Folytatódik az USA piacok emelkedése
Javította a piaci hangulatot az is, hogy a jelentősebb augusztusi visszaesés után a vártnál nagyobb mértékben nőtt szeptemberben az ipari termelés az Egyesült Államokban. Az elemzők által várt 0,2 százalékkal szemben 0,4 százalékos bővülés mutatkozott a felülvizsgált augusztusi 1,4 százalékos csökkenés után. A harmadik negyedévben az ipari termelés 0,4 százalékkal esett.
Mérsékelte az európai félelmeket, hogy októberben ismét javult az üzleti hangulat Németországban a ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált adatai szerint, mégpedig a várakozásokat felülmúló mértékben. A következő fél évre előretekintő várakozások indexe októberben -11,5 pontra emelkedett a szeptemberben mért -18,2 pontról.
Kedvezően alakultak a piacnyitás előtt nyilvánosságra került vállalati eredmények is. A Mattel játékgyártó harmadik negyedéves nettó nyeresége 22 százalékkal nőtt, 4 százalékkal növekvő árbevétel mellett. A Goldman Sachs ma közzétett gyorsjelentése szerint a harmadik negyedéves nettó nyeresége 1,51 milliárd dollárra, részvényenként 2,85 dollárra emelkedett. Egy évvel korábban 428 millió dolláros, részvényenként 84 centes veszteségről számolt be. Részben az áremelések, valamint a költségcsökkentések hatására 3,9 százalékkal nőtt a Coca-Cola Co., a világ elsőszámú üdítőgyártójának a profitja az idei harmadik negyedévben.
Hétfőn nyereséggel zártak az indexek a meglepően jó kiskereskedelmi értékesítési adatoknak köszönhetően: a DJIA-30 egy hónapja a legnagyobb nyereséggel, 0,72 százalékkal 13.424,23 pontra, az S&P 500 0,81 százalékkal 1440,13 pontra, a Nasdaq Composite pedig 0,66 százalékkal 3064,18 pontra emelkedett.