Fitch - a kormánynak kerülnie kell kommunikációs öngólokat

"Mérsékelten biztató" a magyar kormány által bejelentett közfinanszírozási akcióterv, de az intézkedések hitelességének megítéléséhez jóval több részlet kell - áll a Fitch Ratings által szerdán Londonban kiadott értékelésében, amely szerint a kormánynak most már kerülnie kell a bizalmat aláásó kommunikációs "öngólokat", köztük a jegybank vezetése elleni támadásokat.

A legnagyobb európai hitelminősítő szerint különösen üdvözlendő az "új keletű elkötelezettség" az előző kormány által elfogadott 3,8 százalékos GDP-arányos idei államháztartási deficitcél mellett, ugyanakkor további részletek kellenek a cél tartásához szükséges intézkedések költségbecslésével, időzítésével és hitelességével kapcsolatban..

 

A Fitch - amely közepes befektetői "BBB" osztályzattal és negatív kilátással tartja nyilván a magyar szuverén adósságot - az elemzésben kiemeli, hogy a 3,8 százalékos idei hiánycél a kormány által "alig néhány napja becsült szintnek hozzávetőleg a fele", hiszen a hivatalos jelzések még nemrégiben is arról szóltak, hogy a deficit a hazai össztermék 7,5 százaléka körül lehet.

 

Egyelőre nem világos, hogy a kettő közötti rés a következő hat hónapban "miként lesz kitöltve" - fogalmaz az elemzésben David Heslam, a hitelminősítő európai szuverén adósbesorolásokért felelős igazgatója. Heslam közölte, hogy a Fitch Ratings mindenesetre változatlanul hagyta a 4,2 százalékos idei hiányról szóló saját becslését. A cég szerint a Fidesz-kormány középtávú hiánycéljai valószínűleg világosabbak lesznek a hivatalos hitelezőkkel folytatott tárgyalások után.

 

Miután azonban más EU-tagállamokra egyre nagyobb nyomás nehezedik a hiánycsökkentés gyorsítása végett, nem valószínű, hogy jelentősebb készség mutatkozna (e hitelezők körében) bármilyen magyarországi költségvetési lazítás eltűrésére - véli a Fitch Ratings. Ugyanerre a következtetésre jutottak más nagy londoni házak is.

 

A Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport minapi elemzésében azt írta: az EU éppen kétségbeesetten igyekszik fenntartani az euróövezet hitelességét, költségvetési fegyelemre kényszerítve például Görögországot, így valószínűsíthetően vonakodik még a költségvetési engedékenység látszatától is más országok esetében, bármennyire megérdemelt legyen is ez.

 

A Fitch Ratings szerdai elemzése szerint még nem ismeretes, hogy a kormány által bejelentett adóintézkedések mennyibe kerülnek majd. A cég felidézi, hogy az ellentételező lépések között van a három évre tervezett bankadó, amelynek célja évi 200 milliárd forint bevétel elérése. Más nagy londoni házak a bankadóról eltérő véleményeket közöltek.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési elemzői a program előterjesztése után adott értékelésükben úgy fogalmaztak: becslésük szerint a bankadóból várt 200 milliárd forint - ami a GDP-érték 0,7 százalékának felelne meg - zömmel elégséges lenne annak a hiánycél-túllépésnek a fedezésére, amely akkor következne be, ha az idén már semmilyen további költségvetési intézkedés nem történne.

 

A Barclays Capital londoni elemzői szerint azonban "irreálisnak tűnik" a bankadóból várt 200 milliárd forintos bevétel, és a JP Morgan szakértői is úgy vélték, hogy "nem lenne meglepő", ha a bankadóztatás terve a szektorral folytatott tárgyalások során "valamelyest felvizeződne". A Fitch Ratings szerdai londoni elemzése szerint a magyar kormány idei és középtávú hiánycéljainak hitelességét mindaddig nehéz lesz megítélni, amíg nem ismert az intézkedések költségbecslése és időzítése. A jövőbeni hiánycéloknak ugyanakkor hitelességet kölcsönözhet, ha azokat IMF-program is alátámasztja - áll az elemzésben.

 

A Fitch szerint miután a magyar közfinanszírozás állapotáról tett "negatív kormánynyilatkozatok" piaci bizonytalanságot keltettek, "rövid távon biztatók" a költségvetési tervek körvonalazására és a vártnál kisebb idei hiány megcélzására tett lépések. A kormányzati szféra finanszírozási rugalmassága jelenleg erős, és e rugalmasságot segíti az IMF/EU-keretből még le nem hívott, hozzávetőleg három-, illetve egymilliárd eurós összeg.

 

Magyarország figyelemreméltó gazdasági kiigazítást hajtott végre, a folyómérleg-egyenleg többletbe fordult, és az alapszintű költségvetési pozíció sok más EU-tagállaméval összevetve erőteljes - áll a Fitch elemzésében. A cég felidézi, hogy az IMF becslése szerint a ciklikus kiigazítással számolt magyar államháztartási hiány tavaly már csak a hazai össztermék 0,9 százaléka volt a 2006-ban mért, így számolt 11,6 százalék után.

 

A Fitch Ratings szerint így az új kormánynak már csak "viszonylag kis" további intézkedéseket kell tennie a feszes költségvetési politika fenntartására és az államadósság stabilizálására. A hitelminősítő elemzésben a kormány "hitelességét csorbító, veszélyes melléfogásnak" nevezte azokat a múlt heti kormányzati nyilatkozatokat, amelyek Magyarország helyzetét Görögországéhoz hasonlították, kétségbe vonták a költségvetési adatok érvényességét és felvetették az államadósság-törlesztési leállás lehetőségét.

 

A magas magyar köz- és küladósság-teher - amelyhez jelentős, kedvezőtlen deviza-összetételű háztartási deviza-eladósodás járul - kiteszi a magyar makrogazdasági és pénzügyi stabilitást a befektetői hangulat változásainak. A magyar kormánynak ezért "javítania kell kommunikációs stratégiáján", és "kerülnie kell a bizalmat aláásó öngólokat, köztük a független központi bank vezetése elleni támadásokat" - áll a Fitch Ratings szerdai londoni elemzésében.


Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás: