Forr a levegő Dunaújvárosban - Izzik a Dunaferr

Az ISD DUNAFERR Zrt. közgyűlését a Székesfehérvári Cégbíróság összehívta az általunk a mai napon kézhez vett végzéssel 2021. május 6. napjára. Az ISD DUNAFERR Zrt.-nek valóban nagy szüksége van egy megfelelően összehívott, határozatképes közgyűlésre és annak döntéseire - értesült a ProfitLine.hu.

Forr a levegő Dunaújvárosban - Izzik a Dunaferr

Minden korábbi, a Taruta érdekcsoport által megkísérelt próbálkozás szabálytalan volt, csak negatív hatásokkal járt, és érvénytelen volt. A 2021. március 26-án, pénteken tartott internetes összejövetel is ezek közé tartozik. Ez az összejövetel azon túlmenően, hogy minden szabályt megszegve, tehát szabálytalanul, jogellenesen került összehívásra és megtartásra (például az alapszabályan előírt 15 nap helyett csupán 1 nappal korábban, az ülésre meg sem hívtak minden részvényest, az ülést nem az arra jogosult két igazgatósági tag hívta össze hanem egy magát Tetjana Taruta meghatalmazottjaként feltüntető személy, stb.), azért is eredménytelen volt továbbá mert azon az ISD DUNAFERR Zrt. fő részvényese nem jelent meg, így a részvényesek kevesebb mint 0,5 %-a vett csak részt! Ez a kisebbség semmiféle döntés meghozatalára nem volt jogosult.

Tudjuk, hogy egy Anatolii Tolstoukhov nevű ukrán állampolgár próbálja magát a STEELHOLD Limited képviselőjének kiadni, de neki nincs és soha nem is volt érvényes meghatalmazása, és a meghatalmazás amire próbál hivatkozni, az ócska hamisítvány. A hamisítás már a meghatalmazás szövegéből is kiolvasható, de mi sem igazolja jobban a hamisítás tényét annál, hogy a hamisított meghatalmazást állítólagosan aláíró személyek mindegyike bíróság előtt tett tanúnyilatkozatot arról, hogy ezt a meghatalmazást ők soha nem írták alá (!), sőt az illetékes Ciprusi Minisztérium is hivatalosan igazolta, hogy az ezen a meghatalmazáson található „Apostille” (azaz a Ciprusi Minisztérium aláíráshitelesítése) nem eredeti, nem valódi. Ezek az egyértelmű nyilatkozatok végleg megerősítik az írásszakértők előzetesen adott véleményét, melyek már korábban valószínűsítették a hamisítás tényét. Bízunk benne, hogy a rendőrség megtalálja a felelősöket.

Amit mi tudunk tenni az az, hogy mindenkinek nyomatékosan felhívjuk a figyelmét arra, hogy semmiféle hitelt ne adjon ezeknek a nyilatkozatoknak, mert azoknak a jogi érvénytelenségen túlmenően a valósághoz sincs semmi közük.

A valósággal kapcsolatban, és ez a lényeg, rögzíthető, hogy a stratégiai partnerünket jelentő SAFIN cég továbbra is részt vesz a gyár működtetésében, ellát bennünket alapanyaggal. Természetesen az alapanyagért fizetni kell, ez történik úgy, hogy a vevőink felé fennálló követeléseinket az alapanyagot részünkre szállító SAFIN cégre engedményezzük, az ISD DUNAFERR Zrt. így tudja csak megfizetni a termeléshez felhasznált, beszállított alapanyagok árát a SAFIN cég részére. Ezzel és csak is ezzel az alapanyagellátással tartható fenn a termelés, és fizethetőek saját bevételeinkből a termeléshez elengedhetetlenül szükséges egyéb költségek, köztük a munkavállalók munkabére.

Azt is tudnia kell mindenkinek, hogy ezen ukrán csoport támadása, beleértve a DUNAFERR Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetőinek társaságot lejárató nyilatkozatait is, több milliárd forint veszteséget okoztak már ezidáig is az ISD DUNAFERR Zrt.-nek.

Bízunk benne, hogy a bíróság által összehívott májusi közgyűlés végre ki fogja küszöbölni a fennálló problémákat, és mindenki végleg megnyugodhat - áll a Társaság Közleményében, melyet a ProfitLine.hu változtatás nélkül közölt le.

(fotó: dunaferr.hu)


PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás: