Folytatódik a strandok felújítása

Országszerte 100 strand kap támogatást fejlesztésre és felújításokra 2020-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2017-ben indított strandfejlesztési programjában - mondta az ügynökség vezérigazgató-helyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.

Folytatódik a strandok felújítása

Könnyid László hozzátette: a turizmus szempontjából meghatározóak a szabad vizek, ezért is prioritás a szabad vizeknél található strandok fejlesztése.
  
Elmondta: a 2020-as fejlesztések során az alapinfrastruktúra családbarát szempontok szerinti megújítása kerül a középpontba, ezen belül egyebek közt a mosdóblokkok és a kültéri öltözőkabinok felújítása.
   
A MTÜ strandfejlesztési programjának célja, hogy 2030-ig valamennyi szabadstrand megújuljon az országban, ebből 2018-ra a Balatonnál 55 fizetős strand fejlesztése már megvalósult, 2019-ben pedig további 40 szabadstrandot újítottak fel - emlékeztetett Könnyid László.

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg? Nézd meg ITT!

Hozzászólások

Egyre több településen alacsony a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Egyre több településen alacsony a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) nyomán.
2021. 01. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a minimálbér februártól

Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2021. 01. 26. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tudatosságra ösztönözte a járvány a Z generációt

Hogyan látja magát a Z generáció a pandémia idején, milyen ötletekkel könnyítenék meg mások életét a járványhelyzetben és milyen kilátásaik vannak a jövőre nézve – többek között ezeket a kérdéseket tette fel követőinek Trunk Tamás, Z-generációs szakértő és influenszer. Nem reprezentatív kutatásának eredményeit a nem olyan rég megjelent, „Kintsugi – A márkák hivatása. Az első járvány a közösségi média korában” című könyvében részletezte, melyben kifejti, hogy több mint hétszázan osztották meg véleményüket a kérdésekkel kapcsolatban.
2021. 01. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly jelentősen drágultak a használt autók Magyarországon

A magyar használtautó-piacon az átlagárak 2020. januártól decemberig 25 százalékkal, 2,48 millió forintról 3,11 millió forintra emelkedtek - közölte a Használtautó.hu online piactér hétfőn az MTI-vel.
2021. 01. 26. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változtak a lakbérek Magyarországon - ábrán mutatjuk!

Átlagos havi lakbér az ingatlan.com kínálatában szerepő kiadó lakáshirdetések alapján régiónként (átlagos lakbér, ezer forint)
2021. 01. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy az érdeklődés az vándortáborok iránt

Idén ötödik alkalommal indulnak a Vándortábor Programban táborok, amelyekre nagy az érdeklődés, többségük fél órán belül be is telt - közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda hétfőn az MTI-vel.
2021. 01. 26. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat hétfő délután a felvi.hu oldalon. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint több mint hatezer jelentkezőből 5231-en jutottak be egyetemre, főiskolára vagy felsőoktatási szakképzésre.
2021. 01. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pályázatot hirdet a Lego és a MOME

Országos pályázatot hirdet a Lego Hungária Kft. és a MOME, az Alkosd újra a világod! című kreatív megmérettetésre rendhagyó módon nem gyerekek, hanem felnőttek jelentkezését várják az illetékesek - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
2021. 01. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2,6 millió tavalyi éves e-matrica jár le január 31-én

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint több mint 2,6 millió darab 2020-ra megváltott éves országos és megyei autópálya-matrica érvényessége jár le 2021. január 31-én éjfélkor. Azt követően az említett e-matricák nem használhatóak a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakon.
2021. 01. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcsot döntött a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,28 pontos, 1,01 százalékos csökkenéssel, 43 188,94 ponton zárt hétfőn.
2021. 01. 25. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EY Magyarország vezérigazgatóját nevezték ki a cég közép-európai csoportjának élére

Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója irányítja a globális tanácsadócég nyolc országot magába foglaló közép-európai csoportját 2021. január elsejétől.
2021. 01. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Duna House lett az év franchise hálózata

Kihirdette a 2020. év legjobbjait a Magyar Franchise Szövetség, amelyen a nagydíjat, a 2020. Év Hazai Franchise Hálózata elismerést a Duna House kapta. Az ingatlanközvetítési és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó franchise hálózat a hazai eredményeivel és nemzetközi terjeszkedésével érdemelte ki az elismerést. A Duna House Cégcsoport Kelet-Közép Európa legnagyobb ingatlanközvetítő hálózata, a régió 3 országában 250 irodával van jelen.
2021. 01. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minimálbér 2021 - végre magvan a 2021 évi minimálbér és garantált bérminimum összege!

2021 február 1-től a minimálbér bruttó összege 167400 forint lesz (a 2020 évi 161.000 forintról), míg a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219000 forintra növekszik (a 2020 évi 210.600 Ft-ról), amely mintegy 4 %-os béremelésnek felel meg - mondta Bodó Sándor az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2021. 01. 25. 16:58
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzügyi tudatosság, avagy az 50-30-20-as szabály

A lakosság nagyrészének szüksége lenne pénzügyi tudatosságának fejlesztésére, ami hatványozottan igaz a koronavírus-járvány okozta krízishelyzet idején. Kővári Erika pénzügyi menedzser szerint a pandémiával elindult egyfajta tanítási folyamat, az emberek többsége elkezdett spórolni, de így sincsenek tisztában vele, hogyan kell ezt a gyakorlatban hatékonyan megvalósítani. A szakértő szerint mindig fontos az 50-30-20-as szabályt szem előtt tartani, a cégeknek pedig áldozniuk a munkavállalók pénzügyi oktatására, mert azzal exponenciálisan nőhet a munkájuk hozzáadott értéke is.
2021. 01. 25. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz állapotúak a magyar zászlók

A poliészterből készülő magyar zászlók egyre kevésbé tudnak ellenállni a folyamatosan erősödő UV-sugárzásnak és a szmognak, ennél fogva a 6-12 méteres árbócrúdon lévő kültéri zászlók 6-9 hónapnál, a fali zászlók 1-2 évnél nem is bírják tovább a közterületeken, illetve az épületek homlokzatán. Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy a zászlók elenyésző költséget jelentenek az önkormányzatok számára, de sok településen nem fordítanak rájuk kellő figyelmet, holott törvényi kötelezettségük lenne időközönként cserélni és mosni a lobogókat. A Poliformnál a magyarországi zászlókultúra továbbfejlesztése a cél, ezért most elkezdtek egy olyan alapanyaggal dolgozni, mely akár 50 százalékkal is megnövelheti a zászlók élettartamát.
2021. 01. 25. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult a Magyar Posta küldeménykövető projektje

Lezárult a Magyar Posta Hivatalos küldeménykövető elnevezésű kiemelt projektje - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2021. 01. 25. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit vírusmutációt vizsgálja az NNK

A vakcinafejlesztés szempontjából fontos lehet a brit vírusmutáció vizsgálata a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK) - mondta a kutatás laborvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 01. 25. 12:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A szállodapiac csak 2-3 év múlva érheti el a járvány előtti szintet

A hazai szállodaipar nyár elejére várt újbóli felfutásának fontos feltétele, hogy mind a víruskezelés és a kapcsolódó oltási programok mind a légi- és szállodaipar újraindítása európai szinten is koordinált módon fussanak – mutat rá a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletága.
2021. 01. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken

Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon hétfőn, egy eseményekben és adatokban gazdag hét első napján.
2021. 01. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszok jöhetnek a tőzsdéken, jó hírekre számítanak a befektetők

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn, a befektetők szerte a világon a koronavírus-járvánnyal, valamint a Joe Biden amerikai elnök által megígért 1900 milliárd dollár értékű gazdaságösztönző csomaggal kapcsolatos kedvező hírekre várnak.
2021. 01. 25. 08:55
Megosztás:
Hozzászólások: