Felmérés: 10-ből 9 nyelvtanuló vizsgázna online, és ehhez az eszközei is megvannak

A nyelvtanulók körében a járványhelyzet ellenére változatlan igény mutatkozik a nyelvvizsgák iránt. Tízből kilencen szívesen kipróbálnák az otthonról letehető, online nyelvvizsgát, és ugyanilyen arányban rendelkeznek is az ehhez szükséges eszközökkel. A megkérdezettek kétharmada továbbra is komplex vizsgát tenne – ez derül ki az Euroexam International 3.140 nyelvtanulót elérő felméréséből.

Felmérés: 10-ből 9 nyelvtanuló vizsgázna online, és ehhez az eszközei is megvannak

Mintegy 40.000-en szándékoznak nyelvvizsgázni

A korábbi évek első hat hónapjában mintegy 40-42.000 nyelvtanuló próbálkozott a nyelvvizsga megszerzésével. Az idei év járványhelyzet által érintett hónapjaiban, a nyelvvizsgáztatási főszezonjában is hasonlóan alakult a nyelvvizsga iránti érdeklődés – ez derül ki abból az online felmérésből, amit az Euroexam International 3.140 aktív nyelvtanuló körében végzett el az otthoni online nyelvvizsgáztatás lehetőségét megnyitó kormányrendelet kihirdetése után.

A 3.140 válaszadó több mint háromnegyede (76,6 százaléka) úgy nyilatkozott, hogy idén március és szeptember között tervezett nyelvvizsgázni, mielőtt tudomást szerzett volna a koronavírus-járványról. A válaszadó nyelvtanulók további 12 százaléka ugyan nem tervezett nyelvvizsgát, de ha a sikeres részvizsgáért is pluszpontot kaphatna a felvételin, akkor elgondolkodna rajta.

Több mint 90 százalék szívesen kipróbálná az otthoni online vizsgát

A felmérés válaszadóinak 96 százaléka szívesen kipróbálná az otthonról letehető online nyelvvizsgát. A válaszadók 62 százaléka szerint a jelenlegi járványhelyzetben számára egyenesen ez lenne a legjobb megoldás. 32 százalék számára fontos szempont, hogy az online vizsga ne térjen el a már megismert nyelvvizsgától, amire eddig papíron készültek. A válaszadók 31 százalékának nagyon fontos lenne, hogy megfelelő segítséget kapjon a számítógépes vizsga megismeréséhez és a gyakorláshoz. A megkérdezettek mindössze 6 százaléka idegenkedik az online vizsgától: 186 nyelvtanuló felelte azt, hogy egy ilyen vizsgába nem merne belevágni.

Mennyibe fog kerülni az egyetemi/főiskolai képzés? Számold ki ITT!

Tízből kilencen rendelkeznek az otthoni online vizsgához szükséges eszközökkel

A döntő többség számára az otthoni nyelvvizsgának nem lenne technikai akadálya, hiszen 78 százalék háztartásában van olyan laptop, amelyben van beépített webkamera és mikrofon, további 10 százalék pedig olyan asztali gépet tudna használni, amelyhez külső webkamera és mikrofon csatlakozik. Közülük 93 százalék ráadásul úgy nyilatkozott, hogy egyszerre kettő, kamerával rendelkező eszközt, kamerás-mikrofonos számítógépet és kamerával ellátott mobiltelefont is tudna használni, ha az otthoni nyelvvizsga ezt megkövetelné.

„Ez az adat azért különösen érdekes, mert az otthoni nyelvvizsgák esetében e két eszköz egyidejű használata biztosíthatja a személyes jelenlétű, akkreditált tantermi vizsgákhoz hasonló hitelesség és biztonság megteremtését. A „virtuális vizsgafelügyelő” ily módon a vizsgázó környezetére is ráláthat, ezzel kiküszöbölhetők az esetleges csalások” – mondja Rozgonyi Zoltán, az Euroexam International vezetője.

Kétharmad komplex vizsgát akar

Az Euroexam-felmérés válaszadóinak közel kétharmada úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben komplex nyelvvizsgát szeretne tenni, és a részvizsgát csak 26,3 százalék választaná. 
A komplex vizsga iránti kiemelkedő érdeklődés azért is figyelemreméltó, mert az idei felvételire vonatkozó könnyítés szerint a tanév során megszerzett sikeres írásbeli vagy szóbeli nyelvvizsga után is jár a komplex vizsgáért más években megszerezhető többletpont.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: