Fittyet hányt a BUX a spanyol bajokra - szárnyalt a MOL

Az elmúlt héten csaknem 4 százalékot emelkedett a BUX, annak ellenére, hogy felerősödtek az aggodalmak, miszerint Spanyolország szintén mentőcsomagra szorulhat.

Továbbra is a spanyol hírek voltak a központban

 

A hét első kereskedési napján - bár alacsony forgalom mellett - viszonylag jól teljesített a magyar részvénypiac, miután enyhén erősödtek az európai tőzsdék is. Bár elemzők úgy vélekedtek hétfőn, hogy nagy stresszen, eséseken vannak túl a piacok, kedden a spanyol pénzügyminiszter nyilatkozata nyomán ismét "felkapták a fejüket" a befektetők.

 

Cristobal Montoro szerint a magas hozamfelárak azt jelentik, hogy Spanyolország előtt gyakorlatilag bezáródtak a pénzpiacok kapui. Ennek ellenére folytatódott a pozitív korrekció a tőzsdéken, de a BUX kissé gyengült.

 

Monetáris enyhítésben bízva...

 

Szerdán a befektetők az Európai Központi Bank pénzcsapjainak megnyitásában bíztak, ez hozta meg vásárlási kedvüket, a BUX is jelentősen, több mint 3 százalékkal emelkedett. A hét további részében a BÉT inkább oldalazott, nem voltak nagy árfolyammozgások, miután Ben Bernanke, a Fed elnöke kongresszusi bizottsági meghallgatásán nem igazán tett utalást további monetáris enyhítésre.

 

A BUX index heti alakulása

 

BUX index alakulása

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten 3,88 százalékkal, 635,82 ponttal emelkedett, 17.019,75 ponton zárt pénteken, a főbb papírok erősödtek, a hét nyertese a Mol volt.

 

Az OTP 0,74 százalékkal, 25 forinttal erősödött, és 3.400 forinton zárt pénteken. A Mol részvények ára 6,7 százalékkal, 1.035 forinttal nőtt 16.485 forintra. A Magyar Telekom árfolyama 4,91 százalékkal, 21 forinttal 449 forintra nőtt. A Richter 1,65 százalékkal, 600 forinttal erősödött, 37.000 forinton fejezte be a hetet. Az Egis 6,24 százalékkal, 860 forinttal 14.650 forintra erősödött.


Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás: