Fidesz: nincs szó a nyugdíjak megadóztatásáról

Nincs szó a nyugdíjak megadóztatásáról, sem az utazási kedvezmény vagy az özvegyi nyugdíj eltörléséről - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MSZP-s Korózs Lajos hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.

 A szocialista párt elnökségi tagja azt mondta, pártja szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások következményeként a kormánynak a Széll Kálmán-tervet és a konvergenciaprogramot is módosítania kell majd, ami újabb, a nyugdíjasokat sújtó megszorításokat vetít előre. A politikus azt kérdezte a kabinettől, tervezik-e a nyugdíjak megadóztatását, a 65 éven felüliek utazási kedvezményének megszüntetését, illetve az özvegyi nyugdíj eltörlését.
   

 A Fidesz szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Korózs Lajos spekulál és találgat arról, hogy milyen témakörökről fog tárgyalni az IMF Magyarországgal, mivel erről még nincsenek konkrét információk. Selmeczi Gabriella szerint "az MSZP ismételten bebizonyította, hogy nemzetellenes politikát folytat".
    

A kormánypárt szóvivője hozzátette azt is, hogy a rokkantsági nyugdíjakat ezentúl rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásnak fogják hívni, s csak az elnevezés változik, nem pedig az ellátás tartalma. Megjegyezte, az új rendszer bevezetése nélkül is egészségügyi felülvizsgálatra lenne kötelezve 200 ezer ember, hiszen akinek nem élete végéig ismerték el rokkantságát, tehát egészségi állapotában változás, esetlegesen javulás várható, annak felülvizsgálatra kell mennie.
    

Sem a 41 ezer forintos rokkantsági ellátásnak, sem a megváltozott munkaképességűek 28.720 forintos juttatásának, sem pedig a rehabilitációs ellátás 57.440 forintos, "Korózs Lajos által kitalált összege" nem fedi a valóságot, mert az ellátás összegét az érintett átlagkeresetéből számolják ki, tehát nincs egységes összegű ellátás - közölte Selmeczi Gabriella, hozzáfűzve, hogy minden megváltozott munkaképességű az állapotának megfelelő mértékű ellátást kap majd. (MTI)

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota - emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára az Ócsai Tájházban tartott jubileumi ünnepségen csütörtökön, a szaktárca közleménye szerint.
2025. 10. 02. 22:30
Megosztás:

Az Európai Mezőgazdasági Bizottság a hatékonyabb, fenntarthatóbb termelésről tanácskozik Budapesten

Ma kezdte meg ülését az Európai Mezőgazdasági Bizottság Budapesten – egy kétévente megrendezett kulcsfontosságú fórum Európa és Közép-Ázsia országai számára az élelmezéssel és mezőgazdasággal kapcsolatos témákban. A negyvennegyedik ülésszak középpontjában az a kihívás áll, hogy hogyan termeljünk kevesebből többet, további főbb témák az inkluzív élelmezési- és mezőgazdasági politikák, a digitális megoldások és a fenntartható beruházások.
2025. 10. 02. 22:00
Megosztás:

17 járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket

Tizenhét járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket az Energiaügyi Minisztérium (EM) javaslatára - közölte a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2025. 10. 02. 21:30
Megosztás:

Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is

A Green Factory véglegesítette az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlását, így a korábban bejelentett magyarországi és romániai tranzakciókat követően mostantól az Eisberg lengyelországi üzeme is hivatalosan a Green Holding csoport tagjaként működik tovább. A felvásárlásnak köszönhetően a Green Factory árbevétele meghaladja az 1,3 milliárd zlotyt (kb. 120 milliárd forintot), és a vállalat nyolc gyárból szolgálja ki vásárlóit napi szinten, 12 országban, több mint 1500 munkavállalóval. A mostani lépés tovább erősíti a cég jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban, a friss zöldségek, salátakeverékek és kész saláták piacán.
2025. 10. 02. 21:00
Megosztás:

Még mindig menekülnek a belvárosból a budapestiek – Mit hoz az Otthon Start?

Hosszú évek csökkenő tendenciája után 2024-ben élénkült a Budapesten belüli költözés. A legkevésbé népszerűek továbbra is a belvárosi kerületek voltak, melyeknek csökkent a lélekszáma. Ősszel az Otthon Start program még jobban felértékelheti a külső, eddig elfelejtett részeit a fővárosnak, mivel a belső részeken már alig találni olyan lakást, ami belefér a 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátba – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2025. 10. 02. 20:30
Megosztás:

EM: több mint 8000 pályázó a vállalati e-autó programban

A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 20:00
Megosztás:

Düsseldorfban is irodát nyitott a MET Csoport

A svájci központú integrált európai energiavállalat, a MET Csoport hivatalosan is megnyitotta új düsseldorfi irodáját. A rendezvényen a cégcsoport üzleti partnerei, ügyfelei és a gazdasági élet képviselői vettek részt.
2025. 10. 02. 19:30
Megosztás:

Hatalmas lökést ad a magyar építőiparnak a vezető hazai lakásfejlesztő

A magyar újlakáspiac élénkülése nemcsak a vásárlói oldalon hoz rekordokat, hanem az építőiparra, ezen keresztül pedig a gazdaságra is jelentős hatással van. Magyarország piacvezető lakóingatlan-fejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia a tervezett 1000 helyett közel 1500 új lakás értékesítését indítja el az idén, ami mintegy 130 milliárd forintnyi megrendelést jelent az építőiparnak.
2025. 10. 02. 19:00
Megosztás:

A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés

Egyik napról a másikra több mint duplájára, 114%-kal, kilogrammonként 94 Ft-ról 204 Ft-ra emelte a reklámhordozó papírok EPR-díját egy, a Magyar Közlöny 2025/106. számában szeptember 22-én kihirdetett minisztériumi rendelet.
2025. 10. 02. 18:30
Megosztás:

Ingatlanpiaci kutatás: 10-ből 9-en nehézségekre számítanak

Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között. Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatása alapján a Duna House ÉPP JÓKOR! néven új márkakommunikációs platformot és országos kampányt is indít, amelyek középpontjában az ingatlanvásárlók és -eladók támogatása, edukációja és felhatalmazása áll az Otthon Start Program által is fűtött piaci környezetben.
2025. 10. 02. 18:00
Megosztás:

Együttműködővé vált a GVH-val népszerű influenszer

Újabb influenszer ügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy Halmi Bence közösségi média tartalomgyártó reklámmegjelölés nélkül népszerűsítette a saját vállalkozásának szolgáltatásait. A TikTok-on mintegy 422 ezer, az Instagramon pedig több mint 37 ezer követővel rendelkező influenszer és cége az eljárás során együttműködővé vált a GVH-val, és végül elismerték a jogsértést, valamint lemondtak a jogorvoslati jogukról. A GVH Versenytanácsa így 1,3 millió forintra mérsékelte a kiszabott bírságot.
2025. 10. 02. 17:30
Megosztás:

A BÉT a BUMIX index tagja lett

A Budapesti Értéktőzsde részvénye is helyet kapott a BUMIX indexkosárban 2025. október 1-től. A határozat a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. mint vállalat számára újabb mérföldkövet jelent, amely tovább erősítheti pozícióját a magyar tőkepiacon.
2025. 10. 02. 17:00
Megosztás:

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.
2025. 10. 02. 16:30
Megosztás:

Tovább növekszik a Pensum Group, közel 5 milliárd forint árbevétel az első félévben

Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra bővült az árbevétele a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group-nak. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az év első félévében tovább romló gazdasági környezettel szembesült, ami mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a működési eredményt. A Pensum Group mindezek mellett 133 millió forint adózott eredménnyel és 67 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2025. 10. 02. 16:00
Megosztás:

Kvantum-erődemonstráció a kötvény-kereskedelemben

Új időszámítást ígér az algoritmikus kötvény-kereskedelemben az IBM és a HSBC közös projektje, melynek során a kvantumszámítással támogatott modellek a klasszikus módszereknél 34 százalékkal jobb eredményt értek el az európai vállalati kötvénypiaci árak előrejelzésében: vagyis az IBM és a HSBC kvantum-modeljével ennyivel pontosabban lehetett megjósolni, hogy egy kötvény adott áron értékesítésre kerül-e.
2025. 10. 02. 15:30
Megosztás:

Túri Anikó: a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése kulcsfontosságú

A Kormány számára kiemelt prioritás a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése és az öngondoskodás támogatása! Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet az idei Pénztárkonferencia is, amelynek nyitóelőadását Dr. Túri Anikó közigazgatási államtitkár tartotta.
2025. 10. 02. 15:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Avalanche - mi mozgatja az AVAX árfolyamát?

Alább egy részletes elemzői összefoglaló arról, hogy mi mozgatja jelenleg az AVAX (Avalanche) árfolyamát, milyen fundamentumok, események és piaci erők működnek a háttérben. Friss kripto hírek és árfolyam elemzések a ProfitLine.hu oldalán.
2025. 10. 02. 14:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt

Történelmi jelenőségű stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt., kisebbségi tulajdonrészt vásárolva a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben. Az UNIQA Biztosító a nemzetközi trendek alapján az elsők között ismerte fel a változó ügyféligényeket, és stratégiai célként határozta meg értékesítési hálózatának átalakítását, amit a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjének együttműködésével valósít meg. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
2025. 10. 02. 14:00
Megosztás:

Többet ér a nyugdíjas utalvány a PENNY-ben

Különleges akcióval indítja az októbert a PENNY, amelynek részeként most azonnali extra kedvezményekhez juthat az, aki nyugdíjas élelmiszerutalvánnyal fizet. A megjelölt termékek esetében ez további több száz, vagy akár 1000 forint spórolást is jelenthet, amely a kasszáknál automatikusan levonásra kerül a vásárlás összegéből.
2025. 10. 02. 13:30
Megosztás:

Automatizálás, robotok és a többiek: raktározás újragondolva

A raktárban és a raktár körül zajló, túlzottan monoton és fizikailag megterhelő feladatok kiváltására az automatizálás a megoldás. Napjaink logisztikájában a robotok, az autonóm járművek és az automatizált raktárak segítenek hatékonyabbá és biztonságosabbá tenni az ismétlődő folyamatokat. A Dachser karlsruhei logisztikai központjában például az AutoStore rendszer forradalmasítja a komissiózást, és érezhetően megkönnyíti az emberek munkáját.
2025. 10. 02. 13:00
Megosztás: