Felminősítette Görögországot a Fitch

Előzetes bejelentésének megfelelően visszaemelte Görögországot a korlátozott nem törlesztői kategóriából, és mélyen spekulatív, de mégsem csődhelyzeti új szuverén besorolást állapított meg a görög adósságra kedden a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy a magánbefektetők részvételével végrehajtott adósságcsere-program jelentősen javította Görögország adósságszolgálati profilját.

A legnagyobb európai hitelminősítő kedd este Londonban bejelentette, hogy Görögország hosszú futamidejű szuverén hazai és küladósságának osztályzatát a múlt pénteken megállapított, korlátozott mértékben nem törlesztői státust jelző "RD" - restricted default - szintről "B mínusz"-ra emelte, stabil kilátással. A Fitch ugyancsak "B mínusz" osztályzatot adott az adósságcsere során a magánbefektetőknek kibocsátott, görög jogi szabályozás hatálya alá eső új kötvényekre.

 

A keddi minősítési lépés előzményeként - a Fitch Ratings ismertetése szerint - hivatalos megerősítést nyert, hogy a magánszektorbeli kötvénybefektetők 96 százaléka vett részt az értékvesztéssel végrehajtott adósságcserében - distressed debt exchange (DDE) -, és ennek során elsődlegesen 177 milliárd euró névértékű, görög jogi szabályozás hatálya alá eső állampapírt cseréltek át új kötvényre. A hitelminősítő szerint az értékvesztéssel végrehajtott adósságcsere és a kötvénytulajdonosokra rótt veszteségek jelentősen javították Görögország adósságszolgálati profilját, és csökkentették annak kockázatát, hogy az új görög állampapírok esetében rövid távon ismét törlesztési nehézségek állnak elő.

 

A Fitch Ratings mindazonáltal úgy látja, hogy továbbra is komoly és érdemi a kockázata Görögország törlesztésképtelenné válásának, tekintettel a még mindig nagyon magas eladósodottságra és azokra a rendkívüli gazdasági kihívásokra, amelyekkel Görögország szembesül. Mindezt tükrözi a mélyen spekulatív "B mínusz" besorolás - áll a hitelminősítő kedd esti londoni elemzésében. A Fitch becslése szerint az adósságcsere-program után kialakuló alacsonyabb kamatok és a további költségvetési konszolidációs intézkedések révén a hazai össztermékhez (GDP) mért görög államháztartási hiány a tavalyi 9,5 százalék körüli szintről az idén 4,5 százalékra csökken.

 

A hitelminősítő szerint elképzelhető egy olyan lefelé tartó közadósság-pálya, amelyet követve a GDP-arányos görög államadósság-ráta az EU és az IMF által célba vett 120 százalék környékére csökken 2020-ra, ám ez nagyon erősen függ a költségvetési takarékossági intézkedések végrehajtásával és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos előzetes feltételezésektől. A Fitch szerint a görög közfinanszírozás fenntarthatósága, és végső soron Görögország euróövezeti tagsága múlik a szerkezeti és költségvetési reformok végrehajtásán és hatékonyságán. Más nagy londoni házak szerint nincs sok esély e reformok végrehajtására.

 

A Commerzbank közgazdászai befektetőknek összeállított, Londonban minap ismertetett helyzetértékelésükben közölték: az elmúlt két év tapasztalatai alapján kétlik, hogy az adósságátrendezés által nyert időt Görögország ki tudja használni a talpra állást akadályozó két fő probléma megoldására, vagyis "a túlméretezett, hatékonyság nélkül működő és részben korrupt" közszféra teljes körű reformjára, valamint a görög gazdaság versenyképességének helyreállítására. A cég elemzői szerint még az is bizonytalan, hogy a heves ellenállás közepette a kormány egyáltalán be tudja-e vezetni ezeket a reformokat, emellett "teljesen nyitott kérdés" az is, hogy a hamarosan esedékes választások után meglesz-e a megígért reformokhoz szükséges politikai többség.

 

A Commerzbank szakelemzői mindezek alapján "meglehetősen valószínűtlennek" nevezték, hogy Görögország a 2020-as határidőig az IMF által követelt 120 százalék körüli szintre tudja csökkenteni GDP-arányos államadósság-rátáját. A cég szerint az IMF "nagyon derűlátó" növekedési és hiány-feltételezésekre építette görög adósságfenntarthatósági elemzését. Ha ugyanis a görög gazdaság évente átlagosan csak 0,4 százalékkal növekszik a 2012-2020 közötti időszakban a hivatalosan feltételezett 0,9 százalék helyett, akkor a görög államadósság-ráta még 2020-ban is a GDP-érték 127 százaléka lesz.

 

Ha pedig a kamatkötelezettségek teljesítése előtt számolt elsődleges államháztartási többletek átlaga 1,7 százalék lesz a tervezett 2,2 százalék helyett, akkor 2020-ban a görög államadósság-ráta 129 százalék lesz a Commerzbank elemzőinek számítási modellje szerint. A Fitch Ratings jelenleg a három globális hitelminősítő közül az egyetlen, amelyik nem csődközeli besorolást tart érvényben Görögországra. A Standard and Poor's március elején Londonban bejelentette, hogy a Görögországra érvényben tartott hosszú és rövid futamú szuverén adósbesorolásait az addigi "CC", illetve "C" szintről "SD"-re - selective default, vagyis szelektív nem törlesztő kategóriába - süllyesztette.

 

Indoklásában az S and P kiemelte, hogy ha egy adósságkibocsátó egyoldalúan módosítja valamely adósságkötelezettség kibocsátásának eredeti feltételrendszerét és kondícióit - ahogy a Standard and Poor's megítélése szerint Görögország tette a magánszektorbeli befektetők bevonásával végrehajtott adósságcserével -, azt a hitelminősítő saját kritériumai alapján tényszerűen nem törlesztésnek tekintheti. A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Moody's Investors Service - ugyanilyen indoklással - az általa használt besorolási metodika lehetséges legrosszabb adóskockázati osztályzatára, "C"-re minősítette vissza minap a görög besorolást. (MTI)


Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás: