Filmfesztiválokat támogat a médiatanács

Filmfesztiválok támogatásáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi ülésén - közölte a testület pénteken az MTI-vel.

A médiatanács 4,6 millió forinttal támogatja Magyarország részvételét a MIFA Nemzetközi Animációs Filmvásáron a franciaországi Annecy-ban. A június 12. és 15. közötti, A kategóriás filmes eseményen a mecenatúraprogram támogatásával készült Sellők és rinocéroszok című alkotás is szerepel a hivatalos programban, emellett a mecenatúraprogram animációs ága, valamint számos magyar animációs stúdió is bemutatkozási lehetőséget kap - olvasható a közleményben.
    

A testület kétmillió forinttal járul hozzá a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíjához (Európa Kék Szalagja) és a Kárpát-medence természeti értékei szekció dokumentum- és természetfilm kategóriák győzteseinek díjazásához. A fesztivált május 25. és 27. között rendezik majd meg.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A szatmárcsekei IV. Kulturális Filmek Fesztiválja fődíjasát a tanács 800 ezer forinttal jutalmazza. Az augusztus 23-26. közötti eseményen a versenyfilmek témája a "Helyi magyar kultúra a Kárpát-medencében" lesz.
   
A testület döntött a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét elnevezésű rendezvény támogatásáról is. Az április 29-én kezdődő háromnapos eseményen a legjobb magyar dokumentum- és rövidfilm díjazására összesen egymillió forintot ajánlott fel a grémium - írták.

Biztonságosak-e a hazai termésű almák?

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 03. 16:30
Megosztás:

Öt trend, ami 2026-ban a kiskereskedelmet formálja

2026 fordulópont lehet a kiskereskedelemben. A Deloitte 2026 Retail Industry Global Outlook felmérése során megkérdezett vezetők 96 százaléka árbevétel-növekedést vár, miközben a piaci alkalmazkodóképességet egyre inkább az AI-vezérelt kereskedelem, a marketing újragondolása, az ellátási láncok átépítése és a szigorúbb költségfegyelem határozza meg. A Deloitte szakértői úgy látják, hogy idén öt, egymással összefüggő trend formálja át a kiskereskedelmet: a tartóssá váló értékorientált vásárlás, az AI szerepének növekedése a kereskedelemben, az AI-korszakra szabott marketing és ügyfélélmény, az ellátási láncok újratervezése, valamint a pénzügyi ellenállóképesség és az árrésfegyelem.
2026. 02. 03. 16:00
Megosztás:

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

Bővíti és tovább erősíti hosszú távú stratégiai együttműködését a Richter Gedeon Nyrt. és a Fuji Pharma Co., Ltd. - tette közzé a Richter a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 02. 03. 15:30
Megosztás:

Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k

A hazai mikro-, kis-, és középvállalkozások már pályázhatnak a „KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0” programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a foglalkoztatás továbbra is magas szinten maradjon hazánkban.
2026. 02. 03. 15:00
Megosztás:

Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok

2025-ben nem egyszerűen kevesebb új vállalkozás alakult, hanem látványosan visszaesett azok száma is, akik először vágtak bele a cégalapításba. Az OPTEN adatai szerint az új belépők száma gyorsabban csökkent, mint maga a cégalapítás.
2026. 02. 03. 14:30
Megosztás:

Kamatmentes hitellel támogatja az MFB az energiahatékonysági beruházásokat

Új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), az uniós társfinanszírozású hitelkonstrukcióban csaknem 39 milliárd forint áll rendelkezésre - tájékoztatott az MFB EU Üzleti Igazgatóság vezetője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2026. 02. 03. 14:00
Megosztás:

Decemberben is száguldott az Otthon Start, brutálisak a tavalyi számok a lakáshiteleknél

A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a decemberi hónap, ami egyértelműen az Otthon Start iránti keresletnek köszönhető - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Mindezek nyomán 2025-ben közel másfélszeresére nőtt a megkötött új lakáshitel-szerződések összege, és drasztikusan megugrott a támogatott hitelek aránya is.
2026. 02. 03. 13:30
Megosztás:

Tanulmány: így támogatja a műanyagipar az orosz háborút

Bár a műanyag kérdése elsőre környezetvédelmi témának tűnik, egy friss nemzetközi tanulmány rámutat: a fosszilis energiahordozókra épülő műanyaggyártás és az orosz–ukrán háború finanszírozása között szoros kapcsolat húzódik. A műanyagpolitika ezért nem csupán klíma- vagy hulladékgazdálkodási kérdés, hanem a biztonságpolitikát is érinti – hangsúlyozza a Humusz Szövetség szakmai anyaga.
2026. 02. 03. 13:00
Megosztás:

AI-forradalom 2026: 5 trend, ami újraírja a vállalatok működését - az SAP előrejelzése

Az SAP, mely a világ vezető vállalata az üzleti alkalmazások, felhőmegoldások és intelligens vállalati technológiák terén, idén is megfogalmazta év eleji várakozásait. Természetesen elsősorban a mindannyiunkat foglalkoztató mesterséges intelligencia fogalomkörében, mely előretekintésük szerint 2026-ban már nem csupán egy eszköz lesz a vállalatok kezében, hanem a vállalati architektúra új alaprétege.
2026. 02. 03. 12:30
Megosztás:

Hyperliquid: jönnek az előrejelző piacok a HIP-4 javaslattal

Spekuláció tőkeáttétel nélkül? A Hyperliquid új terve forradalmasíthatja a predikciós (előrejelzési) piacokat a decentralizált világban.
2026. 02. 03. 12:00
Megosztás:

Ukrán elnök: kész a megállapodás Washingtonnal a biztonsági garanciákról

Kész a megállapodás az Egyesült Államokkal a kétoldalú biztonsági garanciákról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon, miután egyeztetett az orosz és az amerikai féllel tárgyaló ukrán küldöttség tagjaival.
2026. 02. 03. 11:30
Megosztás:

Rekordévet zártak a romániai repülőterek: közel 10%-os utasforgalom-növekedés

Több mint 28,5 millió fő volt a romániai repülőterek utasforgalma 2025-ben - közölte kedden a romániai repterek egyesülete (AAR).
2026. 02. 03. 11:00
Megosztás:

Trump tagadja, hogy tudott volna az 500 millió dolláros arab kriptobefektetésről: újra reflektorfényben a WLFI

Egy félmilliárd dolláros rejtély, elnöki kötelékekkel: Trump védekezik, miközben nő a politikai nyomás a kriptós üzlet körül. Donald Trump amerikai elnök elhatárolódott attól a közel 500 millió dolláros befektetéstől, amelyet egy magas rangú abu-dzabi uralkodó hajtott végre a World Liberty Financial nevű kriptoalapú vállalatban. Bár a platformhoz szorosan kötődnek Trump családtagjai, az elnök kijelentette: nem tudott az üzletről, amely újabb vitákat szít a külföldi befolyásról és az elnöki család üzleti érdekeltségeiről.
2026. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Zsugorodó árrés, fogyó mozgástér: túlélésre játszanak az építőanyag-kereskedők

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Mapei Kft. idei Kereskedő Konferenciáját, amelynek fókuszában nem a versenyképesség, hanem a hosszú távú túlélés állt. A közelmúltban Budapesten megrendezett eseményen közel 150 építőanyag kereskedő vett részt, hogy választ találjon az egyre égetőbb piaci kihívásokra: a zsugorodó árrésekre, az online versenyre, valamint a vásárlói bizalomvesztésre.
2026. 02. 03. 10:00
Megosztás:

ING Németország új kriptobefektetési kaput nyitott: Bitcoin, Ethereum és Solana immár közvetlenül elérhető a lakossági ügyfelek számára

Kripto a hagyományos értékpapírszámlán? Igen, az ING-nél már ez is valóság. A kriptovaluták egyre inkább belépnek a hagyományos pénzügyi szektor falai közé – most pedig az egyik legnagyobb európai bank, az ING Deutschland tette meg a következő lépést ezen az úton.
2026. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás: