Frekvenciatender: zöld út az okoskészülékek elterjedésének

Amennyiben sikeres lesz a most zajló mobilfrekvencia-pályázat, megnyithatja az utat a nagyarányú hálózatfejlesztés előtt, mely minőségi ugrást hoz a technológiák terén, rövid idő alatt akár 150 százalékosra emelve a jelenlegi 120 százalékos mobilpiaci penetrációt. A változás elkerülhetetlen, hiszen az egyre népszerűbb okoskészülékek olyan mértékű adatforgalmi igényt támasztanak, melyet csak az új beruházások révén lehet majd a jövőben kiszolgálni. A fejlesztéseknek a fogyasztó számára közvetlenül érzékelhető hatásai lehetnek, többek között a korlátok nélküli okoskészülék-használat, az adatforgalomra épülő díjcsomag, az ingyenes telefonálás, valamint az egyre szélesebb közönség számára elérhető okostelefonok és táblagépek.

A hazai távközlési piac komoly fejlődésen megy keresztül, mely az okostelefonok és a táblagépek további terjedésének, illetve a hálózatok várható megújulásának és bővülésének köszönhetően a közeljövőben jelentősen felgyorsulhat. A mobilkészülékek piaci penetrációjának fogalma is átértékelődik: a jelenlegi 120 százalékos arány ellenére komoly növekedési potenciált rejt, és rövid idő alatt akár 150 százalékra emelkedhet, figyelembe véve azt, hogy mobiltelefonjuk mellett egyre többen rendelkeznek majd táblagéppel is, állítja Takács Krisztián, a hazai alternatív távközlési szolgáltató Business Telecom Zrt. (BTel) vezérigazgatója.

 

Sokak szerint a magyar mobilkészülék- és mobil-előfizetési piac teljesen telített: egy lakosra 1,2 készülék jut, új felhasználói tömegekre nem lehet építeni, a technológiai fejlesztések megtérülése pedig nehezen jelezhető előre. A szolgáltatók közötti piaci versenyt azonban alapvetően nem az új előfizetők megszerzése, sőt, nem is a készülékharc mozgatja, hanem az új lehetőségek és az egyéni fogyasztói igények.

 

„A fejlődés lehetőségeit nem a piac telítettségének mutatói határozzák meg, hanem a fogyasztók igénye a sokkal jobb minőségre, a nagyobb sebességre, számtalan alkalmazás használatára, illetve az okostelefonok, táblagépek funkcióinak minél jobb kihasználására” – világít rá Takács Krisztián. „A BTel ezeknek a lehetőségeit szeretné jelentősen kiterjeszteni Magyarországon, és részese kíván lenni a piaci fejlődésnek azáltal, hogy a mobilpiacra lép, így a távközlési szolgáltatások teljes spektrumát kínálja országszerte.”

 

Magyarországon jelenleg rendelkezésre áll egy szabad frekvenciasáv, melynek hasznosítására a hírközlési hatóság nemrég pályázatot írt ki. Az új frekvencia hasznosításával egy új, országos lefedettségű hálózat jöhet létre, mely bővíti az adatátvitelt, és így a fogyasztók jobban kihasználhatják majd okoskészülékeik alkalmazásait. Hazánkban a meglévő hálózatok kapacitása egyelőre határt szab az okos mobilkészülékek elterjedésének. Az új frekvencia felhasználása viszont hozzájárul a távközlési hálózatok megújulásához, és vele a piac átrendeződéséhez, függetlenül attól, hogy lesz-e saját frekvenciával rendelkező új piaci belépő vagy sem.

 

„Véleményem szerint a piac és a fogyasztók érdekeit egy új, negyedik mobilszolgáltató belépése szolgálná a legjobban, hiszen az újonnan kiépülő hálózat az elérhető legmodernebb technikát, a legmagasabb szolgáltatási minőséget és a legnagyobb adatátviteli sebességet tudná nyújtani” – mutat rá Takács Krisztián. „A minőségi szolgáltatást képviselő, mobilpiacra kilépni készülő BTel számára pedig komoly lehetőség, hogy saját frekvenciával indulhasson el ezen az úton.”

 

A BTel vezérigazgatója szerint egy új szolgáltató piacra lépése olyan helyzetet teremt, amely rugalmas reagálást, ügyfélbarát megoldásokat, technológiai fejlesztést követel meg minden szolgáltatótól, az előfizetők számára pedig minőségi ugrást jelent, miközben az élénk verseny kordában tudja tartani a díjakat.

 

A technológiai fejlődés és a fogyasztói igények hatására a távközlési szolgáltatások piaca, még ha fokozatosan is, de mindenképpen átalakul. Az adatforgalom hazai felfutásával a távközlési szolgáltatók egyre inkább érdekeltté válnak abban, hogy az okoskészülékek szinte bárki számára megfizethetőek legyenek.

 

„Annak ellenére, hogy a magyarok jellemzően sokat telefonálnak, a megszokott, percalapú mobil-előfizetéseket – melyekhez kiegészítő termékként lehet mobilinternetet venni – várhatóan hamarosan felváltják az adatforgalomra épülő csomagok, melyekhez a korlátlan mobiltelefonálás már ingyen jár” – teszi hozzá Takács Krisztián.

 

Áttörés!? Az amerikai SEC zöld utat adhat a kriptovaluta ETF-eknek

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) végre megmozdult – új iránymutatása nemcsak a régóta várt kripto ETF-ek előtt nyithatja meg az utat, hanem az egész szektor szabályozásának új szakaszát is elindíthatja. Solana, XRP, sőt, még Trump nevével fémjelzett mémcoin is a sorban áll – de vajon tényleg közeledik a piac áttörése?
2025. 07. 07. 19:00
Megosztás:

Forró helyzet az építőiparban: a klímaváltozás már a betonba is beépül

A nyári kánikula nemcsak a hőérzetünket tolja a határokig, hanem az építőipar fizikai és technológiai tűréshatárát is. Ma már egyre többször kell trópusi forrósággal számolni, ami a legalapvetőbb feladatokat is megnehezíti. Hogyan alakítja át az építőipart a klímaváltozás?
2025. 07. 07. 18:30
Megosztás:

Magyarország felett dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent - mondta a léginavigációs szolgáltatásokat ellátó HungaroControl Zrt. vezérigazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 07. 07. 18:00
Megosztás:

Musk politizál, a Tesla zuhan

Az elektromos autógyártó árfolyama több, mint 6%-ot esett a tőzsdenyitás előtti órákban.
2025. 07. 07. 17:30
Megosztás:

Új személyautók: stabil növekedést mutat Csehország piaca

Három százalékkal 122 639-re nőtt az eladott új személyautók száma az első fél évben Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség a honlapján.
2025. 07. 07. 17:00
Megosztás:

A MET Csoport felvásárolja a KGE német gáztárolóvállalatot

A MET Csoport svájci központú európai energiavállalat 100 százalékban megvásárolta a KGE (Kommunale Gasspeichergesellschaft Epe mbH & Co. KG) nevű, az észak-rajna-vesztfáliai Gronau városában működő földgáztároló-üzemeltetőt. Ezzel a felvásárlással a MET tovább erősíti elkötelezettségét a németországi földgázinfrastruktúra-beruházások iránt.
2025. 07. 07. 16:30
Megosztás:

Az ABB felkerült a TIME magazin „A világ legfenntarthatóbb vállalatai” listájára

Az ABB a TIME “World’s Most Sustainable Companies 2025” című listáján a 14. helyet szerezte meg, Svájcban pedig a harmadik helyen áll az összes iparágat figyelembe véve.
2025. 07. 07. 16:00
Megosztás:

Amit az intimplasztikáról tudni kell

Az intimplasztika napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. A nők közül sokan küzdenek olyan esztétikai vagy funkcionális problémákkal, amelyeknek megoldása nem tűr halasztást. De vajon miért döntenek egyre többen a beavatkozás mellett? Az okok között találhatjuk az esztétikai megfontolásokat, de gyakran egészségügyi szempontok is befolyásolják a döntést.
2025. 07. 07. 15:30
Megosztás:

Trump megfenyegette a BRICS-országokat

Donald Trump további 10%-os vámmal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek a BRICS „Amerika-ellenes politikáját” követik.
2025. 07. 07. 15:00
Megosztás:

Budapest verhetetlen - hova kérik a legtöbb lakáshitelt?

A lakáshitelek több mint 30 százaléka budapesti ingatlanhoz kapcsolódott idén – derül ki a K&H friss adataiból. Pest vármegye a második helyen áll 15 százalékos aránnyal, míg Győr-Moson-Sopron vármegye 7 százalékkal a harmadik. Sok más vármegyében azonban jóval kevesebb lakáshitelt vettek fel: számos térség részesedése csak 1-2 százalék.
2025. 07. 07. 14:30
Megosztás:

A kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében

A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A fogyasztás bővüléséhez a bérek növekedése és az áremelések letörését célzó kormányzati intézkedések is hozzájárulnak.
2025. 07. 07. 14:00
Megosztás:

A száraz kontinentális klíma változása sújtja térségünket: gyorsul a nyári felmelegedés, súlyosbodnak az aszályok

Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartoznak a klímaváltozás miatt. A nyarak forróbbá és szárazabbá válása növeli az aszályok gyakoriságát és súlyosságát, miközben a felmelegedés üteme a 2020-as években újra gyorsul, és az idei év is ezt a tendenciát erősíti. Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszék munkatársa elemzi a helyzetet és régiónk kilátásait.
2025. 07. 07. 13:30
Megosztás:

Otthon Start: nem lesz elég a jogszabályi feltételeket teljesíteni

Orbán Viktor bejelentése az első saját tulajdonú lakás megvásárlására igényelhető Otthon Start lakáshitelről valósággal felrobbantotta az internetet. Nem véletlen, hiszen már tudjuk, hogy a szeptembertől igényelhető, 3 százalékos fix kamatú lakáshitelnek nem lesz fetétele a házasság és a gyermekvállalás, mint ahogy felső korhatárt sem szabnak majd meg. Hiába felel meg azonban valaki a támogatott konstrukció személyi feltételeinek, a banki hitelbírálaton is át kell menni ahhoz, hogy élhessen az egyedülálló lehetőséggel - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 07. 12:30
Megosztás:

Munkaerőpiaci realitások: hogyan segítenek a Fülöp-szigeteki dolgozók a magyar gazdaságban?

Az elmúlt évtizedek során a magyar munkaerőpiac szerkezete jelentős átalakuláson ment keresztül. A demográfiai csökkenés, az elvándorlás és a gazdasági növekedés együttes hatására egyre több ágazatban vált rendszerszintű problémává a munkaerőhiány. Ebben a helyzetben a külföldi munkavállalók - különösen a Fülöp-szigeteki dolgozók - szerepe nem csupán átmeneti megoldásként, hanem strukturális szempontként jelenik meg. De pontosan hogyan és miért váltak ennyire fontossá a magyar gazdaság számára?
2025. 07. 07. 12:00
Megosztás:

Éves szinten emelkedés, havi összevetésben csökkenés a kiskereskedelemben

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 2,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Mire lesz érdemes figyelni a héten a befektetőknek?

Mínuszosak az irányadó ázsiai tőzsdék a ma reggeli zárás előtt, az USA vámmegállapodások közeledő július 9-i határideje okozta bizonytalanság továbbra is nyomasztja a befektetőket világszerte. A Nikkei225 0,6%-os gyengülést mutat ma reggel, A Shanghai Composite 0,1%-kal morzsolódott le, míg a CSI300 0,5%-os mínuszban áll.
2025. 07. 07. 10:30
Megosztás:

Többször is új történelmi csúcsra tört az S&P500 és a Nasdaq Composite az elmúlt héten

Pénteken a július 4-i ünnepnap miatt zárva tartottak az USA részvény- és kötvénypiacai. A hét egészét tekintve az S&P 1,7, a Nasdaq Composite 1,6, a Dow 2,3%-os nyereséget ért el, a Russell 2000-es index 3,4%-ot ment, az S&P500 és a Nasdaq Composite több alkalommal is történelmi csúcsot érte el.
2025. 07. 07. 10:00
Megosztás:

A vámtárgyalások közelgő határideje nyomasztotta a befektetőket az európai tőzsdéken

Gyorsan kifulladt az egy nappal korábbi, az USA-Vietnam vámmegállapodás fűtötte piaci optimizmus, pénteken ismét a kereskedelmi tárgyalásokra kitűzött július 9-i határidő közeledte nyomasztotta az európai részvénypiacokat.
2025. 07. 07. 09:30
Megosztás:

Mérsékelten emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe júniusban

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 07. 07. 08:40
Megosztás:

Több mint ezer vállalkozás kapta meg a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" vouchert

Újabb siker a Demján Sándor Programban: az ezredik vállalkozás is megkapta a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" vouchert - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 07. 07:00
Megosztás: