Felpörgött a felszámolások száma az építőiparban

Az elmúlt öt évben messze az idén augusztusban indították a legtöbb felszámolást az építőiparban, nőtt a végelszámolások száma is a tavaly augusztusihoz képest, az ágazat kilátásai pedig továbbra is borúsak - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán.

Bár augusztusban a cégbíróságok munkarendje miatt jellemzően kevesebb felszámolási eljárás indult mint a korábbi hónapokban, a nyolcadik hónapban 237 céget döntöttek be, ami kevesebb ugyan a júliusi 339-nél, ám 72-vel több az egy évvel korábbi 165-nél.
    

Az előző év augusztusához viszonyított növekedési ütem 43,6 százalékos, ami a júliusi stagnáláshoz képest jelentős növekedés. "Az ágazatban szinte semmi sem változott, sőt az augusztusi szabadságolások után ősszel sajnos komoly esély van a felszámolási eljárások indításának ugrásszerű növekedésére - kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója a közleményben.
    

A végelszámolásoknál még markánsabban rajzolódik ki az ágazat mélyülő válsága. Az augusztusban feljegyzett 208 végelszámolás 86-tal több, mint 2010 hasonló időszakában volt. Idén a végelszámolások száma az év első hónapjaiban rendre meghaladta a 400-at - tavaly havonta jellemzően 200 körül alakult a mutató.
    

"A gyors idei növekedés mögött a bíróságok által a mérleg leadásának hiánya miatt indított tömeges kényszer-végelszámolások állnak" - mondta az Opten stratégiai igazgatója. Adataik szerint, amennyiben minden, pénzügyi beszámoló leadását elhanyagoló céget eljárás alá vonnak, várhatóan még jó ideig fennmarad a magas végelszámolási arány.
    

A gyorsuló cégfluktuációt támasztja alá az új vállalkozások száma is, bár a cégalapítási kedv mind az előző hónaphoz, mind tavaly augusztushoz képest csökkent. Idén augusztusban 386 új építőipari céget jegyeztek be, egy évvel korábban 408-at, júliusban pedig 417-et. Kevéssé valószínű, hogy az építőipari kereslet húzza a cégalapításokat, sokkal inkább a "céghalmozók" folyamatos jelenléte - vélekedik az Opten. Hozzáteszik: bár a kormányzati szándék egyértelmű az adósságot hátrahagyó cégvezetők felelősségre vonására, a megvalósításig "még hosszú az út". Nem hagyhatóak ki a komoly szakmai egyeztetések, csak ezek fényében lehet kialakítani a pontosan szabályozott, hatékony jogszabályi hátteret - fogalmaznak.
    

Megjegyzik, hogy az értékelésükkel egybecseng a KSH legfrissebb jelentése az ágazatról: eszerint egy év alatt nagyon jelentősen visszaesett mind a kibocsátás, mind pedig a szerződésállomány. Júliusban mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva az építőipari termelés volumene 15,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az év első hét hónapjában pedig az építőipari termelés 10,6 százalékkal elmaradt a 2010 azonos időszakitól. Az építőipari vállalkozások 2011. július végi szerződésállományának volumene a 2010. júliusihoz képest 34,7 százalékkal, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya több mint kétötödével, az egyéb építményeké 30,4 százalékkal esett vissza - közölte korábban a KSH.

Vegyesen zártak a Wall Street vezető indexei

A szerdai kereskedés során vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok, miközben a befektetők a kormányzati leállással kapcsolatos hírekre figyeltek.
2025. 11. 13. 10:30
Megosztás:

Emelkedéssel zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Emelkedéssel zártak tegnap a főbb európai részvénypiacok, miután kitartott az optimizmus, hogy az amerikai kormányzat leállás akár néhány napon belül véget érhet.
2025. 11. 13. 10:00
Megosztás:

Az ESG nem trend, hanem jövőkép” – a Soproni Egyetem ESG-képzései

A Soproni Egyetem, mint Magyarország Zöld Egyeteme ESG-képzéseivel új szintre emelte a fenntarthatóságról való gondolkodást. Az egyetem célja, hogy a jövő szakemberei ne csak megfeleljenek a 21. századi piaci elvárásoknak, hanem képesek legyenek alakítani a változást – a zöld átmenet aktív formálóivá válva.
2025. 11. 13. 09:30
Megosztás:

Covid óta nem látott lakbéresés – megrengetheti a budapesti albérletpiacot a Kúria döntése

A KSH–ingatlan.com lakbérindexe szerint 2025 októberében tovább csökkentek a bérleti díjak Budapesten és országosan is. Októberben az országos index 0,7, a budapesti pedig 1 százalékos lakbércsökkenést mutatott az előző hónaphoz képest. Az elmúlt két hónapban az országos bérleti díjak viszont már közel két százalékkal csökkentek. Ilyen mértékű csökkenésre utoljára 2020 november-decemberében volt példa a koronavírus-járvány kellős közepén. A bérleti díjak csökkenésben komoly szerepet játszik, hogy az Otthon Start Program keresletet von el az albérletpiacról, aminek köszönhetően a kínálat is növekszik, ez pedig egyre nagyobb versenyhelyzetet teremt bérbeadói oldalról. A budapesti albérletpiacot is jelentősen átrendezheti a Kúria döntése, ami jogszerűnek találta az airbnb-zés kitiltását a VI. kerületből. A döntés 2026-tól lép hatályba, ami érezhetően növelheti a terézvárosi hosszútávra kiadó (és/vagy eladó) lakáskínálatot a következő hónapokban, ami még tovább fékezheti az albérletárak emelkedését. Szintén kérdés, hogy a VI. kerület példája mennyire lesz ragadós a többi belvárosi kerület számára. A fővárosban november elején a bérleti díjak középértéke 260 ezer forintot tett ki. Debrecenben 240 ezer forint, míg a legolcsóbb vármegyeszékhelyeken, Békéscsabán és Szekszárdon 100 ezer forinttal számolhatnak a bérlők.
2025. 11. 13. 08:00
Megosztás:

Javítják a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásának feltételeit Szegeden

Uniós támogatással javítják a sajátos nevelési igényű (SNI), a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekek oktatásának feltételeit a Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, Óvodában és Általános Iskolában, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat intézményeiben - tájékoztatta a Szegedi Tankerületi Központ vezetője az MTI-t.
2025. 11. 13. 07:30
Megosztás:

Jogi vákuum: Azonnali bénulás fenyegeti a cégeket az alapító halála esetén

Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő mintegy negyedét. Karaszi Csaba, a Duna Capital ügyvezetője kiemelte: ha a tulajdonos egyedüli ügyvezetőként hal meg, a cég azonnal képviselet nélkül marad, mivel az ügyvezetői jogviszony a halállal megszűnik és nem örökölhető. Ez jogi vákuumot teremt: nincs, aki aláírjon, utaljon vagy benyújtsa a hatósági beszámolókat. A hónapokig tartó hagyatéki eljárás alatt a cég működésképtelenné válhat, ami akár az adószám törléséhez és a vállalkozás teljes összeomlásához vezethet.
2025. 11. 13. 07:00
Megosztás:

Megbízhatósági válságban a magyar munkaerőpiac– miért tűnnek el a kékgalléros munkavállalók?

A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88%-a a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60%) és a szakmai tapasztalatot (54%).
2025. 11. 13. 06:30
Megosztás:

A legjobb külföldi online játékok magyar játékosok számára – 2025-ös útmutató

Az utóbbi években az online szerencsejáték szó szerint berobbant Magyarországon. Egyre több játékos fedezi fel, hogy a nemzetközi kaszinóoldalak nemcsak szélesebb játékkínálatot, hanem jobb bónuszokat és modernebb technológiát is kínálnak.
2025. 11. 13. 06:28
Megosztás:

Kocsimosót épített a MÁV Szegeden

Szeged-Rendező állomáson új kocsimosót építettek, ezzel több mint 20 év után tér vissza Szegedre a gépi vasútikocsi-tisztítás - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgató szerdán a közösségi oldalán.
2025. 11. 13. 05:30
Megosztás:

Vírus okozhatta az óvodai megbetegedéseket Egerben

November 11-ről 12-re virradó éjjel csaknem negyven gyermeket érintő hányásos, hasmenéses betegség tört ki az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény Joó János Tagóvodájában - közölte hivatalos Facebook oldalán Eger önkormányzata. A szakhatóság vizsgálatainak első megállapításai szerint vírus okozhatta a megbetegedéseket - értesült az MTI.
2025. 11. 13. 05:00
Megosztás:

Az Alensa tovább terjeszkedik Magyarországon

Az Alensa, Európa legnagyobb online kontaktlencse-kereskedője immár három saját üzlettel van jelen Magyarországon: Budapest után Győrben és Pécsen közvetlenül, míg Szegeden, Veszprémben és Dunaharasztiban partner optikákban várja vásárlóit. A vállalat nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is dinamikusan bővül.
2025. 11. 13. 04:30
Megosztás:

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák – így segíthetjük vissza őket a munka világába, már csak egy hét van jelentkezni!

Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja pályafutását, miután gyermeket vállal – ez az arány több mint kétszerese az európai átlagnak[1]. Az ilyen hosszú kiesés a munkából nemcsak a szakmai tudás, hanem az önbizalom megkopásával is járhat, miközben a hazai munkaerőpiac egyik legnagyobb tartalékát éppen ezek az anyák jelenthetik. A Morgan Stanley Return to Work – Lendülj újra munkába! programja ezért képzéssel, mentorálással és rugalmas munkalehetőséggel segíti a legalább egy év karrierszünet után visszatérni szándékozókat – és nemcsak az anyákat, hanem mindenkit, aki hosszabb időre kikerült a munka világából.
2025. 11. 13. 04:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú az agrárium ellenállóképességének növelése

Kulcsfontosságú lesz a jövőben a magyar agrárium ellenállóképességének növelése annak érdekében, hogy az ágazat a hatékonyságát és a versenyképességét tovább javítva meg tudjon birkózni az olyan kihívásokkal, mint amelyek idén érték a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart: a szántóföldi növénytermesztésben az aszály, az állati termékpályákon a száj- és körömfájás, a madárinfluenza és az egyéb betegségek, a kertészeti ágazatokban pedig a fagyok és a szőlő aranyszínű sárgasága, mindezek mellett pedig az árak iránykeresése és a kiszámíthatatlanabb kereskedelempolitika – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzése alapján. Az ágazat ugyanakkor rendkívül alkalmazkodóképes, a jelenlegi vegyes helyzetértékelésből pedig már rövidebb távon pozitív elmozdulást hozhat a beruházási pályázatok kezdődő megvalósítása és az ehhez társuló banki finanszírozás.
2025. 11. 13. 03:30
Megosztás:

Az Otthon Start Program helyzetbe hozta az alacsonyabb keresetű lakásvásárlókat

Az Otthon Start Program októberre átalakította a lakáspiaci erőviszonyokat: az alacsonyabb jövedelmű és fiatalabb vevők számára is elérhetőbbé vált a vásárlás, miközben a piac egészére a stabilitás jellemző. A hitelezési és tranzakciós trendek azt mutatják, hogy a támogatási rendszer nemcsak élénkítette, hanem ki is egyensúlyozta a piacot.
2025. 11. 13. 03:00
Megosztás:

Sok készpénzt tartasz? Akkor most rossz hírünk van számodra

A harmadik negyedév végére rekordszintre, 11 600 milliárd forint fölé emelkedett a lakossági látra szóló és folyószámlabetétek összege, miközben a háztartások már csak alig a pénzük 15 százalékát tartják lekötött formában – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A számlákon lekötés nélkül parkoló összegek miatt évente több százmilliárd forintnyi kamattól esnek el a magyar háztartások.
2025. 11. 13. 02:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: mindig kiállok a BBC függetlensége mellett

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati médiatársaság függetlensége mellett, amelyre szavai szerint különösen nagy szükség van "a dezinformáció jelenlegi korszakában".
2025. 11. 13. 01:30
Megosztás:

Legnépszerűbb használt autók 5-10 millió Ft között

mas részleteket mutatnak a Használtautó.hu január és október közötti adatai a magyar használtautó-piac árkategóriáiról. Míg az 1 millió forint alatti kínálatot az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus uralja, addig a középkategóriában a Golf-Astra-Focus trió a legkeresettebb. A 5–10 milliós ársávban a Tesla Model 3 toronymagasan vezet, míg 10 millió forint felett a BMW és a Mercedes modellek tarolnak, de itt is találunk Tesla autókat a legkeresettebbek között.
2025. 11. 13. 01:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
2025. 11. 13. 00:30
Megosztás:

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás:

100 dolláros XRP árfolyam? Egy elemző egymillió dollárral fogad rá - Egy 1000 dolláros $TAP befektetés akár 1 milliót is érhet – csoda nélkül

Az XRP közösség sosem okoz csalódást, ha a Crypto Twitter élénkítéséről van szó – különösen, ha árfolyam-előrejelzésekről beszélünk. Néhány hetente újabb merész állítás bukkan fel arról, hogy az XRP elérhetetlen magasságokat érhet el.
2025. 11. 12. 23:00
Megosztás: