Gyenge forgalomban folytatódott a magyar piac emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,21 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 19.354,75 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint kivárás jellemezte a piacot, amit az alacsony forgalom is mutat. A befektetők a görög mentőcsomaggal kapcsolatos döntésre várnak Európa-szerte.  Az eurózónabeli országok pénzügyminiszteri tanácsa (Eurogroup) hétfőn délután ült össze Brüsszelben. Az ülésen - a várakozások szerint - jóváhagyhatják a Görögország támogatását célzó újabb nemzetközi pénzügyi hitelcsomagot.

 

    

Az elemző a magyar részvények közül kiemelte a Magyar Telekomot, amely a múlt heti drágulás után folytatta az erősödést, és közel 3,2 milliárd forint forgalmat ért el hétfőn. Mindezt az "osztalék ralival" magyarázta, véleménye szerint a befektetők elkezdték beárazni a távközlési társaságtól várható 50 forintos osztalékot. Hozzátette: a forgalmat emelte az is, hogy az 520-530 forinton beszállt befektetők a "csinos", közel 10 százalékos hozam reményében vélhetően zárni kezdték pozícióikat. A kisebb papírok közül Horváth Ákos említésre méltónak nevezte az E-Star 5,6 százalékos emelkedését is.

 



A Mol 230 forinttal, 1,20 százalékkal 19.330 forintra erősödött, 706,8 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 59 forinttal, 1,50 százalékkal 4.004 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,22 százalékkal 580 forintra emelkedett, forgalma 3,2 milliárd forint volt.

 

 

A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,03 százalékkal 38.000 forintra nőtt, a részvények forgalma 445,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 27,5 millió forintos forgalom mellett 80 forinttal, 0,48 százalékkal 16.660 forintra erősödött. A BUMIX 1.304,48 ponton zárt hétfőn, ez 21,73 pontos, 1,69 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva. (MTI)

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás:

Tengerentúli kedvező hírekre emelkedtek az európai piacok

A hétfői kereskedés során emelkedtek az európai részvények, miután egyre közelebbinek tűnik az amerikai kormányzati leállás megszüntetését célzó finanszírozási csomagról szóló megállapodás.
2025. 11. 11. 09:30
Megosztás:

Mit jelenthet az amerikai pénzügyi védőháló Magyarország számára?

A magyar kormány az előző hétvégén több megállapodást is kötött Donald Trumppal, aminek piaci szempontból véleményünk szerint két igazán fontos része az orosz energiával szembeni szankciók alól való mentesség, illetve a pénzügyi védőháló. Bár utóbbival kapcsolatban egyelőre még nincsenek konkrétumok, potenciálisan nagy támaszt jelenthet a magyar eszközök mögött, míg a legalább egy éves mentesség az orosz energiára kivetett szankciók alól egy rossz forgatókönyv kiárazását jelenti. Mindkettő erősíti a forintot, bár a pénzügyi megállapodás hatásának mértéke valószínűleg az Argentínának nyújtott védőhálóhoz képest jóval kisebb lehet, mivel a magyar gazdaság fundamentumai sokkal jobbak a dél-amerikai országénál. A bejelentések hatására a forint erősödött, és nem kizárható további izmosodás sem a hazai fizetőeszközben.
2025. 11. 11. 09:00
Megosztás:

Wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát

Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
2025. 11. 11. 08:30
Megosztás:

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
2025. 11. 11. 06:30
Megosztás:

Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%). . Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.
2025. 11. 11. 06:00
Megosztás:

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
2025. 11. 11. 05:30
Megosztás:

Uszításért feljelentették Románia új miniszterelnök-helyettesét

Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
2025. 11. 11. 05:00
Megosztás:

A szélsőséges időjárás már most kihat az élelmiszertermelésre

Interjú a FAO Éghajlatváltozási, Biológiai Sokféleségi és Környezetvédelmi igazgatójával, Kaveh Zahedivel a FAO legfontosabb üzeneteiről a COP30 kapcsán
2025. 11. 11. 04:30
Megosztás:

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 11. 11. 04:00
Megosztás:

Egyedülálló módon 2,5 százalékra csökkentek a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatai

Még kedvezőbb, 2,5%-os fix éves kamattal kínálja hiteleit a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont. Ezzel a turisztikai szolgáltatók számára érhetőek el a legalacsonyabb kamatozású hitelek Magyarországon, a legkedvezőbb feltételekkel. A turisztikai finanszírozás megújítása az egész ágazat dinamikus fejlődéséhez hozzájárul.
2025. 11. 11. 03:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország korszerűsíti a határon átnyúló villamosenergia-vezetékeket

A szlovén Eles és az olasz Terna villamosenergiahálózat-üzemeltető vállalatok képviselői hétfőn megállapodást írtak alá a két ország hálózatát összekötő távvezetékek felújításáról. A 250 millió euró összértékű beruházásból a szlovén fél 90 millió eurót vállal, a projekt befejezését pedig 2031-re tervezik.
2025. 11. 11. 02:30
Megosztás:

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntése szerint két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer - jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői tájékoztatása szerint.
2025. 11. 11. 02:00
Megosztás:

MNB: együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály a koreai jegybank elnökével

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke bázeli útja során partnerségi megállapodást írt alá a Koreai Nemzeti Bank elnökével, az egyezmény lehetőséget teremt a jegybankok közötti tudásmegosztásra és közös kutatásokra, elsősorban a digitális pénzügyi innovációk területén - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2025. 11. 11. 01:30
Megosztás:

Ha így füstöl a kéményed, azonnal hívj szakembert!

A kémény füstje nem csak füst – sokszor vészjelzés. Ha fával vagy szénnel fűtesz, a kéményből felszálló füst színe, sűrűsége és iránya sokat elárul a fűtési rendszer állapotáról.
2025. 11. 11. 01:00
Megosztás:

Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália gazdasági együttműködése stratégiai jelentőségű

Sok érdekazonosság fennáll Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália között, mint például a kontinens versenyképességének megőrzése, amihez azonban az Európai Unió politikai működésének reformjára van szükség - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Düsseldorfban.
2025. 11. 11. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin valós értéke 170 000 dollár – állítja a JPMorgan: De az elemzők szerint a $TAP valós értéke akár 100-szoros is lehet

A világ egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan merész új célárat határozott meg a Bitcoin számára.
2025. 11. 10. 23:30
Megosztás: