GKI - jelentősen nőtt az üzleti környezeti index Magyarországon

A versenyképességi index (VEX) 2010 második negyedévében enyhén, míg az üzleti környezetet jellemző index (ÜX) jelentősen javult Magyarországon, értéke 33 volt - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. a Microsofttal közös felmérése eredményét szerdán.

A versenyképességi index alakulását a V4-ek körében, valamint Ausztriában, Szlovéniában és Romániában vizsgálták. A versenyképességi index 2010 második negyedévében az előző negyedévhez képest Romániában 0,4 százalékkal csökkent, Lengyelországban 2,2 százalékkal, Szlovéniában és Ausztriában 1,2 százalékkal, Szlovákiában 1,1 százalékkal, Magyarországon 1 százalékkal, Csehországban 0,9 százalékkal emelkedett.

 

A VEX tényezői közül a makrogazdasági teljesítményt kifejező index értéke 2010 első negyedévéhez képest Lengyelországban 4,5 százalékkal, Csehországban 1,7 százalékkal, Magyarországon pedig 1,6 százalékkal nőtt. A makrogazdasági teljesítmény javulásának fő forrása Lengyelországban a beruházások és az export, Csehországban és Magyarországon csak az export bővülése volt. A beruházások csökkenését a többi vizsgált országban is a kiviteli expanzió, a külső kereslet élénkülése ellensúlyozta.

 

A munkatermelékenységi index 2010 második negyedévében Romániában 1,8 százalékkal csökkent, a legnagyobb mértékben, 2,4 százalékkal Szlovéniában emelkedett, majd Ausztria és Csehország következett. A többi vizsgált ország indexe kismértékben nőtt, Magyarországé lényegében stagnált, Románia után a leggyengébb volt. A költség-versenyképesség 2010 második negyedévében Szlovákiában és Magyarországon javult a legnagyobb mértékben (1,7, illetve 1,6 százalékkal), míg Csehországban, Romániában és Lengyelországban romlás volt tapasztalható.

 

A javulás legfőbb forrása Szlovákiában a termelői árindex csekély mértékű emelkedése és az egységnyi munkaerőköltség-index csökkenése, Magyarországon a forint euróval szembeni árfolyamának leértékelődése és a termékegységre jutó munkaköltség mérséklődése volt. A magyar versenyképességi index 2010 második negyedévi, regionális összehasonlításban enyhe javulásában a fő szerepet a külső kereslet megélénkülésének kihasználása, azaz az export bővülése, továbbá a gyengébb forintárfolyam és az egységnyi munkaerő-költség csökkenése játszotta.

 

Az üzleti környezetet jellemző index értéke Magyarországon 2007 elejétől a 2009 első negyedéves mélypontig szinte folyamatosan csökkent, majd az ezt követő három negyedévben növekedett. Az idei első negyedévben megtört e kedvező tendencia, de a második negyedévben ismét érezhetően nőtt az ÜX. Mindazonáltal e mutató továbbra is saját hosszú távú átlaga alatt maradt, de a mélypontot jelentő 2009 első negyedévit immár 29 ponttal haladja meg.

 

A felmérés szerint az előző negyedévhez képest az ÜX-öt alkotó négy mutatóból kettő értéke javult jelentősen, egy lényegében stagnált, egy pedig számottevően tovább romlott. Az állami magatartás kiszámíthatatlanságát a termelés bővítését akadályozó tényezőként említő vállalatok aránya a második negyedévben jelentősen (5 ponttal) mérséklődött az egy negyedévvel korábbihoz képest, s e mutató aktuális értéke a hosszú távú átlag alá csökkent. A választások eredménye tehát megnyugvással töltötte el a gazdálkodó szférát.

 

E tényező megítélését illetően alig érezhető különbség a kis-, a közép- és a nagyvállalatok között. Az üzleti környezet bizonytalan voltának említési gyakorisága 6 ponttal csökkent, s így e mutató aktuális értéke is a hosszú távú átlag alá került. A kapott eredmények alapján tehát az üzleti életben érezhető kockázatok szintje ugyan csökkent, de a nemzetközi és a hazai pozitív és negatív fejlemények eredőjeként még mindig elég magas szintű. A bizonytalan gazdálkodási környezet a kis- és középvállalkozásokat ugyanúgy zavarja, mint a nagyokat.

 

A 10 éves magyar állampapírok kamatfelárának negyedéves átlaga 2008 elejétől 2009 első negyedévéig folyamatosan növekedett, azóta fokozatosan csökken, kisebb megtorpanásokkal. Ez az alapvetően kedvező tendencia az idei második negyedévben nem folytatódott, e mutató lényegében stagnált. Értéke mintegy 95 ponttal a hosszú távú átlag felett van, azaz a magyar gazdaság iránti külső befektetői bizalom még nem érte el az évtizedes átlagnak megfelelő értéket.

 

Az üzleti infrastruktúra alakulását jellemző új gépkocsi-eladások 2005 közepe óta lényegében folyamatosan csökkenő trendet követnek. 2010 második negyedévében tovább estek az értékesítések. Az új autók piacában az üzleti beszerzések "tartják a lelket", a legnagyobb visszaesés a magánvásárlói szegmensben érezhető - áll az össazefoglalóban.

Támogató szabályozás hajtotta a Masterplast rekord negyedévét

Ma reggel publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését a Masterplast, amely során rekord árbevételt ért el a társaság. A teljes termékportfólióban forgalomélénkülés volt tapasztalható, azonban az igazi mozgatórugót a HEM értékesítések jelentették. A vállalat olasz EPS gyártóegységének bezárása, valamint a kőzetgyapot beruházásának leállítása egyszeri eredményt terhelő tételeket jelentett, amelyek nélkül a Masterplast pozitív negyedévet zárt volna. Emellett a pénztermelő képesség javulásának köszönhetően a vállalat likviditási helyzete jelentősen erősödött, tavaly év végi kötvény lejáratait külső forrás bevonása nélkül tudta teljesíteni. A korábbi 2552 forintos 12-havi célárunkat és tartási ajánlásunkat felülvizsgálat alá helyezzük, és várhatóan a következő hetekben frissítjük.
2026. 02. 27. 07:30
Megosztás:

Budapesten tanácskoztak a V4-ek parlamenti vezetői

Csütörtökön Budapesten találkoztak, majd zárt ajtós megbeszélésük után közös sajtótájékoztatón számoltak be az ott elhangzottakról a visegrádi négyek parlamenti vezetői.
2026. 02. 27. 07:00
Megosztás:

140 milliárd forint sorsa a tét – indul a lakásbiztosítási kampány

Idén márciusban, azaz vasárnap ismét elindul az országos lakásbiztosítási kampány, a lakóingatlanok drágulása miatt pedig már több mint 140 ezer milliárd forintos állományról van szó. Extra keresletet teremt a piacon az Otthon Start Program, a Netrisk szakértői szerint a lakáshitelek mellé teljes körű lakásbiztosítást érdemes kötni, a “minimumbiztosítás” könnyen lehet, hogy nem nyújt megfelelő fedezetet baj esetén. Az idei kampányban jelenleg átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint, de minden 5. szerződő akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják.
2026. 02. 27. 06:00
Megosztás:

Tippek a szakértőtől: hogyan nyerjük vissza magabiztosságunkat a volán mögött?

A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni. A Hankook szakértői és Kőrös András, a Hungaroring Driving Center vezetéstechnikai szakembere összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat azoknak, akik hosszabb pihenő után térnek vissza a forgalomba, vagy éppen szezonváltó gumicsere előtt állnak.
2026. 02. 27. 05:30
Megosztás:

Kuponláz Magyarországon: így spórolnak a hazai vásárlók a kedvezményekkel

Egyre gyakrabban kuponoznak a magyar vevők, amivel a legtöbben 5000 forint feletti összeget spórolnak meg egy-egy bevásárlás során – derül ki az Etele Plaza friss, online felméréséből. Idehaza szinte mindenki hajlandó lenne sorba állni azért, hogy akciósan szerezzen be egy vágyott terméket. A többség 2-3 órát tölt a kuponos akciók felfedezésével a bevásárlóközpontokban, amire sokan családi programként tekintenek.
2026. 02. 27. 05:00
Megosztás:

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget? Az alváshiány csendben rombolja az intelligenciát

Az alvás több mint egy jól megérdemelt pihenés a nap végén, hiszen az intelligencia fenntartásának egyik legfontosabb eszköze is! Miközben a modern társadalomban felnőttek és gyerekek tömegei küzdenek kialvatlansággal. Ez nemcsupán fáradttá tesz, hanem mérhetően csökkenti a kognitív képességeket is. Az Agykutatás Hete alkalmából a szakértő arra figyelmeztet, hogy az alvásminőség jelentősen befolyásolja a szellemi teljesítményt, a megfelelő agytréning ugyanakkor nemcsak napközben tesz okosabbá, hanem előkészíti a terepet a minőségi pihenéshez is.
2026. 02. 27. 04:30
Megosztás:

Átadták hazánk legnagyobb villamosenergia-tárolóját

Üzembe helyezték az ALTEO új, közel 100 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, mely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló hazánkban. A most átadott energiatároló a beépített hazai tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja.
2026. 02. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock ETH-staking ETF-et épít, miközben összeomlanak a „treasury-részvények”

Az Ethereum árfolyama 2025 közepe óta mintegy 50%-ot esett, és ez gyakorlatilag lenullázta azokat a vállalatokat, amelyek tőzsdei részvényen keresztül, tőkeáttételes ETH-felhalmozással kínáltak kitettséget.
2026. 02. 27. 03:30
Megosztás:

Magyarországon gyűlnek össze Európa vezető májgyógyászati szakértői, hogy megfékezzék a zsírmáj „csendes” járványát

Magyarország, 2026. február 26. Egyre jelentősebb népegészségügyi kihívást jelent hazánkban az anyagcserével kapcsolatos kockázati tényezők terjedése: a felnőtt lakosság több mint 60%-a túlsúlyos vagy elhízott[1], folyamatosan emelkedik a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása[2]. Különösen elterjedtek a krónikus májbetegségek: a metabolikus eredetű zsírmájbetegségben (MASLD[3]) akár minden negyedik felnőtt érintett lehet – ugyanakkor sok esetben rejtve marad, és gyakran csak előrehaladott állapotban kerül felismerésre.
2026. 02. 27. 03:00
Megosztás:

2028 júliusáig elkészülnek az M44-es román országhatárig tartó szakaszának tervei

Elkészülnek 2028 júliusáig az M44-es gyorsforgalmi út román országhatárig tartó szakaszának tervei - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára Békéscsabán csütörtökön.
2026. 02. 27. 02:30
Megosztás:

Büntetés? A nehéz autók fizessenek többet a parkolásért

A nagy többség támogatja a városi terepjárók korlátozását: az európai nagyvárosok lakói örülnének, ha jelentősen korlátoznák a nehéz autók közlekedését és parkolását.
2026. 02. 27. 02:00
Megosztás:

Az idős kori fejfájás gyógynövényes gyógyítása

Az időskori fejfájás gyakori panasz, amely mögött sokszor keringési változások, izomfeszülés, alvászavar, stressz, enyhébb dehidratáció, illetve az életkorral járó idegrendszeri érzékenység áll.
2026. 02. 27. 01:00
Megosztás:

A Mol felszólította a Janafot, adjon biztosítékot a nem szankcionált orosz kőolaj szállítására

A Mol-csoport felszólította a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalatot, hogy péntekig adjon biztosítékot a tengeri úton érkező, nem szankcionált orosz kőolajszállítmányok átengedésére, ellenkező esetben az Európai Bizottsághoz fordulnak és kártérítési eljárást indíthatnak - tájékoztatta az olajtársaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 27. 00:30
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer

Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén elért kézzelfogható eredmények megjelennek a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Legek Díjátadó eseményén csütörtökön, ahol a tőkepiaci szereplők 2025-ös évben elért legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazták
2026. 02. 27. 00:05
Megosztás:

ZachXBT jelentése, értelmezése és szerepe: tudományos igényű áttekintés egy pszeudonim on-chain nyomozó hatásáról a kriptopiacokra

A kriptovilágban sokan azt hiszik, hogy minden „láthatatlan” és követhetetlen. Pedig a legtöbb blokklánc olyan, mint egy nyilvános pénzügyi napló: bárki belenézhet, csak érteni kell a bejegyzéseket. Ebben a világban lett kulcsfigura ZachXBT – egy pszeudonim (név nélküli) on-chain nyomozó, aki tranzakciók, tárcacímek és mintázatok alapján leplez le csalásokat, lopásokat és bennfentes visszaéléseket. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, ki/mi ZachXBT, mit jelent a jelenség a piac számára, hogyan dolgozik, milyen korlátai vannak, és miért figyel rá egyszerre a kriptoközösség, a tőzsdei szereplők és időnként a hatóságok is.
2026. 02. 26. 23:30
Megosztás:

Citigroup: 2026-ra teljesen integrálják a Bitcoint a 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési rendszerbe

A globális bankóriás, a Citigroup bejelentette: 2026-ban elindítja saját digitális eszköz-infrastruktúráját, amely lehetővé teszi a Bitcoin teljes körű integrációját a bank mintegy 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési ökoszisztémájába. A lépés új szintre emelheti az intézményi kriptoadoptációt, és komoly mérföldkő lehet a Bitcoin mainstream pénzügyi integrációjában.
2026. 02. 26. 22:30
Megosztás:

Elfogadták Békéscsaba 2026-os költségvetését, jönnek az új fejlesztések

Elfogadta a 2026-os költségvetést, és új infrastruktúrafejlesztési programok indításáról döntött a békéscsabai közgyűlés csütörtökön.
2026. 02. 26. 22:00
Megosztás:

Új korszakba lép az XRP Ledger: a Ripple decentralizált finanszírozási modellre vált

A Ripple bejelentette, hogy az XRP Ledger (XRPL) ökoszisztéma új fejlődési szakaszba lép. A fókusz a jövőben a decentralizált finanszírozáson, a szélesebb builder-hozzáférésen és a globális támogatási struktúra megerősítésén lesz. A vállalat 2017 óta több mint 550 millió dollárt irányított az XRPL-ökoszisztéma fejlesztésére – most azonban strukturális átalakulás következik.
2026. 02. 26. 21:30
Megosztás:

Újra berobbanhat a Wall Street?

Az Nvidia legfrissebb gyorsjelentése után aligha maradt kétség afelől, hogy a mesterséges intelligencia iránti kereslet továbbra is óriási, és rendkívül gyors ütemben támogatja a vállalat üzletmenetét. A társaság láthatóan nagyrészt érintetlen maradt a magas bázishatás ellenére is.
2026. 02. 26. 21:00
Megosztás:

IT-karrier Magyarországon: nem csak a fővárosban pörög a piac

Ha informatikai pályáról van szó, sokáig szinte automatikusan Budapest jutott eszünkbe. A multinacionális cégek, a startup-ökoszisztéma, a nemzetközi fejlesztőközpontok mind a fővároshoz kötődtek. Az IT-karrier egyet jelentett a budapesti költözéssel, vagy legalábbis a rendszeres ingázással. Az elmúlt években azonban látványosan átalakult a piac.
2026. 02. 26. 20:30
Megosztás: