Fidelity: Ne temessük az ázsiai piacokat!

Az elmúlt hónapokban az amerikai - kínai kereskedelmi háború és egyes feltörekvő piacok (Törökország, Argentína) válságai miatt volatilisak voltak az ázsiai tőkepiacok. Ám a Fidelity International legnevesebb Ázsia-szakértői szerint továbbra is kiváló befektetési lehetőségek adódnak a földrészen. Elsősorban a gyors növekedés, a szélesedő középosztály emelkedő fogyasztása és a vezető technológiai szektorokban megszerzett éllovas szerep miatt ígéretesek az ázsiai befektetések.

Fidelity: Ne temessük az ázsiai piacokat!

Miért éppen Ázsia? A közel 10 éve tartó töretlen fejlett tőkepiaci (elsősorban amerikai) hossz kései ciklusában érdemes a változásokra felkészülni – vélte Adam Lessing, a Fidelity International kelet-közép-európai (CEE) vezetője. Ha ugyanis kezd elpárologni a globális tőkepiaci stimulusok jótékony hatása, akkor akár nagyon gyors befektetői reakciókra is szükség lehet.

Al-Hilal István, a Fidelity International hazai értékesítési vezetője elmondta: éppen ezért érezte úgy a Fidelity International, hogy a magyar befektetőkhöz is közel hozza Ázsiát. Kína, illetve a többi ázsiai piac ugyan messze van, de jó, ha a magyar befektetők is látják, hogy a kínai befektetések mennyire változatosak. Ahogyan ebben a hatalmas országban, a gasztronómiában is sokfajta íz közül lehet válogatni. az északi konyha inkább sós, a nyugati csípős, a keleti édes, Hongkong pedig a tengeri herkentyűkre épít, úgy a befektetési paletta is rendkívül változatos.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


A Fidelity International egy nemzetközi road-show keretében Budapestre is meghívott, a világ legelismertebb, Ázsiára szakosodott befektetési szakemberei közül kettőt: Dale Nicholls és Raymond Ma külön-külön is évtizedes tapasztalatokkal bíró, Hongkongban dolgozó portfólió-menedzserek budapesti előadásait foglaltuk össze.

Stabilabb mutatók

A Fidelity International álláspontja szerint, bár a kereskedelmi háború és a feltörekvő piaci válságok (Argentína és Törökország problémái) miatt az elmúlt hat hónapban az ázsiai piacokon is megnőtt a volatilitás és sok helyen visszaestek az árak, Ázsia valójában lendületben maradt és a kötvény- és részvénypiacain is kiváló belépési pontok kínálkoznak.

A fél éve tartó korrekció után az ázsiai részvénypiacok értékeltsége különösen az előremutató P/E ráta már alacsony, miközben az átlagos sajáttőke-arányos nyereség (ROE) kétszámjegyű, a 15 százalékot közelíti. Az ázsiai cégek a javuló nyereségszámaik ellenére mégis kevés osztalékot vesznek ki, ami a stabilabb tőkeellátottság révén egyrészt egyfajta biztonságot is jelent, de azt is jelzi, hogy a vállalatok még látnak maguk előtt növekedési lehetőségeket.

A fejlett Nyugat előtt

Dale Nicholls, a Fidelity Funds - Pacific Fund portfólió-menedzsere szerint a kínai gazdaság nagyon gyorsan alakul át, egyre erősebb a belső fogyasztás és egyre inkább már a magánszektor cégei a gazdasági növekedés motorjai.
Példája szerint Kínában ma már évente 28 millió új autót adnak el, az Egyesült Államokban csak 18 milliót. A kínai fogyasztók ráadásul nagyon nyitottak a technológiai újdonságokra, így például a modern fizetési megoldásokra. A kínai lakosság 83 százaléka adaptálja a legmodernebb fintech fizetési megoldásokat (elsősorban az AliPay népszerű), az Egyesült Királyságban ez a mutató csak 57 százalékos.
Ázsia egyéb országai közül a szakember kiemelte, hogy Japánban ugyan egyfajta frusztrációt okoz a rendkívül szűk munkaerőpiac és a gyors növekedés hiánya, de a japán vállalatok ma már valóban a technológiai iparág globális vezetői és tőkepiaci szempontból pozitív változás, hogy azt lehet tapasztalni, hogy a vállalati menedzsmentek egyre inkább nyitottak a befektetői, a tőkepiaci gondolkodás irányába.
Más térségekben, elsősorban Indiában és Indonéziában a kedvező demográfiai trendek és a városiasodás táplálja a növekedést.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A legjobb egyedi befektetések

„Mindig három tényezőt érdemes keresni egy vállalat értékelésénél” - mondta el Dale Nicholls – „a hosszú távú növekedési lehetőségeket, a stabil cashflow-termelő képességet és a menedzsment minőségét.”

A szakember ezen szűrők segítségével tudott egykoron kicsi, de ma már rendkívül sikeres cégek (a Hongkong-i Techtronic Industries, illetve az egyaránt kínai BitAuto, Kingsoft, China Lodging – Huazhu Hotels, CBPO - China Biologic Products, Sunny Optical) növekedési történeteibe időben beszállni.
Dale Nicholls a jövőre nézve is bemutatta pár konkrét befektetési fókuszát:

•  Universal Entertainment, a japán cég a szerencsejáték-iparban tevékenykedik, hazájában a legújabb generációs pacsinkó gépeivel sikeres (ez a flipper szerű játék rendkívül népszerű Japánban), de nemzetközi terjeszkedésbe is fogott, az ő befektetése az Okada Manila elnevezésű gigantikus fülöp-szigeteki kaszinó.
•    Corporate Travel Management, az ausztrál utazási cég az ázsiai üzleti utazás piac nagyon gyors növekedését használja ki, ma már a világ hatodik legnagyobb szereplője ebben az üzletágban és deklaráltan a globális piaci részesedésének növelésén dolgozik.
•    Silergy, a Tajvani Értéktőzsdére bejegyzett cég az integrált áramkör tervezés egyik leggyorsabban fejlődő cége, a Fidelity International portfólió-menedzsere külön kiemelte a menedzsment kiválóságát és a világos, határozott növekedési célkitűzést.
•    Noah Holdings, ez egy ma még viszonylag kicsi kínai vagyonkezelő cég, amely a legvagyonosabbaknak kínál prémiumszolgáltatásokat, és Kínában nagyon gyorsan nő ez a piac.

Fontos információ:
 
A befektetők tudomásul veszik, hogy az itt leírt nézetek már nem aktuálisak. Ezek az anyagok nem tekintendők hirdetménynek, a Fidelity befektetéskezelési szolgáltatásainak igénybe vételére vonatkozó felkérésnek vagy ajánlatnak, és bármely befektetési termék megvásárlására vagy eladására vonatkozó ajánlatnak, vagy ezek megvásárlásához vagy eladásához kapcsolódó ajánlatkérésnek sem. A külföldi befektetések hozamát befolyásolják a devizaárfolyam változások. A feltörekvő piacokon a befektetések erre érzékenyebbek, mint a fejlett piacok. Múltbeli teljesítményből nem lehet a jövőbeli eredményekre vonatkozó, megbízható következtetéseket levonni. A befektetések értéke és a belőlük származó jövedelem nőhet és csökkenhet is a devizaárfolyam változások kapcsán.

Kína és a kihívások


A Fidelity International Kínában piacvezető befektetési ház. A Fidelity legnagyobb kínai alapjainak (China Consumer Fund, Greater China Fund, China Opportunities Fund) Raymond Ma a portfólió-menedzsere, ő elsősorban a kínai befektetési lehetőségekkel foglalkozott előadásában.
Raymond Ma elmondta, hogy Kína óriási gazdaság, így az aktuális kihívások is nagyok előtte. Nézete szerint jelenleg négy plusz egy nagyobb kockázatot lehet azonosítani az országban.

Ezek:

•    az amerikai – kínai kereskedelmi háború potenciális eszkalációja,
•    a Kínában tapasztalható magas eladósodottság, és a magas hitelállományok leépítésével járó fájdalom,
•    a helyi deviza fokozatos leértékelődése,
•    a lakossági fogyasztás növekedésének lassulása, amit elsősorban a magas bázis magyaráz,
•    ráadásul óvatosan, de már kopogtat az infláció is.

A szakember a legnagyobb kockázatként kezelhető kereskedelmi háború tárgyalásos megoldásában bízik ugyan, de mindenképpen arra figyelmeztet, hogy amennyiben egy történelmi analógiát vizsgálunk, akkor az Egyesült Államok és Japán közötti kereskedelmi háború a nyolcvanas években komolyan visszafogta japán gazdaságát.


Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor


Miért mégis Kína?

Raymond Ma Kínával kapcsolatban felhívta a figyelmet a folyamatban levő reformokra, például az állami vállalatok átalakításában, illetve az egyedi értékelések fontosságára, miközben a kínai gazdaság erejét egy ABCDE angol kifejezésekből eredő felsorolással támasztotta alá.

•    A – Automation, Artificial Intelligence, vagyis automatizácó és mesterséges intelligencia. Kínában évente 7-8 százalékkal nőnek a bérek, így a vállalatokon erős a költségnyomás. Az automatizáció világszintű éllovasainak a zöme ma már kínai cég (Shenzhen Inovance, Estun Automation, AirTAC International, Hiwin Technologies). Kína emellett élenjáró a mesterséges intelligencia fejlesztésekben is.
•    B - Big Data, az adat óriási kincs, és ez a legnagyobb tételben Kínában áll rendelkezésre, ezért a big data fejlesztésekben – már csak a nagy népessége miatt is - Kína ma már az Egyesült Államokkal egy szinten álló szereplő.
•    C – Cloud, a felőszolgáltatásokban az Amazon, Microsoft, Google piacvezető hármas után ma már a kínai Alibaba a világ negyedik legnagyobb szolgáltatója. Kína 500 legnagyobb vállalata közül egyharmaduk már igénybe veszi a legfejlettebb felhőszolgáltatásokat.
•    D - Domestic Consumption, vagyis belső fogyasztás, Raymond Ma külön is kiemelte a legmodernebb mobil-vásárlások rapid fejlődését.
•    E – Electric Vehicle, Kína az elektromos járművek piacán is éllovas, 2017-ben 600 ezer elektromos járművet adtak el, háromszor annyit, mint az Egyesült Államokban és tízszer annyit, mint Japánban, vagy Németországban.

Innovátor

Kína megérkezett a legfejlettebb technológiájú, az oktatásra, a magasan képzett munkaerőre legtöbbet áldozó országok közé. A húsz vezető internetes cég közül ma már kilenc kínai, öt éve egy ilyen listán még egy kínai nevet sem olvashattunk volna.
Kína többé már határozottan nem csak másolja a legfejlettebb országok technológiáját, de éllovassá vált, olyan ország lett, amely a kutatás-fejlesztésre ugyanannyit áldoz, mint a legfejlettebb nyugati országok– vélte Raymond Ma.


Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: