vásárló is, de arányuk nem lépte át a 10 százalékot. A Balatonon vásárlók között a 40 év és annál idősebb korosztály van többségben, de gyakori, hogy 2-3 generáció igényeit is figyelembe véve vásárolnak.

 

2014-ben a balatoni vízparttal rendelkező települések ingatlanforgalma – ideértve a lakóingatlanokat és az üdülőket is – az Otthon Centrum becslése szerint megközelítette a 3.000 adásvételt. „Az idei év még a tavalyinál is dinamikusabban indult a Balaton partján, tapasztalatunk szerint 40 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát az első négy hónapban, tavalyhoz képest” – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. – „A teljes éves forgalom ezt az ütemet tartva elérheti a 4.000 ingatlant is az év végére.”

 

Balatoni vízparti települések, lakóingatlanok és üdülők forgalma (db)


2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014 *

lakóingatlan

2783

1788

1626

1630

1586

1703

2150

üdülő

825

633

874

838

815

764

815

Összesen

3608

2421

2500

2468

2401

2467

2965

Forrás: KSH, Otthon Centrum

* Otthon Centrum becslés

 

A szezon nagyon korán indult a „magyar tenger” partján, már a január is kiemelkedő forgalmat hozott az adásvételek számában, az azt követő hónapok pedig még erősebbek voltak. Korábban, a válság éveiben, a balatoni nyaralóvásárlási szezon március környékén indult, de 2014-ben és 2015-ben a szezonkezdet egyre korábban kezdődött, az idei januári forgalom csaknem elérte a 2013-ban, a szezonban jellemző havi forgalmi szintet.

 

Mit és mennyiért?


Átlagos négyzetméter árak néhány nagyobb város vonzáskörzetében, 2015 első négy hónapja


használt családi ház, nyaraló

használt téglaépítésű lakás

Keszthely és környéke

170 000 Ft

170 000 Ft

Balatonfüred és környéke

200 000 Ft

280 000 Ft

Balatonlelle és környéke

170 000 Ft

275 000 Ft

Siófok és környéke

225 000 Ft

335 000 Ft

Forrás: Otthon Centrum

 

A kereslet bővülése az árak változásában is érezhető, az árak emelkedése 2015 első négy hónapjában, meghaladta az 5 százalékot a családi házak és nyaralók esetében az előző év azonos időszakához képest. A lakásoknál pedig még ennél is 2-3 százalékponttal nagyobb növekedést mért az Otthon Centrum. Siófokon és Balatonfüreden az egy négyzetméterre vetített árak a budapesti átlaghoz közelítenek. Bár az árak már nem a mélyponton vannak, a következő években további áremelkedés várható, így nem érdemes sokáig halogatni a nyaraló vásárlást, már ezt a nyarat is a saját nyaralóban élvezhetik a gyorsan döntő vevők. Bár a nyaralóvásárlás alapvetően egy hosszú távú döntés, nem ritka, hogy a vevők még nyárig le akarják zárni a tranzakciót, hogy azonnal kihasználhassák új ingatlanukat.

 

Balatonfüreden és környékén 2015 első négy hónapjában a családi házak piacán a leginkább a 20 és 25 millió forint között kínált családi házak voltak keresettek, minden negyedik vásárló ilyen árfekvésű házak iránt érdeklődött. A kereslet viszonylag széles skálán oszlik meg, mivel az Otthon Centrum több érdeklődést regisztrált 40 és 60 milliós családi házakra is. Ezek már panorámás, vagy part menti, nagy, 200 négyzetmétert meghaladó alapterületű házak. A 20 és 25 millió közötti kínálat esetében is 100 négyzetméternél nagyobb házak a legkeresettebbek. Balatonfüred környékén a nyaraló besorolású ingatlanok között a legtöbb vevő a 7 és 10 millió közöttieket kereste, de mutatkozott érdeklődés a 15 millió forint körüli nyaralókra is.

 

Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn is keresettek voltak az olcsó, 5 millió körüli, 30-50 négyzetméter körüli lakások. A városban a társasházi lakások piaca is élénkülőben van, különösen keresettek az új építésű lakások, azon belül is népszerűek a part-közeli ingatlanok, apartmanok, nyaraló lakások a nem ritkán 1 millió forint/négyzetméter ár ellenére is. Befektetői szemmel keresettek a belterületi telkek, melyekre minimum 4 lakásos ingatlant lehet építeni.

 

Balatonlellén és környékén az érdeklődők csaknem fele 9-12 milliós családi házakat keresett, ezek jellemzően Balatonlelle környéki kisebb településeken találhatóak. Lellén, Fenyvesen, illetve Bogláron a drágább, 15-20 milliós családi házak is keresettek. Nyaraló besorolású ingatlanokat 5 és 10 millió forint között kerestek 2015 első négy hónapjában, jellemzően a Balatonlelle körüli településeken. Balatonlellén a kis alapterületű, 25-35 négyzetméter körüli újépítési lakások is nagyon kapósak voltak, ezek eladási ára átlagosan elérte a 370.000 forintot négyzetméterenként. Az új lakás vásárlóknál sok a befektető, szinte minden második vevő ilyen céllal vásárol. Némi élénkülés tapasztalható a nyaralóövezeti telkek iránt is. A vevők az egész országból érkeznek, elsősorban Budapestről és Pest megyéből, Kaposvárról, Pécsről, de a keleti nagyvárosokból is tapasztalható érdeklődés.

 

Keszthelyen és környékén, a családi házak piacán a legtöbb vevő 15-16 milliós házakat keresi, ezek jellemzően 120 és 150 négyzetméter körüliek. A kereslet viszonylag széles sávon oszlik meg, az Otthon Centrum komoly érdeklődést tapasztalt 25 és 30 millió forint között kínált házakra is. Keszthelyen, a városban szintén széles ársávon mozog a kereslet, a 2015 első négy hónapjában regisztrált eladások 6 és 30 millió forint között szóródnak. A nyaraló besorolású ingatlanok esetében a Keszthely környéki településeken 9 és 10 milliós nyaralók nagyon keresettek, ezek jellemzően kisebb, 50-60 négyzetméter alapterületű ingatlanok. Van érdeklődés a drágább, 13-15 milliós nyaralókra is. Keszthelyen a 9-10 milliós lakások voltak a leginkább keresettek, de a környéken az olcsóbb, 7 milliós lakások is kapósak.

 

A Siófokhoz közel eső településeken sok vevő kereste a 13-15 milliós áron kínált családi házakat, a városban is nagy piaca van ezeknek az ingatlanoknak, de a drágább, 20-25 milliós családi házak is keresettek. Van kereslet a drágább házakra is, az Otthon Centrum regisztrált érdeklődést 30, 40 és 45 milliós házakra is. Siófokon és környékén a nyaraló besorolású ingatlanok esetében sokan kerestek 10-11 milliós ingatlanokat. A városban az új, vagy újszerű lakások is keresettek, a vízparthoz közeli, panorámás lakások négyzetméter ára az 500.000 forintot is meghaladja.

 

Velencei-tó

A Velencei-tónál, használt családi házak esetében a négyzetméter árak 2015 első negyedévében 180.000 forint körül alakultak, ami minimálisan magasabb a tavalyi év ugyanezen időszakában tapasztalt, kb. 175.000 forint körüli árszinthez képest. A forgalomnövekedés egyelőre nem olyan jelentős 2015 elején, mint a Balatonnál, a Velencei-tó körül éves szinten 450 körüli tranzakcióra számít az Otthon Centrum. A piac minden szegmensben megmozdult, de továbbra is a 8-12 millió forint között kínált, 300-400 négyzetméteres nyaralók a legkeresettebbek. Családi házak között a 14-15 milliós családi házak voltak a legkelendőbbek.

 

Velencei-tó, vízparti települések, lakóingatlanok és üdülők forgalma (db)


2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014 *

lakóingatlan

431

250

258

241

212

223

238

üdülő

166

109

133

154

127

149

159

Összesen

597 

359 

391 

395 

339 

372 

397

Forrás: KSH, Otthon Centrum

* Otthon Centrum becslés


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: