Földrengés - Japánban keveslik a központi bank segítségét
A Bank of Japan a hétfői döntésével - amellett, hogy változatlanul hagyta 0,0-0,1 százalék közötti alapkamatát - 5 billió jennel 10 billió jenre (122 milliárd dollár) növelte folyó kötvényvásárlási programját, ezzel a teljes programot 40 billió jenre (488 milliárd dollár) emelte.
A most folyó programban, a korábbiakkal ellentétben, jobban - 3,5 billió jennel - bővítette a kockázatosabb papírok, azaz vállalatok, befektetési és ingatlanalapok adósságának vásárlására szánt részt, mint a kormánykötvényekre szánt részt, amelyet csak 1,5 billió jennel toldott meg. A bank egyszersmind fél évvel - jövő év júniusig - meghosszabbította értékpapír-vásárlási programjának határidejét, ezzel is jelezve elkötelezettségét a pénzügypolitikai enyhítés tartóssága mellett.
Megkétszerezte a rövid lejáratú likviditásnyújtást is a kereskedelmi bankoknak, rekord méretű 21,8 billió jenre (266 milliárd dollár), ezen belül a 15 billió jent (183 milliárd dollár) elérő napi refinanszírozás az első volt tavaly május óta, amikor az euróövezeti államadósság-válság első kitörése rengette meg a piacokat. A svájci Credit Suisse bankcsoport hétfőn legkevesebb 170-180 milliárd dollárra becsülte a földrengés okozta gazdasági kártételt. A japán kormány és a nagy hitelminősítők szerint még nem lehet leltárt készíteni.
A hitelminősítők közül a Standard and Poor' megerősítette a japán kormányadósság "AA mínusz" osztályzatát, a többiek - a Fitch Rating és a Moody's - hétfői nyilatkozataik szerint még várnak a döntéssel, bár úgy vélik, a földrengés következményei nem fognak ártani a japán állam hitelképességének. A Standard and Poor's januárban rontotta "AA mínuszra" a japán besorolást, a Moody's pedig az általa fenntartott "Aa2"-es osztályzat kilátását februárban rontotta negatívra stabilról, a nagy japán államadósság miatt.
A japán államadósság tavaly év végén a tavalyi hazai össztermék (GDP) 196,4 százalékának felelt meg a CIA World Factbook szerint - ezzel Japáné a második legrosszabb arány a világon az afrikai Zimbabwe után. A hitelminősítők szerint a japán kormány kénytelen lesz növelni kötvénykiadási tervét az újjáépítés támogatása végett. (MTI)