Gazdasági csoda, sikersztori? A kínai autóipar jelene és távlatai

2009-ben Kína autóipara minden eddiginél gyorsabban nőtt, a kibocsátás már novemberben elérte a 12 millió darabot, 90 különböző típust gyárt. Kína már korábban megelőzte a válság miatt visszaesett amerikai autóipart és jelenleg Japán után a második helyen áll a világon.

A fejlődési potenciált tekintve az iparág perspektívái messze meghaladják a fejlett országok lehetőségeit: a világ legnépesebb országában még ma is csak 30 gépkocsi jut 1000 lakosra, míg az Egyesült Államokban és az EU-ban 400-500, azaz ott a piac nagyjából telített.

 

Becslések szerint 2015-ben Kína útjain már 100 millió autó fut majd. Ha a fejlődés ezután is így folytatódna, 2035-re az autók száma akár 270 millió és 410 millió között lehetne a világ legnépesebb országában - mondja a szakértő. Ennek azonban egyik feltétele Messmann István szerint -, aki nemrég nagy érdeklődéssel fogadott angol nyelvű előadást tartott Budapesten Kína fejlődése az autóipar tükrében címmel - az, hogy a gépkocsiállomány jelentős része hibrid és elektromos autó legyen, hiszen az autóforgalom megsokszorozódása már jelenleg is komoly környezetvédelmi problémákkal jár.

 

Dr. Stefan Messmann, aki az egykori Jugoszláviában, Zrenjaninban született, majd Németországban szerzett diplomát és a Volkswagen jogászaként előbb részt vett a VW első kínai üzemének megalapításáról folytatott tárgyalásokon, majd a Shanghai Volkswagen helyettes vezérigazgatója lett, összegyűjtött adatait, megfigyeléseit, prognózisait kész volt megosztani az MTI gazdasági szerkesztőségével.

 

Messmann István évek óta Budapesten él, jelenleg a Középeurópai Egyetem jogi karának dékánja, közben Kínában is gyakran tesz újabb látogatásokat. Kínában, mondta el, a hazai autógyártás alig néhány évtizede kezdődött, mára az ország egyik vezető iparágává vált. A történet a II. Világháború után létrehozott csangcsuni (Changchun) - autógyárral kezdődött, ez az állami vezetők Vörös Zászló (Hungcsi - Hongqi) gépkocsiját készítette, amelyet a hasonló célokat szolgáló szovjet Csajka tipusról másoltak. A gyár vezérigazgatóját egy időben Csiang Cö-minnek (Jiang Zemin) hívták, ő később a Kínai Kommunista Párt főtitkára lett.

 

A Hongqi akkor...

Hongqi

 

A kínai állami autógyártó tröszt - First Automotive Works, FAW - következő üzeme Sanghajban létesült, a városról elnevezett típus sorozatgyártásával a középkáderek, különböző intézmények igényeit szolgálta ki. A Sanghaj kocsit már a Mercedes "ihlette" a szakértők szerint, további típusoknál az Audi volt a minta.

 

Az 1978-tól kibontakozott kínai reformpolitika irányítói hivatalosan is a lehető legkorszerűbb külföldi technológiát és egyben a külföldi tőkét is megpróbálták bevonni a fejlesztésbe, ennek jegyében kezdődtek tárgyalások a német Volkswagennel. 1984-ben jött létre az első nagy vegyesvállalat, 50-50 százalékos részesedéssel, a maga kategóriájában akkor ismert legkorszerűbb Santana típus Sanghajban történő gyártására.

 

Messmann István elmondta: a kínai fél ragaszkodott ahhoz, hogy a szükségesnél sokkal nagyobb létszámot alkalmazzanak. Ennek az értelme akkor vált világossá, amikor hamarosan Kína-szerte kibontakozott a gépkocsik iránti kereslet és egymás után épültek az új autógyárak, állami, majd vegyesvállalatok, az 1990-es évektől magánüzemek is: valamennyinek szakmunkásokra volt szüksége. A VW-csoport ma VW, Audi és Skoda márkájú autókat gyárt Kínában, állóeszközeinek értéke 6,8 milliárd euró, 2009-2011-ben pedig 4 milliárd euró beruházást tervez, 2008-ban 14 kínai leányvállalatának összesen 37 ezer alkalmazottja volt. Vegyesvállalatokkal van jelen Kínában többek között a FIAT, az Isuzu, a Ford, a GM, a PSA-Peugeot-Citroen is. A VW 2007-ben Kínában már több (920 ezer) autót adott el, mint Németországban (700 ezer), a GM következett 529 ezer, a Toyota 439 ezer és a Honda 422 ezer gépkocsi kínai értékesítésével. A VW kereskedelmi leányvállalata luxusautókat is importál Kínába, így Bentley és Lamborghini kocsikat is. A méregdrága (80 ezer eurós) Phaetonból csak 2009 szeptemberében 200 fogyott! A legnagyobb kínai-külföldi vegyesvállalatként a VW csoport 2009-ben várhatólag 1,4 millió gépkocsit gyárt Kínában.

 

A teljes kínai autóipari szektor ma 6322 vállalatot, mintegy száz nagyobb gyárat jelent. A KNK első évtizedeiben magánember tulajdonában nem lehetett gépkocsi, a 2002 óta eladott gépjárművek 50 százalékát viszont már magánszemély vette meg, mivel létrejött egy jelentős középosztály (a városokban a vidéki hatszorosa az életszínvonal). A nyolcvanas évek óta Kínában 34 ezer kilométernyi autópálya épült, két és félszer ennyire tervezik a teljes hálózatot. A kedvező árfekvésű kínai termékek új exportlehetőséget jelentenek.

 

... és most

Hongqi

 

A FAW állami autógyárcsoport 60 országba szállítja termékeit. A sencseni (Shenzhen) székhelyű, több gyárral is rendelkező BYD (Build Your Dreams - Valósítsd Meg Álmaidat) magánvállalat fejlődik a legdinamikusabban, termékei iránt nagy az afrikai, dél-amerikai és közel-keleti keresletet. A csecsiangi (Zhejiang) Geely, a legnagyobb magánkézben lévő autóipari vállalat 30 ezer autót exportált 2008-ban, többek között ez a cég szállítja a fekete taxikat - Londonba. A Geely az elkövetkező 18 hónapra 9 új, saját fejlesztésű autótípust jelentett be. A fiatal kínai autóipar termékei Messmann István szerint általában korszerűek - ám a világ vezető autógyárai gyakran vádolják koppintással a kínai versenytársakat. A kínai autóipari cégek ma már külföldön is beruháznak: a sanghaji SAIC 30 százalékos részesedést szerzett a Hondában, egy szecsuani gyár megvette az amerikai Hummert, kínai cégek próbálkoznak a Saab és a Volvo megvásárlásával.

Rekordméretű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Közel 870 millió dollárt vontak ki egyetlen nap alatt

A kriptopiac egyik legviharosabb hetét éli, miután az amerikai tőzsdén jegyzett Bitcoin ETF-ekből csak csütörtökön több mint 869 millió dollárt vontak ki a befektetők. Az eladási hullám nemcsak az árfolyamokat nyomta le, hanem komoly kérdéseket is felvet a piaci hangulatról és a befektetői bizalom jövőjéről. De mi áll a háttérben, és vajon csak egy korrekcióról van szó, vagy egy mélyebb átrendeződés kezdetéről? Mutatjuk a részleteket.
2025. 11. 14. 11:30
Megosztás:

Kisvállalkozások nagy fegyvere: Hogyan építhet arculatot egy kis cég hatalmas költségek nélkül?

A kisvállalkozások ma kemény versenyben próbálnak láthatóvá válni. A digitális hirdetések ára emelkedik, az algoritmusok folyamatosan változnak, az online jelenlét fenntartása pedig egyre nagyobb idő- és pénzbefektetést igényel. A fizikai megjelenés viszont továbbra is a legegyszerűbb és legstabilabb módja annak, hogy egy vállalkozás megragadja a figyelmet – különösen akkor, ha igényesen, tudatosan tervezett vizuális eszközöket vesz igénybe.
2025. 11. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

A záráshoz közeledve a japán és koreai piacok meredek esésben vannak.
2025. 11. 14. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai indexek

Az európainál is nagyobb, meredek esést mutattak az amerikai indexek. Az S&P 500 és a Dow Jones 1,7%-kal, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2,3%-kal került lejjebb.
2025. 11. 14. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,6%-kal, a DAX 1,4%-kal, a CAC 40 0,1%-kal, az FTSE 100 1%-kal zárt alacsonyabban.
2025. 11. 14. 09:00
Megosztás:

Következő 100x-es kriptó? Elemzők a Digitap ($TAP), a Hedera (HBAR) és a Kaspa (KAS) tokeneket emelik ki november legjobb befektetéseiként

Ahogy az altcoinok elkezdtek visszakapaszkodni, a befektetők november legjobb altcoinjait keresik. Olyan tokeneket keresnek, amelyek valós felhasználási esettel, erős fundamentumokkal és alacsony belépési árral rendelkeznek.
2025. 11. 14. 08:30
Megosztás:

Van élet a mesterséges intelligencia mellett

A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is.
2025. 11. 14. 08:00
Megosztás:

Egy új 1 millió dolláros fogadás: Nem a 100 dolláros XRP-re, hanem arra, hogy a Digitap ($TAP) túlszárnyalja a Ripple-t 2026-ra

Egy 1 millió dolláros fogadás lett a kriptovilág beszédtémája, miután egy elemző kijelentette: kifizetne 1 millió dollárt, ha az XRP idén elérné a 100 dollárt.
2025. 11. 14. 07:30
Megosztás:

A Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

A Kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért a Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget. A keret több mint 80%-a, 482 milliárd forint már leszerződésre került, 285 milliárd forintot pedig már folyósítottak a vállalkozások számára. A kibővített beruházási hitel és lízing keretet egyaránt igénybe vehetik a már eddig is részben külpiacra termelő/értékesítő vállalkozások, valamint a jövőben újonnan exportpiacra lépő kkv-k is, ezáltal erősítve nemzetközi versenyképességüket.
2025. 11. 14. 07:05
Megosztás:

Magyarország barátja és stratégiai partnere Izraelnek az agrárium területén is

A tiszteletre, a tanulásra és a gazdasági együttműködésre építjük agrárkapcsolatainkat Izraellel - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön Tel-Avivban egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárcájának vezetőjével az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
2025. 11. 14. 06:00
Megosztás:

Még mindig a németek uralják a magyar lakáspiacot, de olyanok is vásárolnak, akikre nem is gondolnánk

2024-ben több mint 5%-kal bővült a külföldi lakásvásárlók száma a magyar piacon, bár a 2022-es 8000-től még mindig jelentősen elmaradt a 6600-as szám – mutat rá a KSH. A nem magyar állampolgárok összesen 309 milliárd forintot költöttek el a magyar lakáspiacon tavaly, ezzel a teljes forgalom 6,4%-át generálták.
2025. 11. 14. 05:30
Megosztás:

ENSZ: Egyre nagyobb kihívás a tartós éhezés felszámolása az éhezési válsággócokban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) közös jelentésében az éhezés súlyosbodására figyelmeztetnek 16 élelmezési válsággócban, ami azzal fenyeget, hogy további milliókat sodródhatnak éhínségbe vagy annak küszöbére.
2025. 11. 14. 05:00
Megosztás:

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására

Egymilliárd forintból megújul a Hungaroringet övező 3365 méternyi út - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön Mogyoródon.
2025. 11. 14. 04:30
Megosztás:

Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát

Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
2025. 11. 14. 04:00
Megosztás:

Több intézkedéssel támogatja az agrártárca a rövid ellátási láncok megőrzését

A rövid ellátási láncok (REL) nemcsak a hagyományok megőrzését, hanem a modern, tudatos fogyasztói igények kielégítését is szolgálják - jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a REL Expo 2025 rendezvény megnyitóján, Jakabszálláson a tárca MTI-nek küldött csütörtöki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 03:00
Megosztás:

Brutális többletkedvezmény járhat az áramfogyasztásra: sok család nem is tud róla!

Sokan nem tudják, pedig jelentős, évi 1697 kWh villamosenergia-többletkedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol gyógyászati segédeszközt napi rendszerességgel használnak. A kedvezmény az A árszabás keretében érvényesíthető, és minden kedvezményes évben (augusztus 1-jétől a következő év július 31-éig) igénybe vehető. Kinek jár a kedvezmény?
2025. 11. 14. 02:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam zuhanás: Nagybefektetők eladási hulláma nyomta 100 ezer dollár alá a BTC-t

A makrogazdasági hírek sem segítettek – mi áll a hirtelen árfolyamesés mögött?
2025. 11. 14. 01:30
Megosztás:

10.000 ember tud valamit?! Visszatértek a villamos áram egyenletes rész-számlázásra

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. okosmérővel rendelkező ügyfelei számára még kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá tette az áramdíjak rendezését azzal, hogy ismét elérhetővé vált számukra az egyenletes részszámlázás.
2025. 11. 14. 01:00
Megosztás:

Mi okoz álmatlan éjszakákat? Az idősek legfőbb problémája a ...

Nyolc országban 8000 ember bevonásával térképezte fel az Allianz, hogy mi okoz olyan szorongást, aggodalmat vagy egyszerűen érzelmi nehézséget az egyes generációknak, amely megnehezíti az alvást.
2025. 11. 14. 00:30
Megosztás:

A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt

A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.
2025. 11. 13. 23:30
Megosztás: