Ford Petrányi. Több mint 20 éve a piacon

Hosszú utat jártunk be eddig. Ahogy ügyfeleink igényei és a Ford modellek is változtak az évek során, mi is folyamatosan vezettünk be újításokat és bővültünk. Ma már három márkakereskedésünkben több mint 130 szakember dolgozik azért, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő autót és szolgáltatást. Büszkék vagyunk rá, hogy ügyfeleinket olyan munkatársak szolgálják ki, akiknek a jelentős része már több, mint 10 éve dolgozik velünk.

Egy úton a Ford Focus-szal

Több mint 20 éve jelen vagyunk a piacon, így együtt jártuk végig a Ford Focus eddigi életét. A sikeres Escortot váltva 1998-ban debütált az első Focus generáció, amely 2000-2001 között a világ legkelendőbb autója volt. A Polk intézet és az IHS Automotive nemrégiben közzétett, egész évet felölelő újautó-regisztrációs adatbázisa szerint a Ford Focus 2013-ban is elnyerte a világ legnagyobb darabszámban értékesített autójának címét. Nagyszerű érzés, hogy a modell a mai napig nagy sikert arat ügyfeleink körében és mindig képes volt megújulni.

 

Több mint egy autó: A jelenlegi Focus egyénisége nem csak külsejében rejlik, de olyan kifinomult motorral és innovatív technológiákkal rendelkezik, melyek a pénztárcája és a környezete számára is a legmegfelelőbb megoldást nyújtják. Ráadásul az utasok is kényelemben, biztonságban utazhatnak. Érdemes kipróbálni az EcoBoost 1 literes benzinmotort, amely az Év Motorja* díjat háromszor is elnyerte. Ez a motor rendelkezik a nagyobb motorok erejével, nyomatékával és teljesítményével amellett, hogy üzemanyag-felhasználása gazdaságos, szén-dioxid kibocsátása pedig alacsony.

 

Van, amire csak egyszer van esély

Most egy olyan páratlan ajánlatot kínálunk a jelenlegi Ford Focusra, amit érdemes megfontolni. A Ford Focus készletről akár 3.330.000 Ft-ért lehet az Öné a Ford Petrányinál.** A gazdag Ambiente felszereltség, amely többek között menetstabilizáló rendszert, 6 légzsákot, távirányítós központi zárat, elektromos első ablakemelőket, elektromosan állítható külső tükröket, USB csatlakozós CD-s rádiót is tartalmaz, most kiegészül manuális klímaberendezéssel és metálfényezéssel. Érdemes sietni, mert erről könnyű lemaradni! Az ajánlat csak 2014. november 1. és november 30. közötti vevőszerződés és regisztráció esetén, kizárólag a készlet erejéig érvényes. További információ kereskedéseinkben és weboldalunkon.

 

* Az "Év Motorja" nemzetközi díjat a világ 35 országából érkezett, 76 szakújságíróból álló zsűri ítélte oda 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is. (További információ: www.ukipme.com/engineoftheyear).

**Az ajánlat 5 ajtós, 1.6 l-es benzines, 105 LE, Ambiente felszereltségű modell esetében érvényes. Vegyes átlagfogyasztás: 4,2–6,4 l/100 km, CO2-kibocsátás: 109–149 g/km. A Ford Credit Bónusz finanszírozás kizárólag zárt végű pénzügyi lízing formában érhető el, forint vagy euro alapon. A legkisebb finanszírozott összeg: 800 000 Ft, a minimális futamidő: 24 hónap lehet. Az akció 2014. november 1. és november 30. között vevőszerződött és regisztrált autók esetén, kizárólag a készlet erejéig érvényes. Referencia THM euró alapon 18,17%–35,15%, amely 2 000 000 Ft finanszírozott összeg és 60 hónapos futamidő esetén került megállapításra. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembe vételével történik, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a finanszírozás árfolyam- valamint kamatkockázatát. A fenti hirdetés tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek. A képen látható autó illusztráció, nem feltétlenül egyezik meg a kiajánlott típussal, felszereltséggel. A Ford Credit szolgáltatásait a Ford magyarországi hivatalos márkafinanszírozója, a Lombard Lízing Zrt. nyújtja. A feltüntetett árak bruttóban értendők.

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: