Folytatja a laza monetáris politikát az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa nem változtatott az euróövezeti alapkamat rekordalacsony, 0,5 százalékos szintjén csütörtöki kamatdöntő ülésén. A döntés indoklásában az EKB elnöke a laza monetáris politika folytatását helyezte kilátásba.

A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A kamatdöntés bejelentését követő indoklásban és gazdasági, monetáris politikai helyzetértékelésében Mario Draghi, az EKB elnöke a bő pénzpiaci likviditást biztosító laza monetáris politika folytatása mellett kötelezte el magát. A tájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke elmondta, hogy a legfrissebb üzleti hangulatindexek a javulás, a stabilizáció jeleit mutatják a térségben a korábbi alacsony szintekhez képest.

 

A munkaerőpiaci helyzet ugyanakkor változatlanul a javulás gyenge pontja - mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy a munkanélküliségi ráta leszorításához a gazdasági szerkezetátalakítási reformok mellett a munkaerőpiaci reformok bevezetésére is gondot kell fordítani. Az EKB-elnök rámutatott, hogy az inflációs várakozások a térségben stabilak, két százalék alattiak, lényeges árfelhajtó nyomás az euróövezetben nem tapasztalható. Az elkövetkező hónapokban az egyes szektorokban csökkenhetnek ugyan az árak valamelyest, de középtávon az inflációs kockázatok kiegyensúlyozottnak tekinthetők.

 

Esetleges árfelhajtó kockázatok elsősorban a közvetett adók és a nyersanyagárak emelkedéséből, árcsökkentő tényezők pedig a gyenge gazdasági aktivitásból származhatnak. Deflációs kockázattal azonban egyetlen euróövezeti országban sem kell számolni. Mario Draghi hangsúlyozta, hogy az EKB engedékeny monetáris politikája nagyban hozzáájult a pénzügyi stabilizációhoz az euróövezetben. Elmondható, hogy a pénzpiaci helyzet javulása átgyűrűzött a reálgazdaságra is - mutatott rá. Az EKB által alkalmazott monetáris eszközöknek köszönhetően az év második felében és 2014-ben már megindulhat a fellendülés - mondta.

 

A növekedési kilátásokat azonban változatlanul kockázati tényezők árnyékolják be - figyelmeztetett az EKB elnöke. Ezek a kockázati tényezők elsősorban a gyenge belső és külpiaci keresletből eredeztethetőek, de összefüggésbe hozhatók a lassú strukturális reformokkal is. Fontos, hogy az euróövezeti országok ne lazítsanak költségvetési konszolidációs erőfeszítéseiken, hanem éppen ellenkezőleg, fel kell gyorsítaniuk a strukturális reformok bevezetését - figyelmeztetett Mario Draghi. Az EKB a továbbiakban is figyelemmel kíséri a gazdasági és pénzügyi fejleményeket - jelezte az EKB-elnök.

 

Várhatóan a globális kereslet növekedése kedvező hatással lesz az euróövezeti exportra, a belföldi kereslet növekedését pedig az EKB támogatja laza monetáris politikájával. Az alapkamat még huzamosabb ideig a jelenlegi alacsony, esetleg még alacsonyabb szinten marad - szögezte le a tájékoztatón Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke. Az EKB mindaddig megfelelően bő likviditással látja el a pénzügyi rendszert, amíg annak szükségét látja - hangsúlyozta. A piac kamatemelési várakozásai teljességgel megalapozatlanok - tette hozzá.

Hamarosan véget érhet a bankokra vonatkozó osztaléktilalom

Az EKB spanyol származású alelnöke szerint hamarosan feloldhatják az eurózónás bankokra vonatkozó osztalékfizetési tilalmat.
2021. 06. 24. 13:30
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó kamaton az EKB

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén, a piaci várakozásoknak megfelelően.
2018. 04. 26. 16:00
Megosztás:

A forint és a dollár is intenzíven gyengült a múlt héten

A múlt hét második felében irányt váltott az EUR/USD és az euró intenzíven erősödni kezdett.
2017. 03. 13. 11:30
Megosztás:

Nem lazítanak tovább az euróövezeti monetáris politikán

Nem tartja szükségesnek az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájának további lazítását a német Bundesbank elnöke, aki szerint most már a meghozott intézkedések hatását kellene kivárni.
2016. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Az EKB nem változtatott az irányadó kamaton

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén.
2016. 06. 02. 14:20
Megosztás:

Ausztria feltehetőleg nem teljesíti az idei uniós hiánycélt az osztrák költségvetési tanács szerint

Ausztria feltehetőleg nem teljesíti az idei uniós hiánycélt, még akkor sem, ha a migránsválság miatti többletkiadás rendkívüli pénzügyi ráfordításként jelenik meg - figyelmeztetett a független osztrák költségvetési tanács pénteken.
2016. 05. 27. 15:00
Megosztás:

EKB: folytatódik a gazdasági növekedés az euróövezetben

Az erőteljes lakossági keresletnek és a növekedésnek indult vállalati beruházásoknak köszönhetően a belső fogyasztást és a hitelezést ösztönző monetáris politikai intézkedések támogatásával folytatódik a gazdasági fellendülés az euróövezetben - írja az Európai Központi Bank (EKB) honlapján csütörtökön közzétett havi gazdasági jelentés.
2016. 05. 05. 13:40
Megosztás:

Az EKB továbbra is figyelemmel kíséri az MNB finanszírozási tevékenységét

Az Európai Központi Bank (EKB) továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tevékenységét a monetáris finanszírozás tilalmáról szóló uniós rendelkezések betartásának biztosítása érdekében - írta csütörtökön kiadott éves jelentésében a frankfurti pénzintézet.
2016. 04. 07. 11:00
Megosztás:

Még mindig mínuszban az infláció

Az éves inflációs érték 0%-alatt maradt márciusban. Az EKB törekvései még mindig nem elegendően emelik a mutatót és nincs javulás, 0.1%-kal csökkentek a fogyasztói árak az EU-ban, ebben a hónapban.
2016. 03. 31. 13:00
Megosztás:

Alig volt az érdeklődés az EKB nulla százalékos kamatozású hitele iránt

Az Európai Központi Bank (EKB) mindössze 7,3 milliárd eurónyi olcsó hitelt osztott szét 19 európai kereskedelmi bank között a hosszú távú refinanszírozási program (TLTRO) hetedik részeként csütörtökön. A 2018 szeptemberében lejáró hitelek kamatát nulla százalékon rögzítették.
2016. 03. 24. 15:20
Megosztás:

A BNP az EURUSD szabadesésének végét híreszteli

Szignifikáns lazító intézkedéseket vezetett be az Európai Központi Bank csütörtökön. 10 bázisponttal csökkentette a betéti kamatrátáját, a refinanszírozási rátát 5-tel, megnövelte az eszközbeszerzések sebességét és keretösszegét, a vállalati adósságokra is kiterjesztette a vásárlásokat és további hosszú távú repó-műveleteket jelentett be.
2016. 03. 11. 14:40
Megosztás:

Az EKB lépései új finanszírozási lehetőségeket teremthetnek

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén meghozott intézkedések, különösen a negatív betéti kamat további csökkentése újabb finanszírozási lehetőségeket teremtenek, a gazdaság élénkítését szolgálják - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az EKB kamatdöntésével kapcsolatban pénteken az M1 aktuális csatornán.
2016. 03. 11. 11:20
Megosztás:

A Goldman az EKB-döntés előtt

Igen, mondhatni megalázó vereséget szenvedett a Goldman Sachs a decemberi EKB-ülés előtti véleményével, hiszen az akkori meglátásaik szinte teljességgel megegyeztek a jelenlegiekkel.
2016. 03. 10. 12:20
Megosztás:

Napi kulcsfontosságú események

Melyek azok a fontos gazdasági hírek, események, melyek a mai napot felkavarhatják az állóvizet a piacon? Tekintsék meg alábbi összeállításunkat:
2016. 03. 10. 11:00
Megosztás:

A Goldman elképzelései az EKB döntéséről

A Goldman közzétette a különböző elképzeléseit az EURUSD devizapár árfolyamának alakulásáról az esetleges csütörtöki eredmények tekintetében. Mindenekelőtt az egy éven keresztül küldött vegyes hangvételű üzenetek után az EKB-nak jeleznie kellene az elhivatottságát az inflációs cél elérése ügyében, beleértve ebbe a QE vásárlások havi keretösszegének kitolását is.
2016. 03. 07. 13:40
Megosztás:

EKB lazítás = SNB intervenció?

Az ING Bank szerint rákényszerítheti az Európai Központi Bank a Svájci Nemzeti Bankot is a lazításra jövőhéten.
2016. 03. 03. 13:20
Megosztás:

Sok elemző kétli, hogy az EKB növeli jövőre a mennyiségi enyhítés keretét

Az európai elemzői közösségen belül sokan kétlik, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) 2016-ban emelné a gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítési program eszközvásárlási összegét a Financial Times hétfőn ismertetett felmérése szerint.
2015. 12. 28. 14:50
Megosztás:

A héten tovább gyengítheti az eurót az EKB

Hétfőn az IMF dönt arról, hogy a kínai jüan bekerül-e az ötévente felülvizsgált SDR kosárba. Csütörtökön az EKB ülésére figyelünk, melyen a jegybank egy komplex monetáris lazítócsomagot mutathat be, tovább gyengítve az eurót. - mondta el Kovács Bálint, az Equilor elemzője.
2015. 11. 30. 09:50
Megosztás:

Várhatóan tovább lazítja monetáris politikáját ez EKB

A gazdasági tevékenység lanyhulása és a fenyegető defláció miatt az elemzők túlnyomó többsége szerint további hitelkönnyítő intézkedéseket jelent be jövő heti ülése után az Európai Központi Bank (EKB). A pénzintézet vezetése azonban megosztott, német részről egyre élesebben bírálják Mario Draghi elnök politikáját.
2015. 11. 26. 07:45
Megosztás:

Draghi: az EKB készen áll a monetáris lazítás kiterjesztésére

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa nem változtatott mennyiségi enyhítési programjának paraméterein, majd decemberben vizsgálja felül monetáris politikáját - jelentette be Mario Draghi, az euróövezeti jegybank elnöke csütörtökön a kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatóján.
2015. 10. 22. 21:12
Megosztás: